Gyorsvasúton jöhetnek a szerb turisták Budapestre

November 17-én rendezték meg a – ma már hagyományosnak mondható – Magyar Prémium Turizmus Napot Szerbiában.

A belgrádi Hotel Metropol Palace-ban megrendezett szakmai nap és üzletember-találkozó célja a hazai turisztikai kis- és középvállalkozások szakmai kapcsolatépítése volt. A közel 120 turisztikai szakember részvételével zajló eseményen jelen volt Dr. Győri Lukrécia szerb turisztikai államtitkár, illetve a YUTA (szerb utazási irodák szövetsége) elnöke, a Szerb Nemzeti Turisztikai Hivatal és a Belgrádi Turisztikai Hivatal képviselői, valamint a Belgrádi Collegium Hungaricum igazgatója, Dezső János is.

Dr. Pintér Attila, Magyarország nemrégiben kinevezett belgrádi nagykövete nyitóbeszédében kiemelte a két ország közötti kiemelkedően jó gazdasági és politikai kapcsolatokat, illetve megerősítette a hírt a Belgrád-Budapest között létesítendő gyorsvasúti kapcsolat létrehozásáról és az újabb határátkelőhelyek nyitásáról, amelyek a turizmus kétoldalú élénkítését szolgálhatják.

Kincses Márk, az MT Zrt. délszláv piacokért felelős piacfejlesztési menedzsere inspiratív előadásban mutatta be hazánk turisztikai újdonságait, és a szerb partnerirodák számára adott ötleteket a piacban rejlő lehetőségek jobb kihasználására. Így a már jól bevezetett Budapest és a legismertebb dél-alföldi fürdők mellett a résztvevők új létesítményeket is megismerhettek. Szó esett a Balatonról, mint az Ochridi-tó kiváló alternatívájáról is.

A budapesti és a dél-alföldi régió mellett Harkány és a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed kiállítóival markánsan képviseltette magát a dél-dunántúli turisztikai régió is.

A rendezvényt állófogadás zárta, amelyen a magyar mesterszakács által készített finom fogások osztatlan sikert arattak. Az ételek mellé magyar borokat és pezsgőt kínáltak, illetve a Szamos Marcipán kiváló bonbonjait is volt alkalmuk kóstolni.

A szervezők ezúton is külön köszönetet mondanak a megjelent társkiállítóknak és a belgrádi Hungarikum Centarnak. A társaság reményei szerint a szerb vendégéjszakák számában az év első nyolc hónapjában tapasztalható 5,8%-os növekedés a partnerek együttműködésével fenntartható marad és újabb rekordévet zárhatunk. A Magyar Turizmus Zrt. év végi online forgalomélénkítő kampánnyal segíti e cél megvalósulását decemberben, illetve már várja társkiállítók jelentkezését a 2015 februári ITF Beograd turisztikai szakvásárra.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.