Hamarosan szabadon jöhetnek a kétszer oltott britek

Jövő szerdától a Máltából érkezők karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába - jelentette be csütörtökön a brit közlekedési minisztérium. Ez azt jelenti, hogy ismét van egy EU-tagország a brit kormány "zöld" utazási listáján. Magyarország egyelőre a karanténkötelezett sárga országok listáján marad.

Grant Shapps közlekedési miniszter ugyanakkor a hivatalos bejelentéssel egy időben, a Twitteren csütörtök este közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: a kormány szándékai szerint a Nagy-Britanniában élők közül azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, a sárga kategóriás, vagyis elvileg karanténkötelezett országokból hazatérve szintén nem kell majd elkülönítésbe vonulniuk. Ez az enyhítés "a nyár későbbi szakaszában" várható. Málta mellett jövő szerdától a zöld listára kerül több más kedvelt turistaparadicsom, köztük Barbados, Bermuda, a Baleári-szigetek, Madeira, Antigua és Barbuda, valamint a Brit Virgin-szigetek.

A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is. A brit közlekedési tárca csütörtök este közzétett részletes ismertetése szerint hat ország - a Dominikai Köztársaság, Eritrea, Haiti, Mongólia, Tunézia és Uganda - a legszigorúbb, vörös kategóriába került át a jövő héttől. A vörös kategóriába sorolt országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell tölteniük a kötelező tíznapos karantént. E karantén költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (több mint 700 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

A zöld kategóriában van a legkevesebb ország: ide tartozik Izrael, Szingapúr, Ausztrália, Új-Zéland, Brunei, Izland, Gibraltár, a Falkland-szigetek, a Feröer-szigetek, az együtt nyilvántartott dél-atlanti Dél-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, a szintén együtt szereplő Szent Ilona, Tristan da Cunha és Ascension szigetei, és jövő szerdától Málta, valamint a vele együtt átsorolt néhány szigetország és brit függő terület. A 167 országot számláló sárga kategória a legnépesebb. A brit kormány ide sorolja Magyarországot és - a zöld kategóriába jövő szerdától átkerülő Málta kivételével - az összes többi EU-tagállamot, így a brit turisták legkedveltebb nyaralóhelyei közé tartozó Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot, Franciaországot és Olaszországot is. Portugália egy ideig - az EU-tagállamok közül egyedüliként - a zöld kategóriába tartozott, de e hónap elejétől szintén átkerült a sárga csoportba, miután megugrott az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

A brit közlekedési minisztérium azonban csütörtökön késő este ismertetett közleményében megerősítette, hogy "a nyár későbbi szakaszától" mentesíteni kívánja a karanténkötelezettség alól azokat, akik a sárga kategóriás országokból érkeznek, de a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták. A szaktárca ismertetése szerint ez az enyhítés várhatóan szakaszosan lép életbe, és először azokra vonatkozik majd, akik Nagy-Britanniában élnek. A tájékoztatás szerint a minisztérium szándékában áll annak az útmutatásnak a visszavonása is, amely nem tiltja ugyan, de nem is javasolja a Nagy-Britanniában élőknek a sárga kategóriába sorolt országok felkeresését.

Forrás: MTI


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.