Harmadszor rendezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját

A marosvásárhelyiek III. világtalálkozóját és a II. Erdélyi legényes és verbunkversenyt is megszervezik az augusztus 26. és 30. között zajló Vásárhelyi Forgatag keretében.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A rendezvényeket beharangozó szerdai sajtótájékoztatót követően Kirsch Attila, a világtalálkozó programfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a 15 tagú szervezőcsapat, amely ugyanennyi önkéntessel egészül ki, már február óta dolgozik. Az előző években 700 regisztrált résztvevője volt a világtalálkozónak, amelynek programjait mintegy 1500-an látogatták. A közönség 90 százaléka Marosvásárhelyről és Erdély különböző részeiről jött, 5 százaléka Magyarországról ment haza, további 5 százalék volt a világon szétszóródott marosvásárhelyiek aránya.

Idén az a céljuk - mondta a programfelelős -, hogy minél szélesebb körben megmozgassák a különböző korosztályokat, és minél több fiatalt szólítsanak meg. A médián keresztül, a közösségi oldalakon és a szervezők által az előző években kiépített adatbázis alapján hívnak meg minél több Marosvásárhelyről elszármazottat.

Találkozó és gálaműsor

A világtalálkozót augusztus 29-én és 30-án tartják. Az első nap a résztvevők a helyi Bolyai Farkas Líceum udvarán találkozhatnak egymással, majd a Kultúrpalotában tartanak marosvásárhelyi és onnan elszármazott művészek fellépésével gálaműsort, amelyet Sebestyén Aba színész-rendező állít össze. A szervezők az erdélyi magyar történelmi egyházakkal együtt augusztus 30-án Marosvásárhelyért mondott közös imára hívják a város különböző felekezetű lakóit.

Varó Huba, a II. Erdélyi legényes és verbunkverseny programfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy augusztus 30-án a Kultúrpalota nagytermében a megmérettetés résztvevőinek a széki verbunkból kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A versenyre bárki benevezhet. Ehhez egy kötelező széki táncfolyamatból kell felkészülni, majd egy improvizatív, szintén széki táncelemekből felépített, szabadon választott programot kell bemutatni. A Sára Ferenc koreográfus által vezetett zsűri fogja elbírálni a versenyzők teljesítményét.

Varó Huba kiemelte: minél több fiatalt szeretnének ösztönözni a nevezésre. Reményét fejezte ki, hogy Magyarországról, a Vajdaságból és a Felvidékről is lesznek versenyzők, és így idővel ez az erdélyi megmérettetés az egész Kárpát-medencében népszerűvé válik.

Forrás: MTI


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.