Heves megyébe csábították a münchenieket

Június 23-án Heves megye értékeit mutatta be a müncheni magyar főkonzulátus a nyári fesztiválon Münchenben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indította el a főkonzulátus a „Magyarország megyéi bemutatkoznak” rendezvényt azzal a céllal, hogy minden évben a „Sommerfest” keretében Magyarország egyes megyéit, ezáltal a magyar kultúrát, kulturális örökséget, turisztikai és gazdasági értékeket a meghívott vendégekkel megismertessék. Múlt csütörtök este, az első igazán kánikulai estén Heves megye mutatkozott be gazdasági, turisztikai és kulturális szempontból.

A Müncheni Magyar Főkonzulátus kertjében tartott rendezvényen mintegy 250 vendég volt jelen. A megye képviseletét a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMVTA) látta el. A rendezvényen Tordai-Lejkó Gábor főkonzul megnyitó beszéde után Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár köszöntötte a vendégeket, akik ezt követően Dr. Bényi Szabolcs, a Heves megyei közgyűlés alelnökének beszédét hallgathatták meg.

Heves megye gazdasági és kulturális értékeiről Bernd Henning, a HMVTA külkapcsolati szakértő partnere -, Heves megye turisztikai kincseiről pedig Szádeczky Kornélia, az Eger és Térsége TDM elnöke illetve az Egererdő Zrt. közjóléti és turisztikai menedzsere tartott előadást. Ezen az előadáson debütált a térségi TDM egyesület új logoja és szlogenje is: Kalandozás és pihenés Matyóföldtől a Bükk-fennsíkig.

A turisztikai bemutatkozás során Heves megye egésze, természeti értékei a Mátra, a Bükk és a Tisza-tó, az épített örökség templomok, várak, borvidékek, települések és a megyeszékhely, Eger fejlesztései, új attrakciói is megjelenítésre kerültek. Az este során a régió bemutatása mellett, az ahhoz kapcsolódó magyar gyártású termékek (élelmiszerek, az Egri borvidék borai, kézműves termékek, mátrai gyógyvizek és gyógyvíz alapú krémek) bemutatására, kóstolására, valamint üzleti megbeszélésekre került sor. 

A bemutatkozás eredményesen zárult, hiszen több konkrét tárgyalás is követi majd a müncheni rendezvényt, immáron Magyarországon, Heves megyében a közeljövőben.


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.