Hol van az új Európa közepe?

Idén már hetedik alkalommal rendezték még Ljubljanában a Conventa nevű kiállítást, amely idén új szlogennel, Az új Európa üzleti vásáraként határozta meg önmagát.

Kétségtelen tény, hogy soha ennyi országból nem jöttek kiállítók és a látogatói lista sem volt eddig ennyire sokszínű Ljubljanában, azonban a nagy európai vagy globális MICE-rendezvényekhez (IMEX, EIBTM, IT & CMA) képest még mindig butik jellegű eseményről beszélhetünk.

15 országból 13 kiállító, 31 országból 160 hosted buyer – ezek a legfőbb számai az idei Conventának. Természetesen a szervezők siettek megjegyezni, hogy bár a részvételi adatok minden korábbi elképzelésüket felülmúlták, „a Conventa a minőségről szól, nem a mennyiségről”.

A szervezők fontosnak tartották azt is hangsúlyozni, hogy bár a rendezvény helyszíne állandó, a középpontban nem csupán Ljubljana és a Szlovénia üzleti turizmussal kapcsolatos kínálata áll, hanem az egész régióé. Ez annyiban igaz is, hogy a szlovén mellett igazán hangsúlyos volt a vásáron a horvát szolgáltatók jelenléte, de osztrák szolgáltató is volt szép számmal, ugyanakkor szerb és montenegrói, illetve magyar cégek is képviseltették magukat.

A vásár után többféle tanulmányút közül is választhattak a meghívott vásárlók, ezek az utak szlovén és horvát desztinációkat mutattak be, magyarországi vagy osztrák tanulmányutat ugyanakkor nem hirdettek meg. Ez annyiban érdekes, hogy Ljubljana sokkal kevesebb nemzetközi légi kapcsolattal rendelkezik, mint mondjuk Budapest, vagy akár a szomszédos horvát főváros.

Az egyetlen ázsiai vásárló, egy kínai kongresszusszervező például Londonból Triesztbe repült, onnan transzferbusszal érkezett a vásárra. Két svéd vásárlóval beszélgetve pedig az derült ki, hogy a skandináv piacon gyakorlatilag eladhatatlan az olyan incentive program, amely csak átszállással közelíthető meg. Jelenleg pedig Ljubljana is ilyen Stockholmból vagy Oslóból (Koppenhágából van járat), bár hamarosan elképzelhető, hogy lesz ide is közvetlen járat.

Tény ugyanakkor, hogy Európán kívüli úti célból nem lehet elérni Ljubljanát, míg Zágrábba és Budapestre egyaránt repül a Qatar Airways, hozzánk jön még az Emirates, a horvátokhoz pedig a Flydubai fapados légitársaság.

Az is tény ugyanakkor, hogy Budapestről kényelmesen, 4,5 óra alatt leérhetünk autóval Ljubljanába. Az más kérdés, hogy a Letenyétől induló és a szlovén határig tartó M70-es autóút szégyen ránk nézve, hiszen a két főváros közötti közel 500 kilométeres út végig autópálya, csak éppen ez a 35 kilométeres szakaszon szűkül össze több helyen kétszer egy sávosra.

A Conventa indulása óta a régió, nevezetesen Közép- és Délkelet-Európa üzleti vásáraként határozta meg magát, az idén azonban nyitottak kelet és dél felé: görög, azeri és orosz kiállítók első ízben érkeztek Ljubljanába.

Nem kétséges, hogy jó ötlet volt a nyitás, az azeri vagy a moszkvai kongresszusi iroda standjánál mindkét nap folyamatos volt a nyüzsgés, előre egyeztetett időpont híján esély sem volt tárgyalni velük. Persze ez a legfőbb célja egy ilyen üzleti vásárnak, a kiállítók azért fizetnek súlyos euróezreket, hogy komoly vásárlóerővel rendelkező hosted buyerek adják egymásnak a kilincset a standjuknál. A legfontosabb feladatot, a minőségi vásárlók biztosítását sikerrel oldották meg a szervezők, ez a magyar kiállítók véleménye is.

Magyarországot a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája, a sárvári Spirit Hotel, a Danubius Hotels és a Tour-East-Tour beutaztató utazási iroda képviselte a rendezvényen. A magyar kollégák is elégedettek voltak a hozzájuk betérő vásárlók minőségével, a szigorúan ütemezett találkozók jóformán mind megvalósultak. 

 

A hosted buyerek kiválasztásáról érdemes még egy szót ejteni: a szervezők hangsúlyozzák, hogy minden évben kicserélődik a vásárlók 90%-a, így nem fordul elő, az ami más vásárokon gyakori, vagyis hogy ugyanazokkal az arcokkal találkozik az ember évről-évre. A koncepcióból fakad viszont az is, hogy a résztvevők jelentős része, különösen a távolabbról érkezett vásárlók és az új kiállítók nem ismernek jóformán senkit. A szervezők ezért arra is gondoltak, hogy lehetőséget biztosítsanak a kötetlen ismerkedésre.

Egy szakértő társaság, a Temabuilding Academy segítségével a két esti programon játékos módszerekkel segítették az ismerkedést. A nyitófogadáson mindenki kapott egy kártyát, amelyre fel kellett írnia tíz újonnan megismert ember nevét és adatait. A műsorvezető felszólítására mindenki előbb odafordult a mellette állóhoz, majd továbbment a másik asztalhoz, és így tovább, míg össze nem gyűjtötte a kért mennyiségű adatot, közben persze össze is ismerkedett a szomszédjaival. Magam is kiváló beszélgetőtársra leltem a játék közben két svéd hosted buyer, egy portorozsi horvát szállodás és a kínai vásárló személyében.

A második este szintén aktivitással ösztökélték networkingre a szervezők a vendégeket. Ezúttal is pofonegyszerű, mégis az egész tömeget megmozgató akciót hirdettek. Négy asztal volt a terem négy sarkában, mindegyiket más színű fénnyel világították meg. Minden asztalra kiraktak apró színes matricákat, amelyeket fel kellett ragasztani a vendégeknek a bejáratnál átadott nyakravalóra.

A műsorvezető olyan kérdéseket tett fel, hogy milyen a kedvenc zenéd, mennyire volt sikeres a Conventa, vagy mi a régió legfontosabb előnye más térségekkel szemben. A négy kérdésre négyféle választ lehetett adni, mindegyiket külön színnel jelölték, és mindenki a megfelelő színű asztalnál találta a megfelelő színű matricát. Miközben a négy kérdésre keresték a választ, az emberek természetesen keveredtek és ismét volt alkalom az ismerkedésre.

Az est formális része után következett egy abszolút informális party este tíztől, amely szintén egy jópofa ötlettel indult: a diszkó bejárata előtt mindenki választhatott egy zöld, sárga vagy piros színű pólót, amelyen egy felirat egyértelműsítette az adott személy nyitottságát: a zöld pólón „Go ahead” felirat szerepelt, a sárgán „Challenge accepted” volt olvasható, míg a pirosak „Stop” jelzést adhattak a feléjük közeledőknek. Egyszerű, de könnyen adaptálható ötletek, valóban.

A vásárt konferenciaprogram is kísérte, amelyen olyan neves előadókat hallhattak az érdeklődők, mint Martin Ferro-Thomsen (Conferize.com), Claudia Koehler (VOK DAMS), vagy a nemzetközi hírű motivációs tréner, Kevin Kelly. Aki az idén kihagyta, jövőre letesztelheti a Conventát 2016. január 20-21-én Ljubljanában.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.