Svájc legfőbb légitársasága, a Swiss International az Amadeust választotta partneréül egy stratégiai együttműködéshez, amely az Amadeus Altéa Suite technológia bevezetését jelenti. A rendszert már alkalmazza a Lufthansa Csoport több tagja, köztük az Air Dolomiti és az Austrian Airlines is.
A 10 évre szóló szerződés a SWISS jelenlegi rendszerét fogja felváltani, elősegítve a Lufthansa csoport teljes rendszerének egységesítését a jelenleg párhuzamosan működő rendszerek helyett.
Az Altéa utaskiszolgáló rendszerére (PSS) való átváltással a SWISS és az utasok egyaránt profitálnak. Az új rendszer egy teljesen egységes felületen biztosítja a jegyfoglalást a Lufthansa Csoport járatain belül, lehetővé téve, hogy az utas a számára legmegfelelőbb módon tervezze meg utazásait. A SWISS légitársaság pedig akadálytalan hozzáférést kap az utasok és a járatok pontos adataihoz.
Az átalakításoknak köszönhetően nagyobb hangsúlyt kapnak a légitársaságok partneri lehetőségei, különösen a Star Alliance tagok között.
A SWISS 2016 elejére tervezi az Altéa foglalási és ülőhelyek nyilvántartásával kapcsolatos modulok véglegesítését, melyet 2016 közepén az Altéa indulásokat kezelő rendszermegoldásának bevezetése követ.
„Hosszasan mérlegeltük a jelenleg elérhető utaskiszolgáló rendszereket, és az Amadeus Altéa csomagja ideális választásnak bizonyult. Örülünk, hogy megköthettük ezt a szerződést, különösen, mert több üzletfelünk már bevezette ezt a rendszert, így egy egységes platformot tudunk kialakítani partnereinkkel az egész világon” - mondta Harry Hohmeister, a Swiss International légitársaság igazgatója.
Hosszú távú együttműködést írt alá a SWISS és az Amedeus
A SWISS International Air Lines és az Amadeus, a világ vezető turisztikai szolgáltatója a napokban hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint megállapodást kötöttek az Amadeus Altéa rendszer bevezetésére vonatkozóan, amely a helyfoglalást, az ülőhelyek nyilvántartását és az indulások irányítását hivatott támogatni.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Ilyen lesz a jövő utazástervezése
Egy kutatás alapján a milleniálok és a X-generáció tagjai is sokkal inkább nyitottak az AI-megoldásokra az utazástervezés kapcsán, mint a Z generációsok.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
Kovács Balázs, aki egyben az EU Climate Pact nagykövete Ausztriában, meghatározó szerepet játszik a fenntarthatósági jó gyakorlatok nemzetközi terjesztésében.
OECD: nő a turisztikai ágazat, de van, amire figyelni kell
Az utazási döntéseket a biztonsággal, megfizethetőséggel és lemondásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolhatják.
Ezer év után Londonba érkezik a világ első képregénye – már az első napon tízezrek álltak sorba a jegyekért
A Bayeux-i kárpit a középkor egyik legismertebb műtárgya, bár a neve kissé megtévesztő: valójában nem szőtt kárpit, hanem hímzett lenvászon, amely közel 69 méter hosszú és mintegy 50 centiméter magas.
Bank360: A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral
Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok.
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli
Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban
A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe
Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.