Tíz magyarral még nem sikerült felvenni a kapcsolatot Nepálban

A nepáli földrengéssel kapcsolatban 58 magyar állampolgárról van tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, akik a térségben tartózkodtak vagy tartózkodnak, közülük tízzel eddig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A miniszter kiemelte: a legutóbbi információk alapján tizennyolcan biztonságban elhagyták az országot, harminc ember hogylétéről és hollétéről van híre a minisztériumnak, tíz emberrel azonban eddig még nem tudtak kapcsolatot létesíteni. A kapcsolatfelvétel a rossz technikai, műszaki feltételek miatt nehéz - tette hozzá Szijjártó Péter.

Kifejtette: a tizennyolc Nepált elhagyó magyar közül a legtöbben - egy turistacsoport tagjai - hétfő reggel indultak el Katmanduból, egy öt túrázóból álló csoport tagjai közül hárman hazautaztak, ketten pedig az országban maradtak, de jól vannak.

A miniszter a Nepálban tartózkodó további magyarokról elmondta: öten közülük ott élő magyar állampolgárok, egyet személyesen elértek, és ő még két ott élő magyarról tudott, akik szintén jól vannak.

Négy turistát a helyi tiszteletbeli konzul meglátogatott egy egyházi kórházban, ők kaptak ellátást, és a körülményekhez képest jól vannak. Két emberről egyházi úton szereztek tudomást, ők nem tartózkodnak a válságövezetben. Hét túrázó ugyancsak távolabb tartózkodik a fővárostól. Tizenegyen maguk vették fel a kapcsolatot a tárcával. A felsoroltak valamennyien jól vannak.

Egy ember megsérült és kapott ellátást, pontos tartózkodási helyének felderítése után felveszik vele a kapcsolatot.

Időközben már 3700 fölé emelkedett a hét végi nepáli földrengés halálos áldozatainak száma. Az ország rendőrségének hétfői közlése szerint 3635-en vesztették életüket Nepálban. További hatvanegy emberrel végzett a földrengés Indiában, hússzal pedig Tibetben, és Bangladesből is jelentettek négy halottat.



Több világörökségi helyszín is megrongálódott

A szombati nepáli földrengés az ország vallási és kulturális örökségében is súlyos károkat okozott, vasárnapi jelentések szerint a katasztrófában számos templom és palota, köztük több világörökségi helyszín is súlyosan megrongálódott.

A természeti csapás által súlyosan érintett Katmandu-völgy az ősi ázsiai civilizációk találkozási pontja, ahol mintegy 130 fontos történelmi emlék, hindu és buddhista zarándokhely található. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) hét Katmandu-völgyi helyszínt, négy templomot és három palotát vett fel a világörökségi listára, amelyek közül több megsérült a szombati földmozgásban.

Katmanduban romba dőlt a város egyik jelképe, a kilencszintes Darahara torony: a 62 méteres épületből mindössze egy néhány méteres csonk maradt, a romok több tucatnyi - egyes becslések szerint akár 200 - embert temettek maguk alá. A Darahara, amelyet 1832-ben építettek őrtoronynak, a főváros egyik meghatározó látványosságának számított, amelyet turisták kilátóként használtak. Bár építészetileg a torony egy minaretre emlékeztetett, legfelső szintjén Siva hindu istenségnek állítottak oltárt.

Súlyos károk keletkeztek a nepáli főváros központjában lévő ősi buddhista és hindu templomokban és történelmi palotákban is: jelentések és fotók tanúsága szerint a Durbar téren és környékén álló XVI. századi épületegyüttes számos tagja romba dőlt, Nepál egyik legnagyobb pagodájából, a Kaszthamandapból például gyakorlatilag csak fatörmelék maradt.

Hasonló pusztítás történt a Katmandu-völgy két másik régi templom- és palotakomplexumában, Patan és Bhaktapur városának Durbar terein is, ahol szintén számos ősi építmény romba dőlt a földrengés miatt. (A Durbar tér névvel a régi királyi paloták előtti területeket illetik Nepálban, s ezek közül a leghíresebbek az ország egyesítése előtt létezett három királyság székhelyein lévő Durbar terek, amelyek Katmanduban, Patanban és Bhaktapurban vannak.)

"A Durbar terek, a palota és a Darahara torony minket képviseltek, Nepál kultúráját és szépségét képviselték, és most mind eltűntek. Örökségünk elvesztése még nehezebbé teszi az emberi életek elvesztésének feldolgozását" - mondta Luxmee Mahardzsan, a Himalayan Times újságírója a PTI indiai hírügynökségnek.
Megsérült a majomtemplom néven ismert Szvajambhunat buddhista templomegyüttes is, amely Katmandutól nyugatra, egy dombtetőn fekszik. A buddhizmus egyik legfontosabb helyszínének számító komplexum ezen kívül azért népszerű a turisták körében, mert egyik szárnyában szent majmok laknak.

A 7,9-es erősségű szombati földrengésben mintegy 2400-an vesztették életüket a legfrissebb adatok szerint. Ez volt a legsúlyosabb ilyen katasztrófa az országban az utóbbi 81 évben. A rengés epicentruma Katmandutól mintegy nyolcvan kilométerre északnyugatra, Lamjung közelében volt. A földrengés a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában pedig lavinákat indított el.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.