Izlandon értenek az országimázshoz

Izland turisztikai hivatala és legjelentősebb szolgáltatói tartottak workshopot a magyar szakmának a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben.

Netrobbantó promóciók

Thorleifur Thor Jonsson, a Promote Iceland senior menedzsere elmondta, hogy országa valamennyi régiójában készülnek a szolgáltatók, hogy újra fogadják a turistákat. A lakosság több mint 90 százaléka két oltással rendelkezik. A szakember hangsúlyozta, hogy a nagyközönség és a szakma számára célzottan külön online felületeket működtetnek. Az utazásszervezők a szakmai oldalon kiváló fotók garmadáját találják Izlandról, amelyet szabadon felhasználhatnak útjaik, programjaik promótálásához. Jonsson beszámolt sikeres akcióikról is: 2020-ban formabontó, a közönséget bevonó kampányuk arra épült, hogy a világ bármely pontján a karanténban senyvedő és már nagyon frusztrált emberek egy mobilapp segítségével artikulálatlanul üvölthettek bele Izland csendjébe, legalábbis virtuálisan.

{youtube|id=Ua-t4TUspes}

Az egész világ imádta a kampányt, óriási megtekintéseket kapott, akárcsak a legutóbbi kreatív ötlet a Facebook metaverzumjából gúnyt űző Izlandverzum, amelyet még a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg is lájkolt.

{youtube|id=enMwwQy_noI}

Óvatosan növekednének

Jonsson hangsúlyozta, hogy Izland a fenntartható turizmus mellett kötelezte el magát, mivel első számú termékük a természet, ezért különös gondot fordítanak annak védelmére. Hosszú távon gondolkodnak, és növelni igyekeznek a turisták számát, de csak fokoztosan, és arra törekszenek, hogy térben és időben minél inkább eloszlassák a vendégérkezéseket. Ennek érdekében, könnyebben megközelíthetővé teszik a még kevésbé elérhető területeket, és honlapjukon elérhető egy alkalmazás, amely segítségével percre pontosan ki lehet választani azokat az időszakokat, amikor a legkevesebb turistával találkozik az ember. A Vakinn minőségi védjegyet érdemes keresnie azoknak, akik környezetileg fenntarthatóan működő turisztikai szereplők szolgáltatásait szeretnék igénybe venni, akik pedig nekivágnának a végtelen, változatos és olykor zord természetnek a szigeten, feltétlenül tájékozódjanak, és regisztráljanak ezen a honlapon, hogy ha véletlenül bajba kerülnek, a keresésükre induljanak.

Új termék: egy működő vulkán

A szakember felhívta a figyelmet olyan kihagyhatatlan látnivalókra mint a Kék lagúna, vagy a keleti országrészben, a Highland Circle-ben nemrég kiépített, tematikus világítótorony-túra, és beszélt egy új szenzációról is: 900 év után ismét aktív a fővárosból is látható Fagradalsfjall vulkán a Rejkjanes szigeten, amely 2021 március 19. óta ontja magából a lávát, ami még akár évekig is eltarthat vonzó látványosságként szolgálva az oda látogatóknak.

Megtudtuk, hogy Izland a britek és amerikaiak számára elsősorban nyári úti cél, míg a kínai és japán vendégek inkább télen érkeznek. Izland téli, például sílehetőségeit nagyobb erőkkel igyekszik népszerűsíteni a turisztikai szerv, hogy így is oszlassa a turistákat. Jonsson azt is elmondta, hogy 2019-re 2010 óta megnégyszereződött az Izlandra látogatók száma, ami a tervezetthez képest túl gyors fejlődés. Az utolsó békeévben már 2 millióan jártak a szigetország látnivalóinak csodájára, ami az ott élő lakosságnak csaknem hatszorosa. Öröm az ürömben, hogy a pandémia hozott némi fellélegzést a turizmus várakozáson felüli felfutása okozta nyomás alól.

Így védik az értékeket

A túlturistásodás ellen már lépéseket is tett Izland, lezárta például egyik gyönyörű és rendkívül népszerű kanyonját a látogatók elől, amiről itt írtunk. Más korlátozást is tett már a szigetország a környezet védelmében, Európában elsőként tiltotta ki a határértéket meghaladó szennyeződést kibocsátó luxushajókat. Erről itt olvashatnak. Izland egyébként egyelőre nincs túlfejlesztve, ami szintén garanciája annak, hogy ne lepjék el tömegesen a turisták. Viszonylag szűkös szálláskapacitással rendelkezik: nem építenek minden sarkon szállodát, és a meglévők is szerény méretűek. A magas kereslettel párosuló alacsony kínálat ráadásul fel is tornázza a szálláshelyárakat, amitől szintén nem lesz egy hely tömegesen kedvelt.

 Hazánkban is egyre népszerűbb Izland

Jonsson lapunk kérésére elmondta, hogy a magyar utasok száma 2015 és 2019 között megduplázódott, a járvány előtti évben 19 000 magyar vendégéjszakát regisztráltak Izland szálláshelyein. A workshopon résztvevő magyar utazásszervezők is megerősítették, hogy Izland egyre népszerűbb úti cél honfitársaink körében. Jövőre először szervez például csoportot a Tengerjáró Kft. magyar csoportkísérővel a Royal Caribbean egyik luxus hajóútjára, amely július 2-án Amszterdamból indul és kétszer két napra is kiszállnak a hajó utasai Izlandon a nevezetességek megtekintésére - tudtuk meg Nemes Horacsek Mártától, a társaság ügyvezetőjétől.

A Bono Utazási Központ piacvezető az izlandi utak szervezésében hazánkban. Molnár Adrienn az iroda munkatársa kérdésünkre elmondta, náluk már négy évszakos úti célnak számít az ország. A pandémia miatti kezdeti lezárásokat követően nyáron indultak újra csoportjaik. 4-5 napos csillagtúráik a fővárosból Rejkjavikból indulnak, nyári egyhetes körutazásaik pedig felölelik az ország valamennyi fontos látnivalóját és régióját. Mint megtudtuk, szilveszterkor is visznek csoportot.

A Proko Travel marketing menedzsere és utazásszervezője, Holecska Krisztián lapunkat arról tájékoztatta, hogy a koronavírus járvány miatt felértékelődtek a természetközeli úti célok, köztük például Izland is. Társaságuk évi két időpontra hirdet meg körutazásokat, és a 2022-es alkalmakra már nagy az érdeklődés.

A Wizz Air Budapest-Rejkjavik járatával közvetlen légi összeköttetés is van hazánk és a szigetország között, de amszterdami, frankfurti, müncheni átszállással, a KLM és a Lufthansa járatain is sokan közelítik meg az országot hazánkból.

 

 


Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.