Január végéig tető alá hozná az EU a vakcinaútlevelet

Az Európai Bizottság azt akarja, hogy a tagállamok lakosságuk 70 százalékát oltsák be a nyárig és vakcinaútlevél bevezetését is tervezik, bár ezzel kapcsolatban sok a nyitott kérdés.

Az Európai Bizottság a keddi ülésen várhatóan azt javasolja a tagállamoknak, hogy március végéig lehetőleg fejezzék be az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók, valamint a 80 éven felüliek 80 százalékának beoltását, nyárig pedig oltsák be a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát - írja a Népszava. Az ezt tartalmazó közleményt - amely a gyógyszerek előállítóinak is segítséget ígér gyártókapacitásaik kibővítéséhez - kedden készül elfogadni a testület - írja a napi.hu.

A bizottság január végéig szeretne megállapodást a tagállamokkal az úgynevezett Covid-19 oltási igazolványról, amelyet a közösség minden országában elismernének. Ez az okmány felválthatná a tesztelésre és a karanténra vonatkozó előírásokat. A nagyobb nemzetközi légitársaságok akár már tavasztól követelhetik az utasoktól a "vakcinaútlevelet".

A tervek szerint a csütörtökön videokonferenciázó 27 állam- és kormányfő a dokumentum bevezetésének a lehetőségéről is tárgyalni fog. Az igazolvány használata számos jogi kérdést vet fel. Maros Sefcovic bizottsági alelnök azt mondta: szükség van az oltási adatok elektronikus nyilvántartására és megosztására, de csak egy későbbi időpontban és alapos mérlegelés után lehet dönteni a koronavírus elleni oltottságot igazoló okmány alkalmazási köréről.

Forrás: napi.hu


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.