Karintiai utazás, Zemplénben töltött napokkal

Két gyönyörű vidék, de nem onnan jövünk el könnyebb pénztárcával, ahonnan elsőre gondolnánk. Nem kéne mindenben Ausztriát utánozni, de van, amiben viszont nem ártana. Kisgyerekekkel Dél-Ausztriában és Kelet-Magyarországon járt ezúttal laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovata.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Tény, gyerekekkel nehezebb ügy megfelelő programokkal megtölteni egy nyaralást. Pedig ebben kiemelkedő Ausztria. Noha hosszú évekig jártam oda síelni, néhány évvel ezelőtt, amikor először mentem nyáron és gyerekkel az osztrák Alpokba, kicsit szkeptikus voltam: mit lehet csinálni a kétségkívül lenyűgöző, de önmagukban nem éppen gyerekbarát hegyek között egy álló hétig?

 

Nos, az derült ki, hogy nagyon is sok mindent. Karintiában már nagyjából öt évvel ezelőtt sem lehetett volna sehol

úgy elhajítani egy császárzsömlét, hogy ne valamilyen programlehetőséget – kisállatkertet, kisvonatot, bobpályát, tematikus játszóteret, a végtelenségig sorolhatnám – találjon el vele az ember, a helyzet pedig mostanra talán még durvább lett.

Ami viszont mindenképp látványos változás 5-10 évvel ezelőtthöz képest: most már a magyar határról 4-5 óra autózásra is mindenhol magyar munkaerőbe botlik az ember Ausztriában, és nem csak a magyar kötődésű vagy magyar vendégekre szakosodott szállodákban, hanem tényleg nehéz úgy eltölteni egy napot bárhol, hogy valaki ne válaszolna úgy egy magyarosan kiejtett köszönésre-rendelésre, hogy „mondd csak nyugodtan magyarul”.

A Nassfeld feletti Aqua Trail legjobb szakasza, zsilipekkel, mászálásra hívogató kövekkel, és ezzel a háttérrel / Forrás. Wikimedia
A Nassfeld feletti Aqua Trail legjobb szakasza, zsilipekkel, mászálásra hívogató kövekkel, és ezzel a háttérrel / Forrás. Wikimedia

Öt napot töltöttünk el egy olasz határhoz nagyon közeli síhely szállodájában, és nem az volt a kérdés, hogy egy tíz kilométeres körön belül mivel lehet elverni az időt, hanem hogy

miként szűkítsük le még vállalható mennyiségre a csak az ebben a körben elérhető programok, látnivalók számát.

Forrás: Litván Dániel
Forrás: Litván Dániel

Ezt részben megkönnyíti, részben megnehezíti az, hogy Karintiában, ahogy nagyjából Ausztriában mindenhol, léteznek a szálláshelyek által a szoba mellé ingyenesen adott régiós kártyák, amelyek egy csomó mindenhez, például esetünkben

a környék összes, nyáron is működő sífelvonójához ingyenes hozzáférést adnak, másrészt kedvezményeket kínálnak rengeteg programhoz, harmadrészt egy elég vaskos katalógusban szépen, lapozgathatóan össze is gyűjtik ezeket.

A sors úgy hozta, hogy az osztrák út előtt néhány nappal még a Zemplénben voltunk, és a magyarországi Zemplén tájai semmivel sem maradnak el az osztrák Alpok mögött,

gyerekekkel pedig még könnyebben is bejárhatók, hiszen nincsenek hajtűkkel teli szerpentinek, embert próbálóan emelkedő sziklás ösvények, a magas csúcsokon kánikulában is jeges szél.

És hát persze látni- és tennivalók is vannak egyébként, ha nem is olyan bőven, mint Ausztriában, de néhány napra azért bőségesen lehet találni eleget. A színvonallal sincs gond, a felújított füzéri vár bárhol megállná a helyét, a füzérradványi Károlyi-kastély is felújítva, interaktív kiállítással berendezve várja a látogatókat.

Két dolog azonban igenis fájt. Az egyik az árszínvonal. A füzéri várba 12 ezer forintért mehet be egy négytagú, kétgyerekes család, a füzérradványi kastályba 7 ezer forint a kedvezményes belépő négy főre, de az igazán nagy ütést a kalandpark viszi be. Egy full extra csomagért, amiben azért a bobpályán csak egy lecsúszás van, két felnőttnek és két gyereknek 82 ezer forintot kellene kifizetni. És mindezen felül, ha még a Nemzeti Összetartozás Hídján is át akar az ember sétálni, akkor az még plusz 18 ezer forint a családnak.

A beszámoló ITT folytatódik.


Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél

Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél 

A feltárást végző horvát régészek szerint hasonló gazdagságú leletegyüttest eddig nem dokumentáltak földközi-tengeri vízalatti lelőhelyen.
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért

Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért 

Közel 300 ezer forintot fizet Dubaj a helyieknek, ha sikerül turistákat csábítaniuk az elnéptelenedő városba.
Ez az északi ország a magyarok új kedvence

Ez az északi ország a magyarok új kedvence 

A Haaland-jelenség Norvégiára is ráirányította a figyelmet.
Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját

Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját 

Minőség a mennyiség felett: 2027-re 33 millió külföldi látogatót és fenntartható turizmust céloztak meg.
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus

Berobbant a napfogyatkozás-turizmus  

Augusztus 12-én különleges égi jelenség vonzza Európa délnyugati részére az utazókat – meg is ugrott a magyarok érdeklődése Spanyolország iránt.
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő közel a magyar határhoz

Új élményfürdő közel a magyar határhoz 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.