Kínai és indiai oltással is utazhatunk Nagy-Britanniába

A brit kormány november végétől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát - közölte kedden a brit közlekedési minisztérium.

A jelenlegi szabályozás értelmében azok utazhatnak be Angliába könnyített feltételekkel - mindenekelőtt karanténkötelezettség és az utazás előtti tesztelési kötelem nélkül -, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal. A brit közlekedési minisztérium kedd délutáni bejelentése szerint november 22-től ez a lista kiegészül az Egészségügyi Világszervezet veszélyhelyzeti alkalmazhatósági vakcinalistáján (WHO EUL) szereplő, kínai gyártmányú Sinovac és Sinopharm vakcinákkal, valamint az indiai Covaxin oltóanyaggal. A teljes oltottságot brit vagy nemzetközileg elfogadott külföldi igazolással kell bizonyítani. A Magyarországról Angliába érkezők - csakúgy, mint a többi EU-tagország állampolgárai - az Európai Unió digitális igazolását is használhatják.

A teljesen beoltott beutazók számára október végétől megszűnt az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme, ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges. A tesztet az érkezés utáni második nap végéig el kell végezni. Ha a gyorsteszt pozitívnak bizonyul, akkor elkülönítésbe kell vonulni és az eredményt egy PCR-teszt elvégzésével kell ellenőrizni. Ebben az esetben a PCR-teszthez szükséges készletet a brit állami egészségügyi szolgálattól (NHS) lehet ingyenesen megrendelni az nhs.uk/coronavirus honlapon vagy az Anglián belül hívható 119-es telefonszámon.

A brit közlekedési minisztérium kedden bejelentette azt is, hogy szintén november 22-től teljesen beoltottnak tekinti a 17 évesnél fiatalabb beutazókat, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek Angliába és kaptak-e oltást. A jelenlegi szabályozás szerint azoknak az 5-17 éves gyerekeknek, akik vagy Nagy-Britanniában élnek, vagy olyan országokban, amelyeknek oltási programját a brit kormány elismeri, érkezésük után nem kell karanténba vonulniuk és indulás előtt sem kell koronavírus-tesztet elvégezniük, akkor sem, ha még nem részesültek oltásban. Nekik is csak az érkezés utáni második nap elteltéig kell elvégezniük egy gyorstesztet. London jelenleg 137 ország oltási programját fogadja el, köztük Magyarországét. A közlekedési tárca keddi ismertetése szerint november 22-től ezek a szabályok minden gyermekre vonatkoznak, függetlenül attól, hogy a gyerekek melyik országban élnek. A 4 éves vagy ennél kisebb gyerekeket semmilyen koronavírus-tesztnek nem kell alávetni.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.