Soha ennyien nem voltak kíváncsiak a zordon csúcsokra, ősi palotákra, zöld hegyoldalakra és patakokra, mint mostanság. Néhol már túlturizmusról is beszélhetünk. Sőt, a skótok újabban látványosan tiltakoznak az ellen, hogy a turisták köveket cipeljenek haza a patakpartokról és a tengeri partvidékekről, aminek nincs semmi értelme, viszont rombolja a környezetet és megváltoztatja az élővilágot.
Fotó: Pixabay
Amikor megérkezik az ember, el kell döntenie, hogy kötelességszerűen végigjárja a hét dombra épült város nevezetességeit, vagy sétálgat a Princess Streeten, az itteni (hajdani) Váci utcán, beül egy whiskyre meg egy sörre valamelyik ódon pubba, és csak bámulja a helybélieket. A skót kockás szuvenírek vásárlása könnyen függővé teszi az embert.
Ha már leültünk, mit együnk?
Nos, a haggis csak erős idegzetűeknek és erős gyomrúaknak ajánlható, jóllehet, bizonyos tekintetben hasonlít egyes magyar ételekre: a belsőségek felhasználása és a töltött birkagyomor gondolata nem áll messze a pacaltól, külsőre meg kicsit úgy néz ki, mint egy pufi májas hurka.
Tölteléke darált belsőség, zabliszttel és fűszerekkel keverve, körete a clapshot, ami répa és burgonyapüré.
Elsősorban ünnepi alkalmakkor kínálják: szilveszterkor, valamint a leghíresebb skót költő, Robert Burns születésnapján, január 25-én. A tálalás autentikus ceremóniája rendkívül látványos: ezüsttálon hozzák be, utána következnek a dudások, a vendégsereg pedig Burns-ódát énekel. Utóbbiba aligha tudunk beszállni, még dúdolás szintjén sem.
A teljes írást laptársunk, a Privátbankár oldalán olvashatják.
