Különleges kortárs szoborkiállítás Bécsben

Peter Kogler „Mixed Reality” című digitális szoborkiállításával indul a bécsi Otto Wagner Areal területének köztes hasznosítása.

Az egykori kórházi pavilonokból tudományos, oktatási és művészeti tér lesz, de addig is kulturális rendezvényeknek ad otthont a terület, amely nyitva áll a nyilvánosság előtt. Lesznek tisztáskoncertek és stációszínház is.

 

A Bécs 14. kerületében, a Baumgartner Höhe-n található Otto Wagner Arealnak különleges története van. A szecessziós épületegyüttest 1907-ben adták át, és pszichiátria illetve tüdőkórház működött itt. 1939 és 1945 között több épülete is a nemzetiszocialista halálgépezet színhelyévé vált, így ma fontos emlékhely is.

Miután a Penzingi Klinika nagy része kiköltözött innen, az Otto Wagner Areal központi részén található egykori klinikai tömbből a tudomány, az oktatás és a kultúra tere lesz. A műemlékvédelem alatt álló pavilonok felújítása és adaptálása valamint a műszaki infrastruktúra felújítása idejére a terület kulturális rendezvényeknek ad majd otthont.

 

Az új funkció nyitánya az elismert osztrák művész, Peter Kogler „Mixed Reality” című ingyenes digitális szoborkiállítása, amely kiterjesztett valóság segítségével jeleníti meg a 3D-s műalkotásokat. Ehhez a látogatóknak csupán az ingyenes WIKAR alkalmazást kell letölteniük, majd beszkennelniük a területen végigfutó „szerpentin” mentén felállított QR-kódokat.

Az okostelefon segítségével a parkos területen feltűnő virtuális kiállítási tárgyak a művész játéka érzékeléssel, médiával és térrel valamint materiális és immateriális megjelenési formákkal.

A Mixed Reality című kiállítás október 31-ig látható.

 

Forrás: Bécs Város | Nemzetközi Irodák


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.