Különvécébe terelik a kínai turistákat Thaiföldön

A thaioknak kezd tele lenni a hócipőjük a kínai turistákkal, számos panasz után most Chiang Rai fehér templománál külön mellékhelyiséget építenének a nem kínai látogatók számára.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Thai illetékesek a közelmúltban azt nyilatkozták, hogy a Chiang Raiban található Wat Rong Khunnál, vagyis a gyönyörű, kortárs buddhista fehér templomnál külön mellékhelyiséget építenének a nem kínai turistáknak, miután számos panasz érkezett arra, hogy a kínaiak kritikán aluli állapotban hagyják ott a vécét. „A padlóra végzik a dolgukat, levizelik a külső falat, és egészségügyi betétet hagynak a mosdók falára tapadva” – mondta egy ott dolgozó.

Az ügyben megszólalt a templom tervezője, Chalermchai Kositpipat is, aki azt mondta, hogy a kínaiak a többi látogató számára ezáltal lehetetlenné teszik a mosdó használatát, ezért újabb mellékhelyiségek építését tervezi. Hozzá kell tenni, hogy a fehér templomnál található mellékhelyiség párját ritkítóan szép – legalábbis kívülről.

A kínai turisták mostanában többször is kiverték a biztosítékot a thaiok körében: volt, aki Chiang Mai repülőterén, a székekre kiterítve szárította az alsóneműit, egy másik esetben a Bangkokból a kínai Nankingba tartó repülőgépnek vissza kellett fordulnia, mert egy kínai utas forró tésztás levessel öntötte le az egyik légiutas-kísérőt, Chiang Raiban pedig egy részeg kínai turista lopott el egy pedálos tuktukot, amelyet később megtalált a rendőrség. Ez az eset már "Chinese tourists again!” („Már megint a kínai turisták!”) címmel jelent meg a thai médiában. De Hongkongban is panszkodtak már a szárazföldről érkező, civilizálatlannak nevezett kínai bevásárolóturistákra.


ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét

ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét 

Az ECTAA, az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége komoly aggodalmának ad hangot a Tanács és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodást követően.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.