Légügyi törvény szabályozza a drónhasználatot Oroszországban

Oroszországban szerdán lépett hatályba a légügyi törvény azon módosítása, amely előírja, hogy minden 250 grammos vagy annál nagyobb felszálló tömegű, pilóta nélküli repülőszerkezetet (drónt) regisztráltatni kell.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ez azt jelenti, hogy egyes gyerekjátékokat és a rádióvezérlésű repülőgépmodelleket is lajstromba kellene venni - ami ellen a törvényalkotási folyamat során a gyártók, a forgalmazók és a felhasználók képviselői is tiltakoztak -, ám a drónok kormányzati adatbázisának létrehozását részletező kormányrendeletet még nem hozták meg.

A határozattervezet értelmében az egyszerűsített nyilvántartásba vétel felelőse a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) lesz. A kérelmezőnek közölnie kell majd a drón típusát, származási helyét, sorozatszámát, gyártásának évét, alkalmazhatóságának jellegét, maximális felszálló tömegét, hajtóműveinek számát, típusát, teljesítményét, saját személyes adatait, valamint a vásárlást igazoló okmányt.

A drón üzemeltetőjének olyan pilótajogosítvánnyal kell rendelkeznie, amely távvezérelt berendezések röptetésére jogosítja fel.

A törvényi előírások megváltoztatását a drónok számának robbanásszerű növekedésével és az ezzel kapcsolatos közlekedésbiztonsági és terrorelhárítási aggályokkal indokolták. A törvénymódosítást a duma 2015 decemberében fogadta el, és Vlagyimir Putyin elnök ugyanakkor írta alá.

Az Egyesült Államokban a szövetségi légügyi hatóság (FAA) 2015. december 14-én írta elő a 250 gramm és 25 kilogramm közötti felszálló tömegű drónok tulajdonosai számára a regisztrációs kötelezettséget. Ezt minden 13 évnél idősebb amerikai lakos online megteheti, 5 dollár illeték fejében. Az Európai Unióban a drónok röptetését és lajstromba vételét közösségi szinten nem szabályozták, de több tagállamban már születtek erre vonatkozó jogszabályok.

Forrás: MTI


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.