Milyen káresetnél fizet az utasbiztosító?

Íme, 9 olyan káresemény, amire fizethet a biztosító, ha megfelelő biztosítást kötünk az utazást megelőzően. Még kalóztámadás esetén is fizetnek, ha úgy hozza a sors!

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Az UNION Biztosító közleménye szerint 2019 nyarán átlagosan több mint 150 ezer forintba került a biztosítónak egy-egy utasbiztosítással rendelkező károsult ellátása, ráadásul az elmúlt két évben tovább romlott a helyzet. A biztosítónak – amelynek egy átlagos évben több százezer utasbiztosítással rendelkező ügyfele van – 2021 május elejétől idén augusztus 23-ig átlagosan 200 ezer forintnál is többet fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt. Mint írják, a pórul járt ügyfelek átlagéletkora 34 év, és a legtöbben betegség miatt hívták a biztosítót idén nyáron.

 

Az idén nyári szezonban, augusztus 23-ig a bajba jutott utazók több mint fele (52 százaléka) betegség miatt vette igénybe utasbiztosítását, míg a szerencsétlenül járt utazók 22 százaléka valamilyen baleset miatt hívta a biztosítót. A káresemények 9 százaléka a poggyász eltűnésével, sérülésével vagy – repülős utak esetén – a csomag késésével kapcsolatos veszteség volt. A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok okán sokkal többen kötnek idén útlemondási, illetve sztornó biztosítást is, ezeket a károsult ügyfelek 9 százaléka volt kénytelen igénybe venni, derül ki legfrissebb adataikból.

Az idén május elejétől augusztus 23-ig tartó időszakban a bajba jutott ügyfelek átlagéletkora 34 év, és a segítségnyújtást igénylők 23 százaléka 18 évnél fiatalabb, míg 8 százaléka 60 év feletti ügyfél volt. A káresemények 15 százaléka Horvátországban történt, míg Németországból a bejelentések 10 százaléka, Olaszországból pedig 7 százaléka érkezett. Az utasbiztosítással rendelkező károsultak 6 százaléka Görögországból, 6 százaléka Spanyolországból fordult segítségért.

Itt a lista, mire fizet a biztosító!

Érthetően az utazókat most az érdekli leginkább, hogy milyen feltételekkel térít a biztosításuk a koronavírus kapcsán – például, hogy a Covidra is kiterjed-e az útlemondás védelem. Azonban ettől függetlenül is érdemes alaposan áttanulmányozni az utasbiztosítások által kínált fedezeteket, gyakori ugyanis, hogy baj esetén az utazók akkor sem igényelnek kártérítést, ha jogosultak lennének rá.

1. A gyomorrontástól a majomharapáson át az 50 milliós kórházi számláig

“Az elmúlt években volt olyan ügyfelünk, akinek a több mint hétmillió forintos ázsiai kórházi számláját térítettük, egy másik, betegség miatt kórházi ellátásra szoruló ügyfelünk kapcsán kifizetett kár pedig meghaladta az 50 millió forintot - ez persze nem meglepő annak fényében, hogy az Egyesült Államokban az ellátás díja akár a napi harmincezer dollárt (nagyjából 9 millió forintot) is elérheti”, mondja Szabó Tamás, a cég utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Egzotikus utazások, afrikai körutak, dél-amerikai utazások során pedig nagyon gyakori a rovarcsípés, a majomharapás, a kígyómarás okozta káresemény. Egy-egy ilyen helyi ellátás (a tetanusz, a kórházi kezelés és az antibiotikum) akár 100 ezer forintba is kerülhet.

A magyarok körében népszerű nyaralóhelyeken gyakran kell orvoshoz fordulni egy nem túl friss kagylós tészta elfogyasztása után, és rendszeresek a kisebb-nagyobb balesetek is: sokan kerülnek fájdalmas kapcsolatba a strandon vagy a vízben kagylókkal, medúzákkal vagy tengeri sünökkel, esetleg a víz alatti sziklákkal. Ezek ellátása általában 100-300 eurós költséget jelent.

2. Fizet a biztosító covid esetén?

Érdemes olyan utasbiztosítást választani, amely téríti a külföldi egészségügyi ellátást, és az ehhez kapcsolódó szállítás költségeit, illetve a karantén miatt felmerülő extra kiadásokat – így a szállásköltséget, vagy a repülőjegy átfoglalását is –, ha esetleg a nyaralás alatt elkapjuk a koronavírust.

3. Kutyás nyaralás estén mi a helyzet?

Házi kedvencünket is érheti baleset vagy betegség a nyaralás alatt: elég csak egy durvább rovarcsípésre gondolni, de akár a négylábúak is összeszedhetnek valamilyen komolyabb fertőzést az út során, ebben az esetben pedig a kutyák és cicák orvosi ellátása és gyógyszerei sokba kerülhetnek. Egy, az ilyen jellegű költségekre is fedezetet nyújtó utasbiztosítás viszont ezeket a kiadásokat is megtérítheti.

4. Ha mégsem tudunk elutazni, vagy előbb hazajövünk

Lehetünk bármilyen elővigyázatosak manapság, egy betegség miatt könnyen elmaradhat vagy lerövidülhet a nyaralás. Emiatt sokan elbukhatják az előre kifizetett szállás díját, a repülőjegy vagy az autóbérlés költségét, esetleg egy program – például egy sportesemény, a múzeumi belépők, egy fesztivál vagy a tevegelés – ugyancsak borsos árát. Egy megfelelő biztosítás viszont egy baleset vagy betegség esetén térítheti az előre kifizetett szállás, szolgáltatások, programok árát.

5. Elvész a poggyász vagy késik a repülő

Évről évre több millió poggyász tűnik el a világ repülőterein, és sokan foghatják a fejüket a légitársaságok járatainak késése, törlése és túlfoglalása miatt is. Ha eltűnik vagy megrongálódik a bőrönd, vagy az abban szállított holmik, a biztosító egy adott keretig téríti a személyes tárgyak értékét, míg a csomagok 6 vagy 12 órán túli késése esetén fizetheti például a piperecikkek, egy fürdőruha vagy egy váltás ruha beszerzését. Ha pedig a járattal akad probléma, általában a többletköltséget – például a szállást és az étkezést – állja.

6. Ha lerobban a kocsi

A koronavírus-járvány idején a korábbi évekhez képest jóval többen indulnak útnak repülő helyett autóval, így nem haszontalan dolog áttekinteni, mire is fizethet egy utasbiztosítás, ha az út szélén hagy a paripa - például egy baleset vagy műszaki hiba miatt. Ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizetheti helyettünk a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, az alkatrészcserét, a defektes gumiabroncs költségét, az autóbérlést vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

7. Kalóztámadás

„Vitorlás hajóval utazó biztosítottainkat egy atlanti-óceáni sziget kikötőjében kalóztámadás érte, amely során elvitték értékeiket a támadók” - mondja Szabó Tamás. „Ennél persze jóval gyakoribb a telepakolt gépjárművek feltörése, ilyenkor átlagosan 300 ezer forint értékű kár keletkezik” - teszi hozzá.

Szerencsére a legtöbben épségben eljutnak például valamelyik közeli tengerpartra, de ki vigyáz ott a mobilra, fényképezőre, tabletre, egyéb kütyüre? Ráadásul sokan (például a búvárok, szörfösök) a drága sportfelszerelésüket is magukkal viszik az utazásra. A turistákra utazó tolvajok pedig akár egy szempillantás alatt is képesek ellopni ezeket - egy jól kiválasztott utasbiztosítás viszont a laptop vagy más okoseszközök, illetve a sportfelszerelések eltűnését is fedezheti.

8. Ha mi okozunk bajt, és fizetnünk kell

„Volt olyan eset, hogy egy véletlenül leejtett értékes porcelán miatt követelt kárpótlást az ügyfelünk szállásadója, míg egy másik biztosítottunk egy vízi járműben okozott kár miatt hívott minket segítségért” - mondja Szabó Tamás.

Ha kárt okozunk más tulajdonában vagy akár testi épségében, akkor kártérítési kötelezettségünk keletkezhet. Tipikus példa, amikor a gyerekek a szállodai szobában fociznak, és betörik a lapostévé képernyőjét. A számlát ilyenkor az fizeti, aki a kárt okozta - egy megfelelő utasbiztosítással viszont a biztosítónk is fedezheti.

9. Eltűnnek az iratok és/vagy a pénz

Aligha kell magyarázni, hogy külföldön még nagyobb problémákat okoz, ha ellopják az iratainkat, úti okmányainkat vagy a pénzünket. Ilyenkor a helyi magyar konzulátushoz kell fordulni: az útlevél vagy a személyi igazolvány ellopásának vagy elvesztésének bejelentése után a konzul állítja ki az ideiglenes hazatérési engedélyt. A biztosítóra ebben az esetben is érdemes gondolni, hiszen térítheti a konzulátusra utazás költségét és fizetheti a konzul által kiállított, ideiglenes úti okmány díját, derül ki az UNION Biztosító közleményéből.

Forrás: UNION Biztosító


Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő nem messze a magyar határtól

Új élményfürdő nem messze a magyar határtól 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.
Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus

Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus 

2026 első hat hónapjában az ország több mint 6,5 millió külföldi látogatót fogadott, ami közel 25 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szárnyal Pozsony turizmusa

Szárnyal Pozsony turizmusa 

Minden eddiginél több vendégéjszakát regisztráltak.
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története

A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története 

Vannak olyan magaslatok, amelyeket nem a csúcs, hanem egy-egy visszafordulás tesz emlékezetessé.
Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején

Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején 

Akinek elege van a fullasztó 40 fokból, és szereti az északi romantikát, annak a lengyel tengerpart kiváló célpont.
Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk

Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk 

A Vezúv közelében fekvő Pompeji a világ egyik legismertebb régészeti lelőhelye, mégis közel kétezer évvel a tragédia után is tartogat meglepetéseket.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.