Németország: a nem védettekre teszt várhat beutazáskor

Markus Söder, a CSU bajor miniszterelnöke szerint a szövetségi kormány mindenki számára koronavírus-tesztet írna elő, aki augusztus elsejétől belép Németországba, és nincs védettsége számolt be a Süddeutsche Zeitung, és a schengenvisainfo. Jelenleg csak azoknak kell negatív koronavírus-teszttel rendelkezniük, akik repülővel érkeznek Németországba - írja a 24.hu.

Söder arról beszélt, hogy a szövetségi kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy augusztus 1-jétől egységes tesztkövetelményt vezethessenek be nem csak a légi, hanem a közúti útvonalon, illetve vonattal érkezők tekintetében is. A beutazási szigorítás eredetileg tervezett időpontja szeptember 11. lett volna, de ezt Söder szerint „vicc lett volna”, hiszen a nyári szabadságszezon még a késői vakációval rendelkező országokban is véget ér ekkorra. Kedd délután a szövetségi kormány köreiből már elkezdett szivárogni, hogy szavazásra bocsáthatják a beutazási szabályok szigorítását, amelyet azonban az arányosságra hivatkozva kifejezetten ellenez Christine Lambrecht SPD-s igazságügyi miniszter.



Az SPD vezetője, Saskia Esken viszont támogatja a kötelező tesztelés mielőbbi bevezetését: „Jól látható, hogy a külföldi utazás kockázattal jár”, mondta, hozzátéve, hogy a hazatérők hordozhatják a koronavírust vagy valamelyik variánsát. Lars Klingbeil, az SPD főtitkára a ZDF-en elmondta: pártja biztonságosabbá szeretnék tenni az utazást, ehhez pedig bővítenék a tesztelési kötelezettséget. Mindehhez jogilag tiszta és arányos szabályozásra van szükség.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a Bildnek úgy nyilatkozott: azoknak, akik igazolni tudják, hogy be vannak oltva, illetve kigyógyultak a koronavírusból, nem kell negatív teszteredménnyel rendelkezniük. Marcus Söder azonban konkrétan nem tért ki arra, hogy az augusztus 1-ére tervezett szigorítás hogyan szabályozná az oltott és a kigyógyult személyek beutazását.

Forrás: 24.hu


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.