Nyolc másodperc

Mindössze ennyi idő áll rendelkezésre, hogy az oldalukat felkereső ne kattintson tovább, tanácsolták a stájereknek Dublinban, a Google központban. Sok más mellett ez is elhangzott november 7-i budapesti sajtótájékoztatójuk alkalmával, ahol a tartomány téli újdonságait mutatták be.

A téli imázsfilmjük bemutatása után Erich Neuhold, a tartomány idegenforgalmi hivatalvezetője elmondta, micsoda pompás év volt a tavalyi: több mint 4 millió vendég érkezett Ausztria zöld szívébe, Magyarországról közel 8 százalékos növekedést regisztráltak. És már az idei számok is biztatóak: szeptemberig már 4,6 százalékkal többen érkeztek hozzájuk, mint az egy évvel előtti időszakban, és biztosak abban, hogy a tavaly téli 214 ezerrel nőtt vendégéjszakaszámot az idei téli szezonban majd túlszárnyalják.

Hoch-Steiermark képviseletében Claudia Flatscher zöldbe öltözve idei újdonságaik közül a Max-Flix síbérletet mutatta be, amellyel a kényelmesen síelők (un. kocasíelők) széles táborát célozza meg: három órán át lehet használni, és a hüttékben is vígan be lehet vele térni, egy kis majdnem sportos eszem-iszomra.

Ha már a gasztronómia jött szóba,  Ausseerland-Salzkammergut képviselője, Bernhard Michelitsch hozzátette, idei kulináris sztárjaik mintegy 100 km hosszúságú sípályáik hüttéiben nyilvánvalóan a pisztrángból készült ételek, valamint a vitézhal fogások lesznek - ezekből ugyanis nem győznek eleget készíteni, annyira sokan keresik.

A Schladming-Dachstein régióban lévő Skiamadé képviselője, Marion Omulec tavaszi női programhetüket emelte ki, ugyanis március 23-30. között nemcsak síjógán vehetnek részt a hölgyek, hanem egy álló héten keresztül ingyenes számukra a síbérlet a 123 km-nyi sípálya teljes területén.

Mura-völgye és környéke mindig is a magyarok nagy kedvencének számított, itt a Farrach-i adventi vásár programját, valamint a hódeszkás kirándulásokat emelte ki Petra Moscher, idegenforgalmi szakember.

Végezetül Belinda Schagerl, aki a határhoz közeli Thermeland & Vulkanland Steiermark képviselője bemutatta a január 11-én kezdődő, egy héten át tartó termálvizes programjukat, amelynek során a régió mind a hat termálfürdője keretprogramokkal és a termálvizekhez kacsolódó számos tudnivalóval várja vendégeit, és a programsorozat éjszakai fürdőzéssel zárul majd.

Forrás: Vendég


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.