Partizánkórház és sípálya a mássalhangzó-torlódás földjén

Hiába van december közepe, a környező országok sípályáinak többségén még alig-alig akad hó. Ez a helyzet Szlovéniában is, ahová munkatársunkat is meghívták „A szlovén lejtők gyöngyszemei” mottóval szervezett túrára. Bár síelni nem sokat tudott, azt megtapasztalhatta, hogy a magyar családoknak jó választás lehet egy téli aktív üdülés célpontjaként a szomszédos ország.

Szlovénia egyaránt kitűnő alternatívát ígér azoknak a honfitársainknak, akik most szeretnének belekóstolni a téli sportok örömeiben, és azoknak is, akik korábban más országokban hódoltak a szenvedélyüknek. A szlovénok síterepei ugyan általában kisebbek, mint a nyugatabbra lévő alpesi országokban, de milyen jó is egy kompakt, átlátható sípark, amikor a gyerekeket vagy a társaság kezdő tagjait szeretnénk szemmel tartani. A Júliai-Alpokba is viszonylag hosszú az út, de nem mindegy, hogy a célponttól függően 5-6 óra alatt Budapestről autóval odaérhetünk, vagy akár 8-10, sőt ennél is több órát kell máshová úton töltenünk.

Tudjuk, hogy az osztrák téli üdülőhelyek vonzóak, rendezettek, de a szlovén települések sem különböznek sokban ettől, ráadásul van egyfajta balkáni-szlávos bájuk. A turista minden síterepen nagyon fontos a helybélieknek, de Szlovéniában kitüntetetten várják a magyarokat is. És ami egyáltalán nem elhanyagolható, hogy Szlovéniában közel sem kell olyan mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, a nagy alpesi országok árainak akár a feléért is megoldható a téli kikapcsolódás. És most lássuk a kiemelt síkörzeteket, és hozzájuk kapcsolódóan azokat a környékbeli lehetőségeket, amelyeket lesiklás utánra vagy hószegényebb időben ajánlani lehet. A következő üdülőhelyek mindegyike Ljubljanától számítva fél-egy óra alatt elérhető, Szlovénia fővárosáig pedig Budapestről autópályán jó 4 óra alatt juthatunk el.

Kranjska Gora: az egész családnak

Az olasz határhoz legközelebb eső meglátogatott síterep Kranjska Gora tradicionális üdülőfaluból indul, mintegy 1300 méter magasságig jut fel a hegyekbe, 18 felvonójával 20 kilométernyi gondozott lejtő érhető el. A téli és nyári hegyvidéki sportokra (például alpesi síelés, sítúrázás, kerékpározás, hegymászás, sziklamászás, jégmászás) egyaránt berendezkedett körzet esetében felesleges is külön kiemelni a családi jelzőt, mert a szemrevételezett összes síterepre ez ugyanúgy igaz.

Nagy súlyt fektetnek az üzemeltetők arra, hogy a teljesen kezdőktől a profi síelőkig mindenki megtalálja a számára kedves pályát, és a legkisebbeket mindenhol síóvodával, speciális nekik kialakított lejtőkkel és felvonókkal, játszótérrel várják, hogy jó helyen tudhassák őket a felnőttek, amíg ők esetleg a saját tudásuknak megfelelő pályákon csúsznak. A napi felnőtt síbérlet ára a többi terephez hasonlóan csak kevéssel haladja meg a 20 eurót. Kranjska Gorán is számos csomagajánlattal, kiegészítő szolgáltatással igyekeznek még kedvezőbbé tenni az anyagi feltételeket.

A Bohinji-völgy és a Vogel

A körülbelül 20 kilométer hosszúságú völgy, illetve a festői szépségű Bohinji-tó felett helyezkedik el Szlovénia egyik legjobban ismert síterepe, a Vogel. A nagy és fület gyötrően gyors drótköteles kabinnal juthatunk fel a Ljubljana vonzáskörzetében jelenleg legnagyobb, mintegy 40 kilométeres pályarendszert magában foglaló, 1800 méteres magasságig felkúszó síközpontba.

A jelenleg szót azért kell hangsúlyozni, mert a tervek szerint 2864 néven a közelben építik meg a jövőben a legnagyobbnak számító, 47 km-es pályarendszert, amely elsősorban kerékpáros parkjával a nyári helyvidéki aktivitásra is erősen építeni fog, kiegyenlítve a hószegényebb évek kisebb télisport-forgalmát. Az új sportrégió üzembe állítását a kapott információ szerint már 2015-re tervezik. Egyébként az elnevezésben szereplő szám Szlovénia (és az egykori Jugoszlávia) legmagasabb hegycsúcsa, a Triglav magasságára utal. A Vogel üzemeltetői rendkívül büszkék arra, hogy egyedüliként a Triglav Nemzeti Parkon belül fekvő síterepet működtetnek, természetesen az erre vonatkozó követelményeknek tökéletesen eleget téve.

A környék egyetlen ötcsillagos szállodája az Eco Park Hotel, amely – a mellette lévő élményfürdővel együtt – ökológiailag egyedülálló nemcsak Szlovéniában, hanem nemzetközi szinten is. A fenntarthatóság jegyében energiaszükségletének több mint 80 százalékát önellátóan fedezi, elsősorban hővisszanyeréssel, valamint a 400 méteres mélységbe lehatoló hőszivattyúi segítségével.

 Síközpont és látnivalók Cerknóban

Cerkno egy festői völgyben megbújó tipikus kistelepülés Goriška régióban. A városka feletti, 1300 méterre felmenő, 18 km-es pályarendszerű sípark 2010-től kezdődően három egymás utáni évben elnyerte a Szlovénia legjobb síterepe címet. Közel sem érdemtelenül, hiszen a központ az osztrák síterepek mintájára a legkorszerűbb felvonókkal és létesítményekkel üzemel, a tökéletes élményért már csak a hóért és a hidegért kell szorítanunk. A technikai részleteken felül az összefutó felvonók tetejénél épült vendégház és fogadó is a nyugati szomszédunknál látottak, tapasztaltak szerint épült. Gyönyörűen és rendkívül praktikusan kialakított, 4-11 személyes apartmanjaiban viszont az ottaniakhoz képest jóval olcsóbban kaphatunk pályaszállást.

Aki viszont a településen szeretne aludni, annak az ugyanabban a kézben lévő Hotel Cerkno ajánlható. A „retroszálloda” egyértelműen magán hordozza a szocialista vendégfogadás jegyeit, amelyen a tulajdonosok tudatosan nem is akarnak változtatni, a felújítások alkalmával sem fosztanak meg minket a nosztalgiázás élményétől. A jelenlegi kor követelményei szerint épült viszont a szállodával közvetlen összeköttetésben lévő és a saját termálkút vizével táplált uszoda.

A környék egyik nevezetessége a második világháborús Franja Partizánkórház, amely 1943 telétől 1945 májusáig működött a nehezen hozzáférhető Pasica hegytorokban. A legnagyobb titokban tartott kórházat (még a sebesülteket is bekötött szemmel szállították ide) vezetőjéről, Franja Bojc Bidovec orvosnőről nevezték el. Különféle célokat szolgáló barakkjaiban működése alatt több mint 500 súlyosan sérült harcost kezeltek, nemcsak szlovéneket, hanem az egész Jugoszlávia területéről származó partizánokat, valamint szövetségeseket is.

A partizánkórház a háború után történelmi emlékmű lett, és elnyerte az Európai Örökség megjelölést. A vadregényes környezet és történelmi hangulat miatt mindenkinek csak ajánlható a felkeresése.

Legközelebb Ljubljanához: a Krvavec

A 100 hektáros, 30 kilométeres pályarendszerrel rendelkező Krvavec síközpont 1500 méterről indul, ahová egy hatszemélyes kabinos felvonóval érünk fel. Maga a Krvavec csúcs 1853 méter magas, de nemcsak ide, hanem a majdnem 2000 méteres szomszédos Zvohra is fel lehet jutni sílifttel. A napi 15 ezer csúszkáló fogadására méretezett, éves átlagban 100 napot működő objektum egyik nagy előnye, hogy Ljubljanából 20-25 perces autózással elérhető. 1600 méteren fekszik és Szlovénia legmagasabban lévő hegyi szállodája a Hotel Krvavec, amely – nem is kell mondani – kitűnő ellátással, sportolás utáni remek lazítással és megfizethető árakkal várja a vendégeket. A Krvavec aljában fekvő Cerklje kisváros és környéke is számos látnivalót kínál. Kiemelkedik közülük a patinás, XIII. századi gyökerekre visszatekintő Strmol kastély, amelyet a ’30-as évek végi állapotnak megfelelően állítottak nemrégiben helyre, és jelenleg különleges atmoszférájú kastélyszállóként működik. A másik kulturális kikapcsolódásra mindenképpen ajánlható nevezetesség a szintén közel 800 éves dominikánus kolostor és templom.

A Triglav-kultusz

A 2864 méter magas és ezzel a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsának számító Triglav a szlovének nemzeti jelképe, számtalan történet és legenda forrása. Nevét jellegzetes, három fejre emlékeztető csúcsáról kapta. A hozzá fűződő kultusz szerint minden szlovénnak egyszer életében fel kell zarándokolnia a Triglavra. Ez azonban az alpesi viszonylatban nem túl kiemelkedő magasságát meghazudtolóan még a profi hegymászóknak sem egyszerű. Az ok a rossz terepviszonyok és a rendkívül gyorsan változó időjárás. A nehézségeket jól mutatja, hogy bár a két kisebb csúcsot már jóval hamarabb meghódították, a legmagasabbra, a tulajdonképpeni Triglav-ra csak 1778-ban jutottak fel először. A csúcshódítás érdemét jelzi, hogy az Alpok legmagasabb hegyét, a 4810 méteres Mont Blanc-t is megmászták már ezekben az években.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.