Ez a legkedveltebb európai üzleti úti cél

Növekvő vendégéjszakaszámok és csúcspozíció kongresszusi desztinációként - ez jellemzi most Németország turizmusát.

Németország tovább folytatja sikerszériáját a nemzetközi véndégéjszakaszámoknál, emellett pedig megtartotta kiemelkedő pozícióját nemzetközi kongresszusi helyszínként. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014. január és március között már 13,3 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyek. Ez erőteljes, 4,4 százalékos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest.

Németország emellett az európai vendégek messze legkedveltebb üzleti úti célja: az európai utazók mintegy negyede ebbe a szektorba tartozik. Ennek megfelelően Németország sikeresen pozicionálja magát nemzetközi kongresszusi desztinációként. Az International Congress & Convention Association (ICCA) aktuális felmérése alapján Németország Európán belül immár tizedszer tartotta meg csúcspozícióját nemzetközi kongresszusi desztinációként, illetve a 2013-as évet a növekedés győzteseként zárta.



A nemzetközi összehasonlításban így erőteljesen csökkent a távolság Németország és az Amerikai Egyesült Államok között, amely a legkedveltebb konferenciahelyszín: az ICCA-statisztika Németországban 722 nemzetközi szövetségi kongresszust jelentett – 11,2 százalékkal többet, mint tavaly.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Németország a nemzetközi vendégek körében ilyen nagy népszerűségnek örvend. Ez egyaránt igaz az üdülésekre és az üzleti utakra – az eredményt szépen mutatja a nemzetközi vendégéjszakák számának jelenlegi erőteljes növekedése és az a tény is, hogy nemzetközi szinten csúcshelyezést foglalunk el kongresszusi helyszínként” – mondja Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatósági elnöke.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.