Újabb vezetői válság a Taromnál

Két év alatt már a harmadik igazgatótanács mondott le a román légitársaságnál, a belga Christian Heinzmann vezérigazgató viszont a jelek szerint mozdíthatatlan.

„Mindenhol vannak gondok, higgyék el, megoldjuk. A Tarom biztonságos, továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb légitársasága” – reagált a csoportos távozás hírére a közlekedési tárcához tartozó vállalat első embere, akit kiszivárgott információk szerint minden új közlekedési miniszter szívesen kirúgna. Pedig korábban egy kormányhatározat döntött úgy, hogy a veszteséges állami cégek élére külföldi menedzsert szerződtessenek. Néhány csere meg is történt, ám mára csak Heinzmann maradt, a többiek bedobták a törölközőt.

A szociáldemokrata kormány két év alatt a harmadik közlekedési miniszterét fogyasztja, ezért is pattanhatott ki az újabb vezetési válság a Taromnál, amihez besegített a pilóták szakszervezetének panaszlevele. Ők állítják, a légitársaság vezetése, üzletpolitikája elhibázott, kevés a pénz a javításokra, karbantartásokra.
Úgy tudni, a hamarosan összeálló igazgatótanács több feladatot is átvesz majd Heinzmanntól, aki pedig 2012-től komoly eredményeket ért el: 2013-ban a Tarom vesztesége 44 százalékkal csökkent, s „csak” 130 millió lej volt, tavaly pedig már 9 millióra zuhant. Ezt most úgy hálálják meg a belga vezérigazgatónak, hogy havi bérét 23 ezer euróról 5 ezerre kurtítják.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.