Varázslatos szerb vidék

Borkóstoló, fazekasok, a lenyűgöző Stopica cseppkőbarlang, Sirogonjo múzeumfalu, a világ leghosszabb drótkötélpályája, a múltat idéző Zica kolostor majd Újvidék – a szerb vidék is rengeteg élményt kínál a kíváncsi turistának. Beszámoló a Szerb Nemzeti Turisztikai Hivatal egyhetes tanulmányútjának második feléről.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyüzsgő Belgrádból délnyugatra indultunk, a Dinári-hegység részét képező Zlatibor-hegység felé. Három megállót iktattunk közbe, az első a Karadordevic-királyi ház temploma volt Topolya Oplenac nevű dombján. A templom falát gyönyörű, élénk színű mozaikok díszítik, és az pincéjében van eltemetve a királyi család több tagja.

A templom mögül már lankás szőlősorokra nyílt kilátás, ami sejtette, hogy a következő megállónk világi lesz: az Aleksandorvic borászatot kerestük fel. Angolul jól beszélő kísérőnk igényesen kialakított épületben vezetett minket körbe, ahol először a borkészítés folyamatát ismerhettük meg, majd az italt is megízlelhettük. Nekem a rozé és a vörösbor ízlett, de ez – bizonyos mértékben – egyéni ízlés kérdése. 

Út közben volt alkalmunk megtekinteni a szerb cserépedényeket. Készítéskor az agyag mellett porrá őrölt kalcitot is tesznek az anyagába, amitől különösen erős lesz. Máz nem kerül rá, és akár bográcsként, közvetlenül a tűzön is használható. 

Ezt a napot a szálloda wellnes-részlegében zártuk, ahol gyógyvíz ugyan nem volt, de a szauna, a medencék és a jacuzzi teljes mértékben hozta a megfelelő élményt.

Már készültünk a következő nap látványosságára, a Mokra Gora falu mellől induló Sargani Nyolcas nevű kisvonat felfedezésére. A keskeny nyomtávú, múzeumi vasútvonal onnan kapta a nevét, hogy útvonala több helyen nyolcas alakú. Pályája 13,5 kilométer hosszú, bár két végállomása légvonalban 4 kilométerre van egymástól. A kisvasútnak 300 méteres szintkülönbséget kell legyőznie. Hírnevét Emir Kusturicának köszönheti, aki 2003-ban itt forgatott filmet.

Az Öreg Falu (Staro Stelo) egyedülálló szabadtéri múzeum Szerbiában, ahol bemutatják a hegyvidéki emberek egykori világát. Szépen rendben tartott, komplett falut látunk, ahol a házakban a többé-kevésbé tovatűnt tevékenységek – pálinkáshordó készítése, gyümölcsaszaló, kenyérsütés – eszközeit is bemutatják. 

A környék következő kihagyhatatlan nevezetessége a Zlatibor-hegység északkeleti részén, Rozanstvo és Trnva falvak között fekvő Stopica mészkőbarlang. Az ide vezető árnyas erdei út nem készít fel minket a barlang nyílásának hatalmas méreteire: 35 m széles, és 18 méter magas. Teljes hossza 1691,5 méter, ebből a turisták 280 métert tudnak bejárni. Különlegességének a különböző színekkel megvilágított mészkő medencék számítanak, amelyeket esős napokon elönt a víz, és így vízeséssé állnak össze.  

 

Az időjárással pechünk voltunk, mert pont aznap tört ki egy óriás vihar, amikorra a Zlatibor Gold Gondola Lift megtekintése volt betervezve. A világ leghosszabb, csaknem 9 kilométeres kabinos felvonója Zlatibor központját köti össze Tornik síközpontjával a Ribnicko-tó felett áthaladva, és óránként 1200 utast tud szállítani. Az utat mintegy 25 perc alatt teszi meg, legnagyobb sebessége 6 m/s. Az évszázad turisztikai projektjének tartják, melynek célja, hogy új lendületet adjon Zlatibor és Nyugat-Szerbia turizmusának. 

 

Egy váratlan szépségű fürdőváros, Vrnjacka Banja volt utunk következő állomása. A spa szerb királynőjének is nevezik, nem véletlenül. Hét forrás szolgáltatja a városka gyomorbántalmak, diabétesz, valamit csont- és ízületi panaszok kezelésére alkalmas gyógyvizét, amit többek között a helyi kórházban is használnak a kúrák során. Huszonhét szabadtéri medencében lehet pancsolni, és idén ősszel 6 hektáros aquapark is nyílik itt.

{youtube|id=lgfWyS15Sbo}

Nemcsak a várost kettészelő Vrnjacka folyó partján elnyúló hetven hektáros parkban lehet sétálni, hanem a környező utcácskákban is, ahol gyönyörű villák idézik vissza a Monarchia hangulatát. Nincs mindegyik felújítva, de ott van bennük a lehetőség. Az élet pedig este is zajlik, minden nyitva van, emberek sétálnak, gyerekek bicikliznek, ahogyan egy mediterrán településhez illik.

Mint a szállásunkként is szolgáló, ötcsillagos, és valóban minden igényt kielégítő Hotel Tonantiban tartott prezentáción megtudtuk, csak az elmúlt három évben tíz új szálloda épült. Vrnjacka Banja nagyon népszerű, évi egymillió vendégéjszakát könyvelhetett el a válság előtt.   

A hazafelé úton is volt néhány emlékezetes megállónk. A 13. századi Zica kolostornak egészen különleges a hangulata, különösen annak fényében, hogy ez volt az a hely, ahol a szerb ortodox egyház alapítója, Szent Száva az egész Szerbia királyává koronázta, és ez a hely lett a szerb érsekség első székhelye is.

 A Péterváradi erőd Újvidék egyik legnépszerűbb attrakciója, amit a „Duna Gibraltárjának is neveznek. A 17-18. században felépített, 112 hektáros komplexum az egyik legnagyobb épen maradt erődítmény Európában, és mint ilyen, a katonai építészet kivételesen szép példája. Sokan persze nem ezért ismerik, hanem azért, mert a Péterváradi erőd az Exit zenei fesztivál színhelye, amin 2019-ben 200 ezer ember vett részt.

A városi múzeum, a felső és az alsó vár mellett éttermek és kávézók is várják a turistákat. Említésre érdemes a felső vár ikonikus eleme, a „bolond óra”, ami fordítva felszerelt mutatóiról kapta a nevét. Ezzel az elrendezéssel akarták elérni, hogy az órát a Dunáról is lássák a hajósok.

Újvidéki sétával búcsúztunk egy időre Szerbiától. Az ország második legnagyobb városának gazdag kultúráját azzal is elismerték, hogy 2022-ben Európa kulturális fővárosa lesz – az idén lett volna, de a COVID-járvány miatt meghosszabbították a cím birtoklásának időtartamát. Kellemes sétát ígér az Óvárosban többek között a Duna parkba torkolló Duna utca, a Zmaj utca, és a város főteréről legyezőszerűen szétnyíló többi utca.

Ezúton is köszönjük a Szerb Nemzeti Turisztikai Hivatal meghívását!

 

 


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.