Végre nem robognak keresztül a kamionok a galambóci váron

Felújítják az egyik legdélebbre fekvő középkori magyar várat, a galambócit. Elkerülő utat is építettek, így a forgalom végre már nem az ódon várfalak között zajlik. 

Aleksandar Vučić kormányalakító és a szerb kormány képviselőinek, valamint Michael Davenport, az Európai Unió küldöttségvezetőjének és Johannes Aigner, Ausztria belgrádi nagykövetének jelenlétében tegnap ünnepélyes keretek között megnyitották a galambóci (golubaci) vár körüli kerülőutat (610 méter) és egy alagutat (152 méter). A galambóci vár helyreállítási tervének keretében megvalósuló projektum értéke 2,3 millió euró.

A munkálatok 2012-ben kezdődtek, az EU támogatásával. A teljes projektum összértéke 6,5 millió euró. A projektum kivitelezője az Osztrák Fejlesztési Ügynökség (ADA), amely a szerb kormány európai integrációs irodájával és a kereskedelmi és idegenforgalmi minisztériummal működik együtt. A munkálatok várhatóan 2017 végéig befejeződnek - számolt be a projekt alakulásáról a Magyar Szó Online

Szerbia a jövőben is pályázik uniós pénzösszegre, és ezt a Duna-régió fellendítésére fogja fordítani, hiszen az európai népek többsége osztozik a Dunán – jegyezte meg Vucic. Az EU támogatásával folytatjuk a galambóci vár helyreállítását. A környéken mind több csónak, mind több hajó lesz, strandokat tervezünk kiépíteni, hogy a turisták jól érezzék itt magukat – fogalmazott Vučić.

Aigner megerősítette, hogy az ADA a jövőben újabb 800 ezer euróval járul hozzá a galambóci vár helyreállításához. Davenport örömének adott hangot annak, hogy 6,5 millió euróval az EU is kiveszi részét ebből az európai projektumból. Értékelése szerint az utóbbi években hatalmas munkát sikerült elvégezni. A projektum csak egy eleme a Szerbia és az EU közös, a Duna régiójának felélesztésére irányuló programjának – emelte ki a diplomata. A környék felélesztése és a szóban forgó projektum eredményeként hamarosan 30-40 helybeli fiatal kaphat munkát a lehető legkülönbözőbb területeken – nyilatkozta Nebojša Mijović, Golubac polgármestere. A szerb kormány és Golubac önkormányzata közösen 100 millió dinárt fordított a vár helyreállítására.

Forrás: Magyar Szó Online


Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.