„Továbbra is szerepel azonban a nyilvántartásban a szlovák igény az oltalmazott eredetmegjelölés kategóriájában, amely szintén jogellenes állapotot tükröz. A bejegyzés alapját ugyanis az uniós nyilvántartás szerint egy olyan szlovák jogszabály képezi, amelyet Szlovákia 2009-ben hatályon kívül helyezett” - mondta Tabajdi Csaba, az Európai Parlament ülésén, napirend előtti hozzászólásában.
"A jelenlegi probléma egyébként rámutat az E-Bacchus rendszer azon hiányosságára, hogy a Bizottság a bejegyzéseket és a törléseket nyomon követhetetlenül végzi" - hangsúlyozta. A szocialista delegációvezető kiemelte, hogy a Bizottság cselekvése mindenképpen előrelépés, azonban nem elégedhetünk meg a részleges sikerrel. A szlovák bejegyzés azon túl, hogy minden jogalapot mellőz, a magyarországi tokaji bortermelők érdekeit is sérti. Szlovákia ugyanis egy korábban kötött megállapodás értelmében köteles lett volna a szlovák bortörvényt e tekintetben harmonizálni a magyar szabályozással, kiigazítani a borok technológiai leírását, szabályozni a borkategóriákat, független szakmai szervezetek felállítani, valamint együttműködni boraik közös (magyar-szlovák) ellenőrzésének megvalósításában. Ezekből máig semmi nem valósult meg.
"Továbbra is kérjük a Bizottságtól a megmaradt szlovák bejegyzés törlését. Amennyiben erre rövid határidőn belül nem kerül sor, a magyar félnek nem marad más eszköze, mint keresetet indítani a Bizottság ellen az Európai Bíróságon" - mondta Tabajdi Csaba