Borvita közben tokaji borbemutató Brüsszelben

Az Európai Parlamentben (EP) tartott bemutatót szerdán a Tokaj-hegyaljai borvidék, Magyarország uniós csatlakozása óta második alkalommal. A négy borászat hat borát felvonultató bormustrára nem sokkal azután került sor, hogy ismét kiéleződött a vita Magyarország és Szlovákia között - írja az Agromonitor.

Utóbbi ugyanis néhány napja az Európai Bizottság (EB) hozzájárulásával jogot szerzett a Tokaj név használatára, amit a magyarok jogsértőnek tartanak. A hazai szakértők szerint ez elfogadhatatlan, mert nagy versenyhátrányt jelent a magyar bortermelőknek, hiszen szigorúbb feltételek mellett kell azon borokat előállítaniuk, azt a terméket, amelyeket a határ túloldalán ugyanolyan név alatt hoznak forgalomba. Nagy veszélyt jelent, hogy a szlovákiai lazább termelési követelmények a tokaji bor több évszázados hírnevét veszélybe sodorják. A brüsszeli borbemutatót szervező Tabajdi Csaba szocialista EP képviselő egyébként a névvita ügyében két nappal a parlamenti bormustra előtt két nappal fordult írásbeli kérdéssel az EB-hez, és felszólította az uniós intézményt a jogsértő állapot megszűntetésére. A magyar borok nem ismeretlenek Európában, de folyamatos népszerűsítésük elengedhetetlen az erős európai versenyben. Az igazi borkedvelőknek persze nem kell bemutatni a tokajit, hiszen az a külföldi szaküzletek polcain is gyakran megtalálható. Sajnálatos azonban, hogy a nyugat-európai áruházláncokban lényegében nincs jelen a magyar bor – tudatta közleményében brüsszeli borbemutatót szervező Tabajdi Csaba, szocialista EP-képviselő. Rendszeres bemutatókkal és következetes termék-marketinggel minél szélesebb körben ismertté kell tennünk borainkat, különösen az első számú hungarikumot, a tokajit. A tokaji bor növeli hazánk hírnevét és turisztikai vonzerejét is – véli Tabajdi. A borok összetétele jól tükrözi a Tokaj-Hegyalja borvidék széles spektrumát. A Tokaj Kereskedőház, mint állami tulajdonú nagyüzem, a különleges hírnevet elért Szepsy pincészet, valamint a most felfutó, szintén közepes méretű Fitomarkt Kft. és Bene pincészet borait egyidejűleg ismerhetik meg a résztvevők. A bemutató mellett Botos Ernő Péter, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének korábbi igazgatója, valamint Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója előadásait is meghallgathatták az érdeklődők.

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.