Az erős nyár ellenére sem rózsás a helyzet az osztrák turizmusban

Az erős nyár ellenére sem rózsás a helyzet az osztrák turizmusban 

A nyári hónapok jó számokat hoztak, de az év első felét értékelve már kevésbé kedvező az összkép – húzta alá a Statistik Austria közleménye.
Kézműves hamburgerek Debrecenben

Kézműves hamburgerek Debrecenben  

A késő nyári, kora őszi napon egy igazi közösségi élményben és szabadtéri sütögetésen vehetnek részt a hamburgereket, minőségi húsokat, szabadban grillezéseket kedvelő baráti társaságok és családok a Szaft 'N Burger-en szeptember 3-án.
Megtalálták Szent Gellért remetehelyét Bakonybél-Szentkúton

Megtalálták Szent Gellért remetehelyét Bakonybél-Szentkúton 

Befejeződtek a régészeti feltárások a Bakonybél-Szentkút lelőhelyen. Az ásatás során a szakemberek többek között feltárták azt a sziklaüreget, amely a legenda szerint a magyar történelem első vértanújaként számon tartott Szent Gellért velencei bencés szerzetes lakhelye volt bakonybéli remetéskedése idején.
Búcsú Ópusztaszeren

Búcsú Ópusztaszeren 

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Hatvanötezren látták a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásait

Hatvanötezren látták a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásait 

Az idén 91 éves lett az ország legnagyobb nyári színháza. Nyolc és fél héten keresztül, két játszóhelyen tizennégy produkció várta az érdeklődőket, összesen huszonhét estén.
Az UNESCO gyorsan felvenné Odesszát a világörökségi listára

Az UNESCO gyorsan felvenné Odesszát a világörökségi listára 

Egyből a veszélyeztetett helyszínek közé, és pénzzel is támogatná a műkincsmentést, mielőtt még az oroszok szétlövik a várost.
Tokaji borászat lett a legeredményesebb a 41. Országos Borversenyen

Tokaji borászat lett a legeredményesebb a 41. Országos Borversenyen 

Két év szünet után tartották meg ismét a seregszemlét, az ország 22 borvidékéről 232 pincészet nevezett összesen 824 tétellel.
Döntött az EU: októbertől lassul és drágább lesz az orosz turistavízumok kiadása

Döntött az EU: októbertől lassul és drágább lesz az orosz turistavízumok kiadása 

Felmondják a schengeni övezetbe szóló vízumkönnyítési megállapodást. Moszkva válaszlépéseket ígért. 
Párizs környékén újjászületett a turizmus a járvány után

Párizs környékén újjászületett a turizmus a járvány után 

A járvány két éve mintegy 30 milliárd eurós bevételkiesést okozott az Il de íFrance régióban, agusztusra viszont már csaknem hozták a járvány előtti látogatószámot. 
Ünnepel az airBaltic

Ünnepel az airBaltic 

2022. augusztus 31-én az airBaltic légitársaság 50 milliomodik utasát fogadta a légitársaság 1995-ös alapítása óta. A szerencsés utas Dace Jonaite volt, aki a légitársaság Airbus 220-300 típusú repülőgépén a  Bécs – Riga járatán utazott.

Tulajdonost váltott az Alice Hotel Budapest 

A BDPST Zrt. értékesítette az Alice Hotelt tulajdonló projekttársaságban meglévő részesedését a korábbi társtulajdonos, a WHB Vagyonkezelő Kft. számára, aki így többségi tulajdont szerzett.

Új bicikliút Baranyában 

Átadták a Szederkény és Bogád között csaknem kétszázmillió forintból épült kerékpárutat

Holland álláspont: ne kapjanak az oroszok turistavízumot! 

A holland kormány támogatná az Európai Unió egészére vonatkozó orosz vízumtilalom bevezetését, írta az NLTimes hírportál kedden Wopke Hoekstra külügyminiszter szavaira hivatkozva.

Kezdődik a PLACCC 

Csütörtökön kezdődik Budapesten a PLACCC Fesztivál, amely a hazai és külföldi politikai-társadalmi történések mellett az ukrajnai háborúra, a klímaválságra és koronavírus-járványra is reflektál.

Bálványos ünnepségsorozat Indiában 

A korlátozások két éve után szerdától ismét korábbi fényében rendezik meg az indiai Mumbaiban a Ganés Csaturthi fesztivált Ganésa, az elefántfejű istenség földre érkezésének tiszteletére.

Lélegzetelállító látványosságok Szeged egén 

Három nap, három egyedi tematika – ezt ígéri, az előző években is felejthetetlen élményt nyújtó Szeged International Airshow (SZIA), az ország legizgalmasabb repülős rendezvénye. Drónok, repülők, helikopterek, minden egy helyen, régi kedvencekkel és új sztárokkal a Szegedi Repülőtéren, szeptember 9-10-11-én.

Magyar a világ legjobb töltött csokija 

Odavolt a nemzetközi zsűri a passiógyümölcsös bonbonért.

Felfedezésre váró turisztikai desztinációk: Sükösd és Tusnok 

A nyárutó kiváló alkalom arra, hogy egy-egy rövidebb kirándulás erejéig felfedezzük hazánk rejtett turisztikai gyöngyszemeit. Ezek közé tartozik Sükösd és Dusnok térsége is.

Különleges szálláshelyet adtak át Zemplénben 

Az Északerdő Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. 

Szeptember közepén tartják a Gyulai Pálinkafesztivált 

Szeptember 15. és 17. között rendezik meg a 22. Gyulai Pálinkafesztivált, amelyen csaknem húsz pálinkafőzde és számos újdonság várja az érdeklődőket. Almából készül a  nemzeti összetartozás pálinkája.

Marseille-nek is elege lett a pöfögő turistahajókból 

Petíciót indított a polgármester, hogy kitilthassák a kikötőből a legszennyezőbb tengerjáró hajókat. 

Indulnak a szarvasbőgés hallgató túrák Gemencen 

Elkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. erdei vasúttal szervez kirándulást a bőgéstől leghangosabb erdőrészekhez.

Állami segítség nélkül tönkremennek a brit kocsmák 

Az adóterhek átmeneti felfüggesztését, pénzügyi támogatást és ársapka bevezetését kéri a kormánytól a brit Sör- és Kocsmaszövetség (British Beer and Pub Association) az emelkedő energiaárak miatt.

Elrajtolt a Belvárosi Sörfesztivál 

Magyarország egyik legnagyobb sörfesztiváljának idén augusztus 30. és szeptember 4. között a budapesti Szabadság tér ad otthont, a rendezvényen a fő szponzor áruházaiban kapható magyar sörök is bemutatkoznak.

Megújulva tért vissza a The Ritz Carlton, Budapest szolgáltatása 

Az elegáns budapesti ötcsillagos még a pandémia előtt vezette be a Sunday Brunch szolgáltatását, amelyet most teljesen megújítottak, hogy egy piaci rést tölthessen be a fővárosi gasztropalettán.

Friss felmérés a cégek fizetési szokásairól 

Bosszantja a vállalkozók többségét a hosszú fizetési határidő.

Csúcsszámok az olasz turisztikai ágazatban 

Alig maradt üres szoba az olasz szállodákban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, és ezek a számok a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség szerint.

Notting Hill fesztivál London utcáin 

Két év kihagyás után újra megtelhettek karibi zenével és színpompás kosztümökkel London utcái.

Új trend: zab, köles, hajdina 

A közös bennük, hogy egyre több gazda termeszt ilyen haszonnövényeket Ausztria és Olaszország alpesi régióiban. 

Budapestre induló járat Romániából 

Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járat indítását hirdette meg a román AirConnect légitársaság.

Rossz hír a világ turizmusának: spórolni kezdtek az amerikaiak 

A lakosság harmada lemondta nyári utazását a 40 éves csúcsokat döntögető infláció miatt. 

A vár után a várpark is megújult Szigetváron 

Csaknem 400 millió forintos beruházás keretében újult meg a 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított szigetvári Zrínyi-várat körülvevő, nyolchektáros várpark, az elkészült beruházást hétfőn adták át.

Újraindít két népszerű közel-keleti járatot a Wizz Air 

Októbertől és novembertől repül újra a népszerű üdülőhelyekre a fapados légitársaság. 

Rezsiszámlákkal tapétázzák ki az olasz vendéglőket 

Az üzletek és a vendéglátóhelyek így tiltakoznak az egyre magasabb energiaköltségek ellen. 

Megnyitott a megújult Hunguest Bük 

Elkészült a Hunguest Hotels bükfürdői szállodaegyesítős projektje első üteme, és a szálloda augusztus végétől várja a vendegeket is. 

Közös konferenciát rendez az MVI és a VIMOSZ 

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás munkaerőpiaci helyzetéről rendez Tatán konferenciát a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) és az Edutus Egyetem szeptember 7-én.

Ezzel számoljon, ha kipattint egy dobozos üdítőt vagy sört 

Azt eddig is tudni lehetett, hogy az üdítős és sörösdobozokon rengeteg baktérium és gomba ülepszik meg, ám egy friss teszt még ennél is sokkolóbb eredményeket tárt fel, a Blikk információjában.  

Vadőrök munkáját megkönnyítő innováció a hazai erdőkben 

Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer, elégedettek a vadőrök a hiánypótló technológiával. Nemzeti parkok is alkalmazhatják hamarosan.

MVI: mélységesen elítéljük, ami a napokban a Hajós utcai bárban történt 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) a történtekkel kapcsolatban közleményt juttatott el hozzánk, amit kérésükre most közreadunk.

Verekedett két pilóta a repülőút alatt 

Az Air France két pilótáját felfüggesztették, miután egy Genf–Párizs-járaton összeverekedtek a pilótafülkében, írta a CBS az Air France tájékoztatása nyomán. A légitársaság hozzátette: a járat továbbrepült, majd biztonságosan leszállt.

Öt tipikus magyar étel, amit ne nagyon ajánlgassunk külföldi vendégeknek 

Büszkék vagyunk a magyar konyhára (ami, mint tudjuk, itthon már régóta világhírű), de azért akadnak az általunk készített és idehaza megszokott fogások közt olyanok, amiket ne nagyon ajánlgassunk a hozzánk érkező turistáknak. A noizz.hu összeállítása.

Járattörlések Spanyolországban 

A turistaforgalmat nagyban érinti, hogy három légitársaságnál is várhatók mostantól  járatkiesések sztrájkok miatt:

Hagyományőrző programok a Királydombnál 

Középkori harci játékok, régizenei koncertek, hagyományőrző programok, bábszínház és állatsimogató is várja az érdeklődőket a II. Királyfeszten, szeptember 10-11. között a rákosmezei Királydombon.

Megvan, hányan utaztak Budapestre Tűzijáték-jeggyel  

Tizennyolcezren utaztak vidékről Budapestre, aztán haza „Tűzijáték 2022” jeggyel, közölte közösségi oldalán az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vasárnap.

Előrehozzák az utószezont több fürdőben is 

Több fürdő is inkább az utószezonra jellemző csökkentett kapacitással megy majd, igaz, cserébe a jegyárak is csökkennek. 

Agyoncsapta a villám a panettone süteményről híres dinasztia sarját 

Pénteken villám csapott a Balocco nevű olasz süteménygyártó cég 56 éves vezérigazgatójába, Alberto Baloccóba, aki a helyszínén életét vesztette.

Új turizmusiparági szakértő a PwC Magyarországnál 

A Magyar Turizmus Ügynökségtől igazolták le az új vezetőt.

Sóletfesztivállal nyit a Zsinagógák Hete 

A Sóletfesztivállal veszi kezdetét vasárnap a Budai Parkszínpadon a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat, amely változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja szeptember 7-ig az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!