Turizmus Online cikkei

Jó volt a közbiztonság a szezonban a Balatonon
Magas színvonalúnak nevezte a balatoni közbiztonságot az idei turisztikai szezonban Molnár Gábor Somogy megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Fonyódon, sajtótájékoztatón.

Tömeges járattörlés az Air France-nál pénteken
Sztrájkot hirdettek szeptember 16-a péntekre a francia légiforgalmi irányítók, ezért a légügyi hatóság az aznapi, Franciaországba közlekedő járataik felének törlésére szólította fel a légitársaságokat, de a munkabeszüntetés az ország felett átrepülőket is érinti. Az Air France törölte a hosszútávú járatainak 10, a rövid- és középtávúak pedig 55 százalékát, egy budapesti járat is érintett - írja az AIRportal.hu.

Együttműködési megállapodást kötött az Emirates és a United
Az Emirates és a United ma történelmi jelentőségű partnerségi megállapodást írt alá, amely mindkét légitársaság hálózatát bővíti, és utasaiknak kényelmes elérést biztosít több száz új célállomásra* az Egyesült Államokon belül és világszerte - tájékoztatta lapunkat az Emirates.

Megújul a Concorde tér Párizsban
Felújítják a 2024-es párizsi olimpiára az egyik központi helyszínként szolgáló Concorde teret.

Emiatt drágultak meg őrülten a londoni hotelek
Jelentősen megnőtt a londoni szállásfoglalások száma, mivel az Egyesült Királyság minden részéről, illetve a világ minden tájáról érkeznek emberek II. Erzsébet királynő temetésére. Ennek hatására pedig egyes szállodák több mint 300 százalékkal is megemelték az áraikat - írja az Origo.

Aggódik Lyon turizmusa miatt a francia szállodaszövetség
A városban olyan rossz lett a közbiztonság, hogy a francia szállodai és éttermi szakszövetség szerint a gasztronómia fővárosának tartott Lyonban sem a lakosok, sem a turisták biztonsága nem garantált - írja a v4na.com.

Szenved a járványtól a kínai turizmus
Újabb ünnep ért véget Kínában úgy, hogy a belföldi turizmus bevételei jóval elmaradtak a járvány előtt szintektől. Az idegenforgalmi ágazat a koronavírusjárvány 2020-as kitörése óta szenved, és jelenleg újabb járványhullámok nehezítik a helyzetét - írja a CNBC cikke alapján a Portfolio.

Budapest Design Week: fókuszban az építészet
Az építészet és a design kapcsolódásának lehetőségeit veszik számba az idei Budapest Design Week fesztivál programjai, amelyet október 7. és 16. között Találkozások terei - építészet és design címmel rendeznek meg Budapesten, Sopronban, Szombathelyen és Pécsen.

Már lehet jelentkezni az idei WTM-re
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) október 6-áig várja a londoni World Travel Marketen (WTM London) való részvételre a hazai szolgáltatók jelentkezését. A szabadidős turizmus piacvezető szakmai vásárát idén 2022. november 7-9. között rendezik az ExCel Londonban; a 105 négyzetméteres közös magyar standon 7 társkiállító kap bemutatkozási lehetőséget.

Nem találja ki, mi az idei Oktoberfest nagy durranása!
Az Auntie Anne’s és az Evil Genius Beer Company bemutatja a különleges oktoberfesti lager sörét, a pereces sört - írja a Store Insider.
Továbbterjedt az erdőtűz Délnyugat-Franciaországban
Eddig több mint 3600 hektárnyi növényzet és erdő égett le a délnyugat-franciaországi Saumosban a harmadik napja pusztító erdőtűzben, amely miatt szerdán újabb ötszáz embert kellett evakuálni - közölte a helyi prefektúra.
A MaReSz-től az MKI-hez igazolt az ismert szakember
Az Magyar Kongresszusi Iroda által koordinált külföldi és hazai sales, valamint partneri események, FAM trip-ek szervezése mellett, az ügyvezetőt segíti a kiemelt partnerekkel, fenntartókkal való stratégiai együttműködésben, háttér- és lobbianyagok előkészítésében. Célja a rendezvényszakma ismertségének és elismertségének növelése, és minél több nemzetközi nagyrendezvény hazánkba vonzása - tájékoztatta lapunkat az MKI.
MIE-közgyűlés: tiszteletbeli tagokat is választottak
Különleges helyszínen, a Zwack Unicum Házban, a Füves Bárban tartotta a Magyar Idegenvezetők Egyesülete éves közgyűlését. A tagok lehetőséget kaptak, hogy a tanácskozás előtt bejárhassák a pincéket, ahol a füveket és a hordókat tekintették meg, szakértő vezetéssel.
Kávék és fűszerek találkozása: My Spicy Cup
Dóri és Judit ötlete, hogy szeretik a kávékat és a fűszerek világát, miért ne lehetne tehát a kávézás élményét tovább fokozni, egészségesen, adalékanyagoktól mentesen, magas minőségben? Ezért nyitották közösen My Spicy Cup nevű helyüket, amely épp olyan lett, amilyet előre megálmodtak.
Munkásszálló lesz a rezsiválság miatt bezárt elegáns szálloda
Október végén érkeznek az első vendégmunkások a Fülöp-szigetekről a Szombathelyen a rezsiválság miatt bezárt elegáns hotelbe – derül ki a 24.hu cikkéből.
13-szoros gázáremelkedés egy egri hotelben
Egy középkategóriás hotel- és étteremtulajdonos 700 ezer forint helyett már 13-szor annyit fizet a gázért a 15 szobás egri hotelben, ami 8 millió forintnak felel meg - írja az Index.
Időpontváltozás! Nevezzen Ön is design-versenyünkre!
Két héttel meghosszabbítjuk a pályázatok beadásának határidejét - 2022. szeptember 15. helyett 2022. szeptember 30-ig lehet jelentkezni -, hogy mindenkinek módjában álljon részt venni a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló Klasszis TopDesign szakmai versenyünkön , és így nem csak országosan, hanem nemzetközi szinten is elismert díj birtokosa lehet. Emellett részt vehet exkluzív díjkiosztó gálánkon, valamint szakmai elismerését a nagyközönségi médiákban is közzé tesszük.
Égbe szöktek az üzemanyagárak Németországban
A tankolási kedvezmény lejártával Németországban magasabbak lettek az üzemanyagárak, mint az összes szomszédos országban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált, az Európai Bizottság adataira támaszkodó jelentése alapján.
Dunaharasztiban is élvezhetjük a kultikus Kő fagyi?-t
A közelmúltban Dunaharasztiba érkezett, és már itt is kapható a Kő fagyi?, ami a Káli-medencét meghódította az elmúlt években. A mindszentkállai és a Bartók Béla úti helyszín mellett most már az Édesem fagyizót is egyre többen keresik fel, hogy kipróbálják az extrán gyümölcsös ízeket - tájékoztatta lapunkat az Édesem fagyizó.
Hamarosan Európai Bordalfesztivál Pécsen és Villányban
Férfikarok és más énekegyüttesek, néptáncosok, zenekarok fellépéseivel, valamint borbemutatóval is várják a közönséget Pécsen és a villányi borvidék településein a szeptember 23. és 25. között zajló 26. Európai Bordalfesztivál szervezői.
Új funkcióval bővült az ingyenes Kerékpárosbarát app
Mostantól bárki ajánlhat kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint bejelölhet a térképen hazai bringaparkokat, vízvételi helyeket, bringás pihenőket a Kerékpárosbarát applikációban. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) által fejlesztett, ingyenes alkalmazás ezáltal újra szintet lép, hiszen már a felhasználói közösség is alakíthatja a térképet. Igény van rá, az app már az induláskor óriási közönségsiker lett: alig több mint 1 hónap alatt több mint 15 ezren töltötték le azt telefonjaikra - tájékoztatta lapunkat a szövetség.
A vendégeknek is kedvezményes a parkolás Hévízen
Januártól olyan bérletrendszert vezetnek be Hévízen a fizetőparkolókban, amelynek révén a vendégként érkezők is kedvezménnyel állhatnak meg autóikkal - közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.
A járvány előtti szinthez közelít Ferihegy utasforgalma
A járvány előtti utasszám 80 százalékát hozta a nyár utolsó hónapjában a Liszt Ferenc repülőtér, és a kezelt légiáru mennyisége újra 15 ezer tonna fölé került - írja az AIRportal.hu.
Négy új Michelin-csillag Szlovéniában
Kilenc étterem egy Michelin-csillaggal, egy pedig kettővel büszkélkedik dél-nyugati szomszédunknál - tájékoztatta lapunkat a PR in Hungary.
Hűtésben is zöldít a METRO
A vállalat fenntarthatósági beruházásainak részeként megvalósuló hűtőrendszer 25 százalékkal kevesebb villamos energiát fogyaszt, és csaknem négyezerszer kevesebb széndioxiddal terheli a légkört a régi rendszerekhez képest.
Az airBaltic alkalmazottainak száma egyre nő
Az airBaltic lett légitársaság bejelentette, hogy a társaság alkalmazottainak száma meghaladta a 2000 főt, ami minden idők legmagasabb létszámát érte el a légitársaság 1995-ös alapítása óta. Az airBaltic csapatának legújabb tagja a légitársaság ügyfélkapcsolati csoport rigai központjában fog dolgozni.
Ezekből az alapanyagokból már kevesebb fogy
Magyarországon júliusban 4,1 százalékkal lettek drágábbak az élelmiszerek. A helyzet olykor napról napra változik, ezért a vásárlók különféle praktikákkal próbálnak alkalmazkodni a válságos állapotokhoz. Vannak, akik hajlandóak messzebbre is elutazni csak azért, hogy felhajtsanak néhány olcsóbb terméket, fontosabb alapanyagot.
Fotósorozat az Aria Hotel Budapestről: érzékek birodalma
A 49 szobás belvárosi butik hotel tulajdonosa, aki házával már számtalan nemzetközi elismerést szerzett, most különleges feladattal bízta meg Lábady István fotóművészt.
Ryanair: nem zár be, csak átalakít
Michael O'leary vezérigazgató szerint ez a jó hír, a rossz pedig az, hogy további útvonalakon ritkítják a járataikat. Ez a válasz a "hülye" extraprofitadóra - írja a vg.hu.
Nem engednek az osztrák vendéglátósok a teraszfűtésből
Mission 11 címmel energiaspórolási kampányba kezd az osztrák kormány, tiltakozik a vendéglátó szakma- írja a GD Consulting.
Egy hónappal halasztja újraindulását a Blue Air
A tervezett szeptember 12. helyett október 10-re időzíti most újraindulását a román légitársaság - írja az AIRportal.hu.
Október 11-től újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre
Október 11-től újabb 35 ezer ingyenes vasúti bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok a következő DiscoverEU pályázat keretében - tudatta az Európai Bizottság hétfőn.
Elvesztettünk egy kiváló gasztro újságírót
Szomorúsággal teli szívvel tudatjuk, hogy Horváth Balázs barátunk és munkatársunk a tegnapi nap során tragikus hirtelenséggel elhunyt - írja a Nyárspolgár.
Egy magyar világsztárt és egy világhírű tudóst ütöttek lovaggá
Miklósa Erika operaénekesnővel, és Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével bővült a Chaine des Rotisseurs tiszteletbeli lovagjainak száma - tájékoztatta lapunkat a Chaine des Rotisseurs magyarországi szervezetének elnöke, Pintér Katalin.
A magyarok munkahelyét mentik meg a külföldi munkavállalók?
Évről évre válságosabb a magyar munkaerő toborzása, amin nem könnyít, hogy szinte megszűnt az országon belüli munkaerő-vándorlás. Ember feletti kihívást jelent a demográfiai deficit, így elkerülhetetlenné vált a munkaerőpiaci átrendeződés. A külföldiek foglalkoztatásánál a jó munkabírás, a kitartás és a szorgalom mellett kultúránk alapos ismerete az általános tapasztalat - derül ki a minősített foglalkoztatók többségét átfogó MMOSZ felmérése alapján.
Új értékesítési igazgató a Matild Palotában
2022. augusztusától Berényi Viktória tölti be a Matild Palota sales igazgatói pozícióját. A szálloda értékesítési céljainak elérése érdekében folyamatosan felügyeli és koordinálja az értékesítési csapat munkáját a mindennapok során, és biztosítja hatékony képzésüket. Értékesítési vezetőként döntő szerepet játszik a vállalkozás fejlesztésére irányuló stratégiák előkészítésében és végrehajtásában - tájékoztatta lapunkat a szálloda.
Okosváros épül egy bezárt repülőtér helyén Athénban
Európa legnagyobb városrehabilitációs projektjét hozzák létre Görögországban, egy bezárt athéni nemzetközi repülőtér területén.
A világ legjobb turisztikai filmjei közt ott lehet egy magyar is
Sorra nyeri az elismeréseket a Magyar Kongresszusi Iroda (MKI) - a Graphasel Design Stúdió kreatív koncepciója alapján készült - nemzetközi konferencia és üzleti rendezvények helyszíneként Budapestet kínáló produkciója. A 11 állomásból álló nemzetközi filmfesztivál spanyol fordulóján most ezüstéremben részesítette a szakmai zsűri.
A munkavállalóknak hibrid munka esetén sokszor gőzük sincs a feladatukról
Minden harmadik munkavállalónak több mint hat hónapra van szüksége ahhoz, mire komfortosan tud mozogni az új pozíciójában. Többek közt ez derült ki a BonsaiX magyar onboarding szokásokról készített online kutatásából
Ők a Magyar Konyha Termelői díj idei nyertesei
A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) és a Magyar Konyha magazin, Borbás Marcsi közreműködésével a tatai Esterházy kastély parkjában hetedik alkalommal adta át a Magyar Konyha termelői díjait. Az elismerést idén is három termelő vehette át.
Dubai a Holdat is lehozza nekünk az égről
Dubai egy Hold tematikájú luxusüdülőhelynek adhat hamarosan otthont, amely még ebben az évtizedben elkészülhet az előzetes számítások szerint 5 milliárd dolláros áron - írja a raketa.hu.
Mentőcsomagot követelnek a turisztikai vállalkozások Ausztriában
Az osztrák háztartások kapnak segítséget a kormánytól, de talán az utóbbi évek válságaiban leginkább kivérzett turisztikai vállalkozásoknak még nagyobb szüksége van rá - vélik az osztrák érintettek - GD Consulting.
Budapesten találkoztak a világ ínyencei
A Chaîne des Rôtisseurs története 1248-ban a libákkal kezdődött, hogy aztán a XX. században újra szülessen, mára pedig a világ legrégebbi és legnagyobb tekintélyű gasztronómiai szervezete legyen. A minap Budapesten szerveztek nemzetközi találkozót a 19 országból érkezett tagok, hogy kapcsolataikat tovább fejlesszék és ünnepeljék a konyhaművészetet.
Most épp Rómában hagyta utasait a Wizz Air
A menetrend szerint vasárnap 19:55-kor Rómából Budapestre induló gépének felszállását előbb eltolta egy órával a Wizz Air, majd nem sokkal később törölte a járatot a légitársaság, a 24.hu értesülése szerint.
Járvány előtti szinten a nyári turisztikai szezon
Azt írták ezzel kapcsolatos közleményükben, idén nyáron 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami elérte a 2019-es szezon eredményét.
Ezek most Németország top100 úti céljai
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) online portálján 15 ezer nemzetközi látogató 30 országból érkezve választotta ki 2021. december és 2022. júniusa között saját turisztikai kedvencét Németországban.
Kedvenc sörének öltözve futotta le a maratont egy új-zélandi férfi
A 42 kilométeres maratoni táv szinte semmiség Glenn Sutton új-zélandi ultrafutónak, de azért egy igencsak fura jelmezben teljesíteni a távot még neki is különleges kihívás.
Tesztgyőztes borok a Winelovers 100 kóstolón
A nemzetközi és magyar borszakértők által összeállított Winelovers 100 - A 100 legjobb magyar bor magazinban szereplő tételekből tartanak nagykóstolót szeptember 17-én a Corinthia Hotel Budapest báltermében.