Végre egy jó hír: fél év haladék a hazai turisztikai szolgáltatóknak és vendéglátóhelyeknek

Végre egy jó hír: fél év haladék a hazai turisztikai szolgáltatóknak és vendéglátóhelyeknek 

Egy péntek délután a parlamentnek benyújtott, alapvetően a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról és az Alaptörvény háborús veszélyhelyzettel kapcsolatos módosítása nyomán a Magyar Honvédség működését, jogosítványait és kötelezettségeit, továbbá az Orbán Viktor miniszterelnöké mellett a miniszteri biztosok, kormánybiztosok, közigazgatási államtitkárok fizetésemelését szabályozó salátatörvénybe rejtett, mindössze négysoros paragrafus segíti a járvány miatt eléggé megtépázott turisztikai szektornak a jogalkotó. 
Bali szigetére is lehet mostantól utazni

Bali szigetére is lehet mostantól utazni 

Egzotikus strandok, békés dzsungel és gazdag kultúra – ezek mind megtalálhatók Balin, amely mostantól karantén és PCR-teszt nélkül elérhető a magyar utazók számára.
Saját márkás termékek szakkiállítása Amszterdamban

Saját márkás termékek szakkiállítása Amszterdamban 

A világ egyik legjelentősebb, saját márkás termék gyártóit és forgalmazóit célzó kiállításán, a PLMA „World of Private Label” rendezvényen május 31. és június 1. között az AMC már 14. alkalommal szervezett közösségi nemzeti standot a magyar élelmiszerágazat gyártói számára.
Egyedi zenei válogatása van a bécsi metrónak

Egyedi zenei válogatása van a bécsi metrónak 

Van közte kemény alter rock, de klasszikus bécsi muzsika meg kortárs zenei blokk is megtalálható a kínálatban.
Egy időre kivonul a Marriott-lánc Oroszországból

Egy időre kivonul a Marriott-lánc Oroszországból 

Addig, ameddig tart a háború. Amint rendeződik a helyzet, nyilván átértékelik ismét a lehetőségeket.
Budapesten hétvégente városnéző villamos

Budapesten hétvégente városnéző villamos 

Különleges élményben lehet része azoknak, akik június 4. és augusztus 28. között, szombaton vagy vasárnap a 19-es villamos vonalának egy szakaszán utaznak. Ugyanis a nyári hétvégéken turisztikai érdekességeket hallhatnak a Budapesti Közlekedési Központ ügyfelei a járaton.
Bor- és pezsgőfesztivál debütál a pesti Szabadság téren

Bor- és pezsgőfesztivál debütál a pesti Szabadság téren 

I. Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivál és Junibor Ünnep a budapesti Szabadság téren, június 2-6. között.
Elemzés: a városnézés vezet, de már sokan utaznak tengerpartra

Elemzés: a városnézés vezet, de már sokan utaznak tengerpartra 

Márciusban és áprilisban még Ausztria volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében, májusban viszont Olaszország ugrott az élre. Már sokan mentek tengerpartra, de még a városnézés volt a legnépszerűbb program - derül ki a Bank360.hu adataiból. 
Pannon csúcsborok kóstolója

Pannon csúcsborok kóstolója 

Ismét kiválasztották a Pannon Borrégió borválogatottját, azt a huszonöt bort, amelyek a következő évben a Top25 kitüntető címet és matricát viselhetik.
Ausztriai felmérés: mennyit ér az osztrák utazók pénze?

Ausztriai felmérés: mennyit ér az osztrák utazók pénze? 

A nyaralási szezon kezdetére a Bank Austria elkészítette elemzését, amelyben azt vizsgálja, hogy egyes turisztikai szempontból népszerű célországokban mennyit ér vásárlóerő-paritáson számolva az euró.

Ferihegy: új járat egy új légitársaságtól 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre újabb légitársaság járatai közlekednek június másodikától Isztambulból.

Népszavazás dönt Tatán az Avalon szállodájáról 

Július 31-ére tűzte ki a tatai választási bizottság a civilek által kezdeményezett népszavazás időpontját, a voksolás azt szeretné megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján - mondta el az iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön.

Hazai szállodafejlesztések hat nagymenő szemével 

A HOTCO-n szakmai panelbeszélgetés keretében két szállodatulajdonos-üzemeltető és fejlesztő csoport, egy ingatlanfejlesztő egy ingatlan befektető és egy kivitelező cégcsoport osztotta meg véleményét és a szállodaingatlan fejlesztéssel kapcsolatos stratégiáját - tájékoztatta lapunkat a Mellow Mood.

MaReSz-közgyűlés: új elnökségi tag 

2022. május 31-én a Bálnában tartotta idei Közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, amelyen az Elnökség szakmai beszámolója és az idei évi tervek felvázolása mellett az egyik megüresedett Elnökségi tag pozícióra választottak új tisztségviselőt a tagok.

Kétarcú nyár: hatalmas mehetnék és tétovaság 

A növekvő szállásárak, a globális infláció és a szomszédságban dúló háború ellenére a turizmus visszatér a növekvő pályára a kelet-közép-európai régióban. Az aktív foglalások növekedése mellett a cross-country utazással kapcsolatos keresések száma is nőtt idén tavasszal. A versenyben maradáshoz a szállásadóknak fel kell venniük a lépést a digitalizációval: 2026-ra az online bruttó foglalási érték aránya várhatóan eléri a 97 százalékot a beutazó turizmus szegmensében. Két év COVID-zárás után 2022-ben tízből kilenc ember szeretne utazni, többnyire a régión belül.

Húsok, halak grillen és barbecue-ban 

Folytatjuk vállalkozásunkat, amelynek során a METRO szakértői csapatával közösen olyan témákat, kérdéseket járunk körbe, amelyek aktuálisak, és megválaszolásával segítjük a szakmát a megfelelő megoldás kiválasztásában. A közelgő nyár vitathatatlan szabadtéri főszereplői a grillezés és a BBQ – most erről lesz szó. (X)

Átlagárat duplázott a La Contessa Kastélyhotel az Everguesttel 

A Covid utáni újranyitás viszontagságai, a 2019-es számok “kergetése”, növekvő költségek és a válság kedvezőtlen körülményei. Ezekkel a tényekkel néztek szembe a szilvásváradi kastélyszálló tulajdonosai és vezetői, valamint az Everguest szakemberei, amikor 2021 nyarán megkezdték az együttműködést. Az eredmények most már magukért beszélnek. (X)

Közel 50 kilométernyi bringaút épül a Bükki Nemzeti Parkban 

A közkedvelt fürdővárost is érinti majd a Bükkalja szépségeit felfűző bicikliút.

Költöztetik az ukrán menekülteket a bolgár tengerpartról 

Bulgáriában a turisztikai szezon kezdete előtt a Fekete-tenger partján lévő üdülőkből az ország központi részein lévő befogadóközpontokba telepítik át az ukrán menekülteket – jelentette be hétfőn Kalina Konsztantinova bolgár miniszterelnök-helyettes.

Tízszer több turistát hozott az április Spanyolországba, mint tavaly 

Idén áprilisban tízszer annyi külföldi turista utazott Spanyolországba mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE).

Látogatható a megújult hollókői vár 

Hollókőn pünkösdkor nyílik meg újra a felújítás miatt csaknem két éve bezárt vár. Vasárnap és hétfőn várnapokat rendeznek a Nógrád megyei faluban, ahol megelevenednek a régi pünkösdi népszokások, és az ófalu ismét ünnepi díszbe öltözik - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

Horvátország jövőre bevezetheti az eurót 

Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót; Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.

Örülnek a balatoni vendéglátósok, ha 2020 forgalmát elérik 

Több dél-balatoni vendéglátó üzletben is nehézséget okoz a szakképzett munkaerő hiánya, és a július elsejétől előírt adatszolgáltatási kötelezettség.

Jön a 9-Euro-jegy a németeknél 

Már mondjuk is, mi ez pontosan, és miért jó nekünk?

Különleges kezdeményezés a Várnegyedben 

A június 3-ai nyitóeseményén a Budavári Palotanegyed megújult Csikós udvarán a Danubia Zenekar képzett muzsikusai és a Máltai Szimfónia hátrányos helyzetű, tehetséges ifjú zenészei lépnek fel a Közös Hang című produkcióban.

Világsztár a szolnoki RepTárban 

Matt Bianco ad élő koncertet július 9-én.

Egyszerű a beutazás Németországba 

Megszűnnek a korona-szabályok.

"Emelhetnek a szállodák, a kereslet engedi" 

Egyebek között ezt a következtetést vonták le hazai és nemzetközi szállodaipari szakemberek egy szerdai webináron.

Megújult a balatonberényi naturista strand 

Június negyedikén nyit a község akadálymentesített és felújított strandja. Kerékpáros és életmentő fejlesztésekkel is készülnek a szezonra. 

Új magyar séftehetséget fedezett fel a Michelin Guide 

Kollár Endréről és a St. Andrea Restaurantról jelent meg cikk a magazinban - tájékoztatta lapunkat az étterem.

Helyi vezető került a magyarországi METRO igazgatóságába 

Tóth-Korom Péter váltja június 1-től a METRO magyarországi áruházláncának vezérkarában francia kollégáját, Philippe Ernault az értékesítési igazgatói poszton; így helyi vezető kerül a vállalt igazgatóságába.  A korábbi igazgató a METRO AG Store Fulfilment Operations alelnöki pozícióját veszi át - tájékoztatta lapunkat a vállalat.

Ciprusra is korlátozás nélkül utazhatunk 

Június 1-től feloldják a beutazási korlátozásokat a mediterrán szigetországba, így a turisták olyan feltételekkel utazhatnak, mint a járvány előtt.

Tetőbárral, felújítva nyit újra ez a balatoni hotel 

Teljes körű felújítást követően újra megnyílt szerdán a Hunguest BÁL Resort Balatonalmádiban, az OPUS GLOBAL-hoz tartozó Hunguest Hotels 209 szobás, saját partszakasszal rendelkező balatoni wellness- és konferenciaszállodája várhatóan évente több mint 80 ezer vendégéjszakával és több tízmillió forint idegenforgalmi adóbevétellel járul hozzá Balatonalmádi turisztikai teljesítményéhez - közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel.

Worldchefs: összeszedetten versenyeztek a magyarok 

Az Abu Dhabiban megrendezett Worldchefs kongresszuson a Top 16 ország szakács párosa méri össze tudását. A kétnapos szakács világdöntőben Magyarországot Adamek Balázs és Kocsis Marcell képviselte, akik a verseny első napján szerepeltek - tájékoztatta lapunkat az MNGSZ.

Mindkét pilóta elszundíthatott az ITA New York-i járatán 

Az esetre nem derült volna fény, ha a francia légiforgalmi irányítással időben felvették volna a kapcsolatot, így viszont kivizsgálták az ügyet. A kapitány szerint kommunikációs hiba volt, a vizsgálat alapján azonban elaludt a járat teljesítése közben - írja az AIRportal.

Pünkösdi portanyitogatóval indul a nyár a Zala-völgyében 

Június 3-6 között, 4 napon keresztül 20 zalai porta készül boros, gasztrós, kreatív és játékos vidékiprogramokkal Zalacsánytól Kisgörbőig.

Felelősségre vonják Herkulesfürdő tönkretevőit 

Vádat emeltek Romániában a termálvizeiről híres bánsági Herkulesfürdő fürdővállalatát privatizáló és a vállalat tönkretételéből törvénytelenül hasznot húzó bűnszövetkezet 35 tagja ellen - közölte kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Támogatás, amely a vonzerőfejlesztésben is jól jöhet 

Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat magyarországi színhelyein megvalósuló tevékenységek támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma.

Bakancsos bortúrák várják Badacsony szerelmeseit 

Idén is elindult a Badacsony Borközelből túrasorozat a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület szervezésében. De folytatódnak a szakvezetett bakancsos élménytúrák is. 

A Velencei-tónál marad az EFOTT hosszabb távon is 

Idén azonban a Sukoró félsziget ad otthont a teljesen hulladékmentesre tervezett rendezvénynek. 

Nyitva Budapest egyetlen dunai strandja 

A BudaPart városnegyedben, a Kopaszi gáton várja a fürdőzőket a SHO Beach.

Járatsűrítés és jegyáremelés a reptéri busznál 

Júniustól sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Itt a legjobb alternatív vendéglátóhelyek listája 

Világbéke, Buja Disznó, Digó Pizza - csak néhány a legfrissebb toprangsorból.

Megkerülhetetlen a digitalizáció a szállodák számára 

A HOTCO nemzetközi szállodabefektetési fórum második napján jártunk.

Eredményes nyíregyházi bemutatkozás Szatmárnémetiben 

Főleg a szálláshelyek elérhetőségei érdekelték a Szatmárnémeti Városnapokon a nyíregyházi turisztikai standot felkeresőket. 

Új prémium osztály a KLM-nél 

A Holland Királyi Légitársaság új utazási osztályt alakít ki szélestörzsű repülőgépei fedélzetén. A business és az Economy között lévő Premium Comfort Class júliustól foglalható az észak-amerikai járatokon.  

Digitális újdonságokkal várja a családokat a Gundel Kert 

Érintésmentes kávéházi és éttermi, továbbá gyermek-, és kutya étlappal csábítja a vendégeket a megújult Gundel Kert.

Új igazgató a Matild Palota élén 

A Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest új szállodaigazgatója eddig a hotel menedzseri pozíciót töltötte be - tájékoztatta lapunkat a szálloda.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!