Turizmus Online cikkei

Ezernél is több járatát törli a Lufthansa és a Eurowings
A német légitársaság csatlakozott azon cégekhez, amelyek az európai légiközlekedésben általános problémát jelentő munkaerőhiány miatt kénytelenek visszafogni kapacitásaikat a nyári időszakban - írja az AIRportal.hu.

Közlekedési nehézségek a Dunakanyarban
Vonatpótló hajó is segíti a közlekedést - a pótlóbuszok mellett - a szobi vonalon, Nagymaros-Visegrád megálló és Zebegény között péntektől - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

Modernizált étkezőkocsikkal járnak a Balaton intercity vonatok
Június 9-étől a tavalyival megegyező járatszámmal és járatsűrűséggel közlekednek a részben már felújított étkezőkocsik a főszezonon kívül, az elő- és az utószezonban is a Balaton InterCity vonatokban, a déli parton, Keszthelyig. Az elő- és az utószezonban ez napi 14, a főszezonban pedig napi 16 vonatot jelent.

Nyert a BudaPart egy jelentős építészeti világversenyen
A világ legjobb városnegyed-fejlesztése lett a Property Market fejlesztése, a BudaPart Párizsban a világ legrangosabb ingatlanfejlesztési megmérettetésén, a FIABCI versenyén.

Már hétfőnként is látogatható a Bosch-kiállítás
Már több mint százezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum április 9-én megnyílt Bosch-kiállításának, amely ezentúl hétfőn is várja a közönséget.

Szeptember közepéig tart az idei MOL Nagyon Balaton
Mintegy száz programnap, tizenöt esemény, világsztárok és népszerű hazai művészek várják az érdeklődőket a MOL Balaton nyári rendezvénysorozaton, amelyet immár tizedik alkalommal szerveztek meg.

Megújult a Sziget fesztivál magyar zenei koncepciója
Indul a kultúrmisszió a szervezők részéről, hogy a külföldiek minél inkább megismerjék a színvonalas magyar előadókat.

Két hét múlva VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely az elmúlt tíz év alatt a visegrádi négyek legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Június 23. és 26. között Nagymaroson a cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők.

Megújult a badacsonyi Tilia borvendégő
Új koncepcióval és új csapattal kezdi a nyarat a 125 éves, badacsonyi Neptun Hotel étterme, a Tilia Borvendéglő. A kínálat a magyaros, századelőt idéző ízeken és a hozzájuk illő, kis helyi pincészetektől származó badacsonyi borokon alapul. A tulajdonosok az egyszerű, letisztult ízek mellett a hely szellemi örökségének ápolására is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ez gyors volt: a Ryanair már át is nyomja a különadót utasaira
Azonnal lépett az ír fapados: a magyar kormány által bevezetett extraprofitadó összegét máris az utasokra terheli. Ha ebből valaki nem kér, akkor visszatéríti a jegy árát.
Csak 2025-re várható az amerikai turizmus teljes visszarendeződése
Ötödére csökkent az USA-ba utazók száma 2020-ban. A hatalmas visszaesés ugyan növekedésbe fordult tavaly, de a dollár szárnyalása és növekvő infláció megakaszthatja a várt növekedési trendet. Optimista becslések szerint legkorábban 2025-ben érhetik el ismét az eddigi csúcsot, olvasható kiadó-beli laptársunk, a privatbankar.hu részletes, átfogó elemzésében.
WizzAir: jelentős veszteség
A diszkont légitársaság 642 millió euró veszteséggel zárta a 2022-es pénzügyi évét.
Az erősödő turizmus felfelé hajtja a budapesti Airbnb-árakat
Folytatódott májusban a bérleti díjak emelkedése a fővárosban, ahol a múlt hónapban a turizmus erősödése miatt a kínálati oldal folyamatos szűkülése hajtotta felfelé az árakat, áll a Rentingo.com legfrissebb közleményében.
A badacsonyi borvidék signature tétele 10 pincészet kínálatában
Kéknyelű Zsendülés néven 10 helyszínen várják a borszerető érdeklődőket június 17-19. között.
Budai alsó rakparton autózók figyelmébe
Június 20-tól augusztus közepéig lezárják a Halász utca és Döbrentei tér közötti szakaszt.
Így utaznak és költenek idén a magyarok
A világjárvány visszaszorulásával a magyarok újra szívesen töltik szabadságukat határainkon kívül, legyen szó akár hosszabb nyaralásról vagy egy hétvégi városlátogató útról. Ezeken az utazásokon pedig készpénz helyett előszeretettel használják bankkártyájukat, okostelefonjukat vagy okosórájukat fizetésre – derül ki a Visa megbízásából nyolc közép- és kelet-európai országban - köztük Magyarországon is - készült „Utazási és fizetési szokások 2022" tanulmány megállapításaiból.
Először nyert magyar olaszrizling platinaérmet
A világ egyik legtekintélyesebb borversenyén olaszrizling fajtaborként először nyert platina elismerést a Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje.
Kiemelt beruházás lett a budapesti Sofitel felújítása
A részben a MALÉV által építtetett hotel kapui 2020-ban zártak be.
Támogatást kapnak a diákokat alkalmazó cégek
Idén is elindul és szja-mentes jövedelmet biztosít a Nyári diákmunka program. Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtökön az MTI-vel.
30 százalékkal kevesebb vendég áprilisban a csúcsévhez képest
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – 2022. áprilisban csaknem öt és félszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva, azonban 20%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. áprilisi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma közel kilenc és félszeresére emelkedett, de még így is 35%-kal kevesebb volt a 2019. azonos időszakinál.
Visszavetheti Ferihegy forgalmát az extraprofitadó?
A légitársaságok döntésétől függ az extraprofitadó hatása a Budapest Airport forgalmára, de a kockázatok miatt a cég folyamatosan egyeztet partnereivel – közölte az AIRportal.hu kérdésére a Liszt Ferenc reptér üzemeltetője.
A Ryanair kritikája a különadóról
Logikátlan, rosszul időzített ötlet extraprofitadót kivetni egy olyan iparágra, amely súlyos veszteségeket szenved el, nagyon sokat fog ez ártani a magyar turizmusnak – áll a Ryanair közleményében.
A legnagyobb párizsi repülőtér sztrájk miatt törölt csütörtöki járatokat
Fizetésemelést követelnek a Roissy Charles de Gaulle repülőtér alkalmazottai.
Friss kutatás a magyarok kávézási szokásairól
Kiderült, naponta átlagosan két kávét isznak a magyarok, és ezek közül az egyiket biztos az otthonukban.
Budapest menő konferencia-helyszínnek számít
Közzétette az International Congress and Convention Association (ICCA) 2021-es ranglistáját, ahol Budapest a 12. helyezést érte el a világ összes városa közül, olyan desztinációkat maga mögött hagyva, mint London, Koppenhága vagy Róma.
A tizedik Kaláka-fesztivált rendezik meg Egerben
Június 23. és 26. között tizedik alkalommal ad otthont Eger a Kaláka Fesztiválnak az idén 42. alkalommal megrendezendő fesztivál vezérelve ezúttal is a sokszínűség lesz.
Balatonlelle gyermekmentési állomást kapott
A nyári szünetben biztosít majd a helyi mentőállomás részeként színvonalas ellátást az itt nyaraló kicsiknek.
Huszonötezer eurós kárt okozott egy amerikai turista a Spanyol lépcsőn
Éled a tömegturizmus, jönnek a szabályok betartását mellőző utazók is. A Spanyol lépcsőre 2018 óta még leülni sem szabad.
Munkaerőt keres? Lehet, hogy ez a megoldás
A munkáltatók hatalomközpontú, korábbi gyakorlata a jelen viszonyok között lényegében tarthatatlanná vált, hangzik el többek közt a szakértőtől, Dudás Györgytől, a Helix vállalati tanácsadó üzletágvezetőjétől.
Erősen diszkriminatív magatartás a Ryanair esetében
Az ír fapados nyelvi teszthez köti járataikon a dél-afrikaiak utazását.
A svédek és a vendéglátás
Egyszerű reddit-bejegyzésnek indult, ám óriási vihart kavart Svédországban az a történet, amelyben egy férfi leírta, mennyire nem vendégszeretőek a svédek.
Változások a Mellow Mood Hotels-nél
Immár a tervezett létszámban dolgozik Szalai-Dömötör Réka vezetésével a Mellow Mood Hotels cégcsoport HR területe
Átfogó kutatást tett le az asztalra a MaReSz
Az érdekvédelmi szervezet felmérte a rendezvényiparág jelenlegi helyzetét és perspektíváit. Fontos megállapítások.
Madridban is rengeteg járat veszélyben a reptér miatt
A madridi nemzetközi repülőtéren március óta mintegy 15 ezren késték le repülőjárataikat az útlevél-ellenőrzést végző személyzet hiánya miatt - írta a spanyol sajtó kedden a spanyol Iberia légitársaságra hivatkozva.
Gourmet fesztivál a debreceni Nagyerdőben
Magyarország első természetvédelmi területén, a Nagyerdőn és a Békás-tó partján szuper gasztronómiai rendezvény részesei lehetnek a vendégek július 1-3. között.
Rekordmértékben emelkednek a repülőjegyárak
Új fogalommal ismerkedhetünk meg a turizmusban, amit bosszúálló utazásnak nevezett el egy amerikai cég. „Csakazért” is utazunk – hiszen már lehet! Ennek következtében rekordszintű a repülőjegyek áremelkedése, amit több más hatásnak tudható be.
A brit repterek is komoly gondokkal küzdenek
A brit légiközlekedési iparág vezetői el akarják érni, hogy külföldieket is alkalmazhassanak, egyelőre sikertelenül. Közben a reptereken azt kérik az utasoktól, hogy csak egy poggyászt vigyenek magukkal, és az is minél kisebb legyen.
Legalább 150 milliós a kár a Túrkeve Termálfürdőben
A napokban tűz ütött ki a Túrkeve Termálfürdő fedett részében. A tűzoltók hamar megfékezték a lángokat és személyi sérülés sem történt, de az anyagi kár jelentős.
Új országos járatokat indít a Volánbusz a Balatonhoz
Magyarország számos településéről javul a Balaton elérése az idei nyári szezonban új vonat-, illetve buszjáratokkal, ahonnan nincs vasúti kapcsolat, új buszjáratok indulnak - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.
Ingyenes szabadtéri koncertet ad a Fesztiválzenekar a Hősök terén
Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén; június 18-án este egy Bach-szvit után Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség.
Emelik az áraikat az osztrák szálláshelyek
Az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) és a Deloitte közös felmérése alapján nagy kihívásokkal szembesülnek a szállásadók Ausztriában is.
Kína felvásárolná az amerikai Forbes magazint
Egy kínai állami vállalat felvásárolná a Forbes amerikai üzleti magazint 630 millió dollárért - jelentette a The Washington Free Beacon című konzervatív hírportál.
Felszökött az olasz fagyi ára
Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint, amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap.
Romániában is jóval többen repülnek már, mint tavaly
Az idei első negyedévben több mint háromszorosára, 3 085 700-ra nőtt a légi utasok száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A horvát benzinkutaknál is üzemanyagárstop
Méghozzá már e hét szerdától.
Peking valamennyire enyhít
Tovább enyhítik azokat a korlátozásokat, amelyeket a koronavírus-járvány mostani hullámának megfékezésére alkalmaztak, miután a járványhelyzet jelentősen javult, jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságok hivatkozva.
Nyitva a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnoka
A nagyszabású felújítást követően megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után ismét látogatható az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka.
Repülés esetén az extraprofitadó minimum 3900 forint
A kormány szombati ülésén elfogadta az extraprofitadóként emlegetett új adókat és elvonásokat. Az erről szóló rendelet már meg is jelent. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni,. A cégautóadó év végéig megduplázódik, derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.