Turizmus Online cikkei

Magyar borok bemutatása skandináv tájakon
Svédország és Finnország mellett a hazai egyetemisták körében is népszerűsíti mostantól a magyar borokat és a kulturált borfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC).

Vasárnapig számos helyen lesz ideiglenes útlezárás
A Giro d'Italia országúti kerékpárverseny miatt péntektől vasárnapig számos helyen kell ideiglenes útlezárásokra készülni - közölte a Magyar Közút Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Márciusban is közel 30 százalékkal volt kevesebb vendég
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken1 (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – 2022. márciusban több mint négy és félszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva, azonban 23%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. márciusi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma hétszeresére emelkedett, de még így is 31%-kal kevesebb volt a 2019 azonos időszakinál.

Jégkrém evés Guinness-rekord Magyarországon?
Több mint huszonnégyezer gyerek nyalja majd egyszerre a jégkrémet.

Ukrán kockás textilt készítenek Skóciában
Egy, a skót felföldön működő kézműves szövetgyár egyedi, az ukrán nemzeti zászló színeiből, tehát sárga-kékből készít szövetet. Vagyis részben átállt gyártásuk a skót kockásról az ukrán kockásra.

Kirúgott a Facebook egy budapesti kiállításról szóló hirdetést
A kiállítás kapcsán a Kahan Art Space ezt közölte közösségi oldalán: A Facebook elutasította a hirdetést, mert indoklása szerint nem felelt meg a társadalmi kérdésekről, választásokról és politikáról szóló promóciók szabályainak.

A Kincsem Parkba ér hétvégén a Food Truck Show
A hétvégén ismét kipördülnek a kerekek, és indul tovább a Food Truck Show. Az eseményhez Kovács Lázár is csatlakozott, aki nemrégiben a Pizza Világbajnokságon kiváló eredményt ért el.

Románia egy tucat hidrogénüzemű vonatot vásárol
A román közlekedési minisztérium gazdasági-műszaki bizottsága tizenkét hidrogénüzemű, egyenként 160 férőhelyes vonat beszerzését hagyta jóvá, amelyek a dízelüzemű motorvonatokat váltanák ki több, nem villamosított dél-romániai útvonalon - jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu közlekedési államtitkár hétfőn.

Pörögnek az Etyeki Piknik 12 programjai
Mint az már ismert, az Etyeki Piknik 12 keretein belül minden hónapban valami új tematikával jelentkeznek a helyiek; május 6-án az ARTFEST érkezik.

Brutális sördrágulást hozhat az év Németországban
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint.
Banksy-összes egy portói kiállításon
Géniusz vagy Vandál? címmel nyílt nagyszabású kiállítás Portóban a világ leghíresebb graffiti művészének, Banksy alkotásaiból.
Az osztrák utaztatókat aggasztja a klímaválság
Az ÖRV kongresszusának második napján a fogyasztói elvárások változása és az utaztatás jövőjének a kérdése állt a fókuszban. Az előadások a digitalizációs hajtóerő, a munkaerő-piaci helyzetet, valamint a klímaváltozás okozta kihívásokat érintő témákban hangoztak el - írja a GD Consulting.
Elindult a nevezés a Brillante párlatversenyre
Elindult a nevezés a Brillante - 2022 elnevezésű nemzetközi pálinka- és párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye.
58 ezer nyíló tulipánnal csalogat ez az erdélyi település
A kalotaszentkirályi polgármester szerint a virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak mind a turistáknak, mind a helyieknek.
Hosszú távú fejlesztési tervek hajtják a magyar hotelpiacot
A pandémia okozta kihívások még éreztetik hatásukat, azonban a magyarországi piacon – adottságainak köszönhetően - további fellendülés várható 2022-ben - fejtette ki a CBRE Hotel üzletágának vezetője. Régiós szinten Budapesten a legmagasabb az egy szállodai szobára jutó bevétel, a főszezon eseményei pedig serkentően hatnak a magyar piacot érintő nemzetközi turizmusra. A szegmenst a hosszú távú befektetési és fejlesztési tervek jellemzik, a folyamatosan növekvő tervezett kapacitással hamarosan megközelíthetőek lesznek a pandémia előtti értékek.
Antibiotikum mentes, prémium libamáj hamarosan itthonról
Az ehhez szükséges tenyésztés- és tartástechnológiának fejlesztését kezdte el az INTEGRÁL Élelmiszeripari és kereskedelmi Zrt.; a projekt összköltségvetése több mint 1,4 milliárd forint, közölte a társaság.
Idén a magyarok fele tervez külföldi nyaralást
Itthon pedig a jó árakat és elsősorban a vízpartokat keresik.
Szálloda és diákszálló épül a budapesti belvárosban
A munkák a tervek szerint 2024 decemberében érnek véget.
Email-címeink megváltoztak!
Ezúton jelezzük, hogy a korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon adatainkat.
Nicaraguában veszik fel a rendelést kanadai gyorséttermek pultosai
Ki gondolta volna, hogy már a vendéglátást is elérte az outsourcing ilyen forrmája?
Így alkalmazhatnak ukrán menekülteket a magyarországi cégek
Egy online adatbázison keresztül egyszerűen és könnyen lehet munkát adni a jelentkezőknek.
Elkészült Brazíliában a világ legnagyobb Krisztus-szobra
A híres rióinál is nagyobb Krisztus-szobor építésébe még 2019-ben vágott bele a dél-brazíliai Encantado kisváros - írja a Telex.
Csütörtökön ismét új Weco-Travel webinár
Ezúttal a különböző digitális megoldásoknak az üzleti utazásban betöltött szerepéről lesz szó.
Bővül a budapesti közbringarendszer
Bővítik a csaknem egy évvel ezelőtt megújult Mol Bubi közbringarendszert: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új kerékpárokat szerez be és új gyűjtőállomásokat is létesítenek - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
Korlátozás nélkül be lehet utazni Horvátországba
Horvátországban május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás - közölte a horvát belügyminisztérium hétfőn.
Berlinben is bemutatják a Veszprém-Balaton EKF programsorozatot
A Balatonhoz és a német fővároshoz egyaránt kötődő résztvevők közreműködésével Berlinben is bemutatják a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programsorozatot.
Hazai körkép az ágazatról, amelyet az ág is húzza
Véleménykörképet készített a Piqniq Budapest a hazai gasztronómia szereplőit leginkább foglalkoztató kihívásokról és problémákról.
Szerbiában sincs már semmilyen beutazási korlátozás
Szerbiában keddtől megszűnt minden olyan intézkedés, amely az országba történő belépésre vonatkozik a koronavírussal összefüggésben, azaz bármely országból érkező bármilyen állampolgár negatív teszt vagy oltási igazolás nélkül léphet be Szerbiába.
Rovaroknak készül a legújabb húsgolyó a svéd bútormultinál
Az IKEA fejlesztése szerint állítják elő.
Járat- és bázisnyitás Finnország felé az airBaltic-kal
Az airBaltic lett légitársaság bejelentette, hogy 2022 májusától új bázist nyitott a finnországi Tamperében. A légitársaság mostantól heti hét járatot üzemeltet Tamperéből a meglévő rigai járatok mellett.
Már szerdától számoljon forgalomkorlátozásokkal
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Giro d'Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt a fővárosi Hősök terén és környékén szerda délután három óra és éjfél között.
Új Dunakavicsok-epizód
Elkészült és immár hallgatható a jövő turizmusával, az újturizmus világával foglalkozó szakmai podcast legfrissebb adása.
Járattörlésekkel előzné meg az összeomlást az amszterdami reptér
Hétvégi járatok előzetes törlésére szólította fel a légitársaságokat a Schiphol repülőtér, hogy így előzzék meg a földi személyzet hiánya miatt várható tumultus kialakulását és a két héttel ezelőtti súlyos forgalmi zavar megismétlődését - írja az AIRportal.hu.
Újra lehet Dunakanyar napijegyet váltani
Április 30-tól ismét csupán egy jegyet megváltva lehet utazni a MÁV-Volán-csoport és MAHART kijelölt járatain a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis népszerű kirándulóhelyeire - tájékoztatott a MÁV-Volán-csoport.
Tovább jár a balatoni komp, több helyről indulnak menetrendi hajók
Esténként tovább jár a balatoni komp, a hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrendszerinti hajók Fonyód és Badacsony között, és több kikötőből indulnak már járatok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
Thummerer Vilmos a 16. Borászok Borásza
Április 29-én idén is megválasztották a Borászok Borászát, átadták a Borászok Barátja különdíjat, és kihirdették, hogy ki nyerte a Jövő Borásza ösztöndíjat.
Ismét indult zarándokvonat Mátraverebély-Szentkútra
A pandémia után újraindul a zarándokvonat Mátraverebély-Szentkútra - közölték az esemény szervezői vasárnap reggel Budapesten, a Keleti pályaudvaron.
Shakespeare tragédia és VR színház is lesz a VéNégy Fesztiválon
Örkény Egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját megidéző cseh produkció, Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása és egy VR színházi attrakció is látható a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón június 23. és 26. között Nagymaroson.
Nyitnak a strandok, az árak mindenütt emelkednek
Néhány helyen már a hétvégén kinyithattak a strandok a jó időnek köszönhetően. Országos szintű körkép.
Május végéig még kérhetik az olasz határon a védettségi igazolást
Május 1-től enyhítenek az olasz előírásokon, a határokon azonban még számíthatnak ellenőrzésre a beutazók a hónap végéig.
Pekingbe mostanában inkább ne készüljön!
A kínai főváros a hírek szerint ismét elkezd teljesen bezárkózni a növekvő covid-esetszámok miatt.
35 szekszárdi borász, ha összefog
Vidd haza Szekszárdot! elnevezéssel összefogtak a szekszárdi borászatok a térség turizmusának további fellendítéséért.
Leállt a Ryanair oldala, utasaik itták meg a levét
Durva összegű felárat fizettetett ki utasaival a Ryanair, pedig nem ők hibáztak, hanem a fapados légitársaság rendszere omlott össze.
Kiállítás nyílik a zsidó étkezési kultúráról
A zsidó konyha iránt érdeklődők bepillantást nyerhetnek napjaink Budapestjének zsidó vendéglátóhelyeibe a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum most nyíló kiállításán - tájékoztatta lapunkat a kulturális intézmény.
Mérsékelt forgalomra számítanak idén az osztrák utaztatók
Idén április 28. és 29. között Linzben tartotta 61. közgyűlését majd kongresszusát az ausztriai utazási irodák legnagyobb szakmai szervezete: az ÖRV.
Megmenekül két varsói reptér
Július 10-ig szóló egyezséget kötött a lengyel légiforgalmi szolgálat (PANSA) és az irányítókat képviselő szakszervezet, így május 1-től nem kell jelentős kapacitáskorlátozást bevezetni az ország légterében és a főváros két repterén - írja az AIRportal.hu.
Másfél milliárdból fejlesztik a békéscsabai repülőteret
Csaknem 1,5 milliárd forintból tervezhetik a reptér fejlesztését Békéscsabán. Cargo és üzleti utak lebonyolítására alkalmas repülőteret szeretnének kialakítani.
Ezek a cégek kapták a Budapest Airport partneri elismeréseit
Az 1. Terminál épületében megrendezett eseményen a repülőtér üzemeltetője többek között a legkiemelkedőbb kereskedelmi, légitársasági, környezetvédelmi, cargo és média partnereit díjazta, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nyolcadjára is megkapja a régió legjobb repülőtere címet, és a legjobb minőségű utasszolgáltatásokat nyújtó légikikötővé váljon Kelet-Közép Európában.