Horvátországban is bevásárolna az Etihad? 

A horvát kormány stratégiai partnert keres a Croatia Airlines állami légitársaságnak; csütörtöki ülésén a kabinet megszavazta, hogy eladásra kínálja a cég 49 százalékos tulajdonrészét. A kiírás szerint a potenciális befektetőknek 30 napjuk van arra, hogy ajánlatot tegyenek. Állítólag az Etihad Airways is érdeklődik.

Megnyitott Bükön a termál szezon 

Több mint 250 milliárd forintnyi vissza nem térítendő európai uniós támogatási forrás áll majd rendelkezésre a következő hét évben turizmusfejlesztésre - hangoztatta pénteken Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Büki Gyógyfürdőben rendezett termál szezonnyitó ünnepségen.    

Nyereségbe fordult az American Airlines 

Növelte forgalmát és nyereségét is a korábbi években még veszteséges American Airlines légitársaság.

Lavina ölt meg négy embert a Mount Everesten 

Négy ember, köztük egy ausztrál turista halálát okozta egy lavina a világ legmagasabb hegyének, a Csomolungmának (Mount Everest) a lábánál - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség szerdán.

Adóvégrehajtás indult a Sólyom ellen 

A Sólyom Hungarian Airways megtalálható a NAV-adóvégrehajtás alatt álló vállalatok adatbázisában, hogy a vállalat pontosan milyen közteherrel és mennyivel tartozik, nem tudni, írja a Népszabadság.

Az árvíz ellenére jó szezont zártak a fővárosi fürdők 

A fővárosi Dagály és a Palatinus strandon az árvíz miatt egy hónappal később tudták beengedni a fürdőzőket, de a júliusi és az augusztusi forróságnak köszönhetően nőtt a látogatók száma, írja a hirado.hu.

A Mekongba zuhant a laoszi légitársaság gépe 

Tizenhét holttestet találtak péntekig a Mekong folyóban a szerdai laoszi repülőgép-szerencsétlenség helyszínén, írja a hirado.hu.
Kilátót emeltek a Papod hegyen

Kilátót emeltek a Papod hegyen 

A HM VERGA VESZPRÉMI Erdőgazdaság Zrt. 2013. október 17-én ”A jövő a kezünkben van” című közjóléti fejlesztéseinek keretében átadta a Vitéz Bertalan Árpád kilátót.
Vasárnap vásárnap a Sofitelnél

Vasárnap vásárnap a Sofitelnél 

A vasárnap eredeti jelentése a vásárnappal függ össze, sőt korábban a hét első napjaként tartották számon, ahogy ez ma sincs másként sok helyütt a világ számos országában. 
50. éves a Púpos

50. éves a Púpos 

Idén 50 éve, 1963-ban gördült ki a Ganz-MÁVAG gyárból az M40 (Púpos) dízelmozdony első prototípusa. 

Súlyos sérültek az étteremteraszon 

(MTI) - Versenyautó hajtott egy vendéglátóhely teraszán tartózkodók közé a Veszprém megyei Városlődön. Öten sérültek meg, egyikük életveszélyes állapotban van.

Új szerveződés fogja össze a balatoni borászokat 

(MTI) - Balatoni Kör néven alakítanak a Balaton menti borvidékeket összefogó szervezetet a régió vezető pincészetei.

Szakácskönyvet ad ki a Gundel 

(MTI) - A fővárosi Gundel Étteremben ma is felszolgált ételek eredeti receptjeit és modernizált fogásokat mutat be a novemberben megjelenő Gundel Szakácskönyv, amelyet pénteken sajtótájékoztató keretében mutattak be Budapesten.

Köles reneszánsza 

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság és a Budapesti Gazdasági Főiskola szakmai koordinálásával konferenciát rendeznek azzal a céllal, hogy a feledésben ment kölest újra népszerűvé tegyék a gyermek- és a közétkeztetésben, a vendéglátásban, a cukrászatban, a pékségekben, a háztartásokban és a sörgyártásban.

A turizmussal kapcsolatos javaslatokat várja a minisztérium 

A Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar turizmus versenyképességének javítására vonatkozó javaslatokat a [email protected] e-mail címre várja. A beérkező fejlesztési javaslatokat, igényeket a tárca figyelembe kívánja venni a 2014-20-as évekre szóló fejlesztéspolitikai irányelvek kidolgozásakor

Egyetlen közös vízummal végig a Selyemúton? 

A hatékonyabb vízumrendszer fontosságát hangsúlyozták a turisztikai és világörökségi szakemberek azon a turizmusstratégiai konferencián, amelyet a Selyemút történelmi útvonal további fejlődési lehetőségeiről tartottak október elején Kazahsztánban, írja az FTNews. 

Konferencia a kultúrafinanszírozásról 

A kultúrafinanszírozás nemzetközi gyakorlata címmel szervezett szakmai konferenciát más európai országok kulturális intézményvezetőinek részvételével az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága, valamint a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénteken Budapesten.

Tevékeny év van a harkányi TDM mögött 

Külföldi workshopok, nemzetközi tanulmányutak, konferenciák, helyi fejlesztések és színvonalas kiadványok fémjelzik a Harkányi Turisztikai Egyesület munkáját.

Horvát-magyar projekt népszerűsíti az ökoturizmust 

Az ökoturizmust népszerűsítik egy magyar-horvát közös projekt keretében, ehhez több mint 200 ezer euró támogatást nyertek el az Európai Uniótól az abban résztvevő szervezetek.

Óvják a Duna-Dráva Nemzeti Park barlangjait 

Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) barlangvédelmi projektje, a 66 millió forintos beruházás záróeseményét Orfűn tartották csütörtökön.

Kanada megszüntetheti a vízumkényszert a csehek számára 

Kanada várhatóan néhány héten belül megszünteti a cseh állampolgárokkal szemben 2009 júliusában bevezetett vízumkényszert - közölték csütörtökön Prágában hivatalos kanadai forrásokra hivatkozva.

Kiállítják a Várkert Bazárban talált leletek 

Kamarakiállítás nyílt a Várkert Bazár kivitelezési munkálatai során talált, mintegy 750 évet átfogó leletanyagból a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) csütörtökön.

Kétéves fejlesztés indul a Tokaji Borvidéken 

A Tokaj Kereskedőház jelenlegi borászati technológiájának megújítása elengedhetetlen a magasabb minőségű, világpiacon is jól eladható borok előállításához és a Tokaji márkanév felemeléséhez, hangsúlyozza közleményében a borvidék legnagyobb borászati és borkereskedelmi vállalkozása. 

Banksy ismét a McDonald’s-t ekézi 

Installációt készített Banksy, amelyben egy hús-vér fiú pucolja a Mcdonald’s emblémafigurájának, Ronaldnak a cipőjét. Az installációt a gyorséttermek közvetlen közelében helyezik el.

Három dudás egy csárdában 

Minden áldott nap elsőnek érkezik, és utolsónak hagyja el a „fedélzetet” az öreg Tanyacsárda egyik alapító-tulajdonosa, a hely meghatározó arca, Garaczi János, akinek a Kecskeméthez közeli csárda több évtizede az élete.

A321-esek is érkeznek a Wizz Air flottájába 

Airbus A320 típusú repülőgépekre leadott megrendelései közül huszonhatot Airbus A321-es típusra módosított a Wizz Air.

Békát enni ősi brit szokás 

Brit régészek szerint a francia konyha egyik alappillérének tekintett békahúst valójában a britek ősei fogyasztották először, már nyolcezer évvel ezelőtt is.

Bazsó György új kihívást keres 

Három év után közös megegyezéssel távozott posztjáról Bazsó György, a tiszafüredi Robin Kalandsziget marketingmenedzsere. 

Leáldozik a tradicionális gyógyfürdőkúrának? 

Leáldozik a tradicionális gyógyfürdőkúrának?

Budapest-Gatwick járatot indít a Norwegian 

A Norwegian Air Shuttle csütörtöki londoni bejelentését szerint heti három járatot indítanak Budapest és London Gatwick repülőtere között. Ezzel ötre emelkedik a norvég diszkont légitársasággal Budapestről közvetlenül elérhető városok száma. Az új járat a jövő nyári menetrendtől, vagyis 2014. március 30-tól indul.

Együtt kávézott Budapest 

Nem mindennapi rekordot állított fel október 17-én a budai 57 Restaurant: megszervezték Budapest legnagyobb együtt kávézását. A kávét az étterem állta, csak a kedvenc bögrénket kellett magunkkal vinnünk. A kampány célja a kávézás népszerűsítése és egy rekord felállítása volt: legtöbben kávézzanak együtt egy időben Budapesten. 

A legtöbben utazással töltenék nyugdíjas éveiket 

Egy közvélemény-kutatás szerint a magyarok a nyugdíjas éveiket családjukkal, jó egészségben, illetve utazással szeretnék tölteni, ennek érdekében lemondanának káros szenvedélyükről, és egy esetleges nyereményt is családjukra költenének.

Elköltözik Budapestről a Lufthansa közép-európai regionális központja 

Budapestről Bécsbe költözik az év végén a német Lufthansa légitársaság közép-európai regionális központja - jelentette be Ofer Kisch, a Deutsche Lufthansa AG közép-európai regionális vezetője háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Újraindítja budapesti járatát a Tunis Air 

A Tunis Air-ben megszületett a belső döntés a budapesti járat újraindításáról, értesült az AfriPORT.

A következő szezonban már vendéget fogadhat a Gara 

Az önkormányzat és a Füzesinwest Kft. tulajdonában lévő Füzesgyógy kft. kedden birtokba vehette a Hotel Gara épületét – számolt be a beol.hu-nak Bere Károly.

Új kollégával bővült az Unitravel csapata 

Új kollégával bővült az Unitravel csapata

Növényi szennyvíztisztítás a Natura 2000-es területen 

Megkezdte működését az osztrák főváros első növényi szennyvíztisztító berendezése a bécsiek kedvelt kirándulóhelyének számító Bisambergen.

Lemondott a dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója 

(MTI) - Lemondott tisztségről a gyógyfürdőt és szállodát működtető dombóvári Gunaras Zrt. vezérigazgatója - erősítette meg az MTI értesülését a cég felügyelőbizottságának elnöke kedden.

Néma vacsora 

Néma vacsorákat kínál egy étterem New Yorkban, ahol már a vendéglátóhelyeken is akkora a zaj, hogy különféle szabályokkal próbálják elejét venni a hangzavarnak - írja a Travelo.

Turisztikai csúcstalálkozóval indult az Országos TDM Konferencia 

2013. október 16-án az Országos Turisztikai Szakmai Fórummal vette kezdetét a jubileumi X. Országos TDM Konferencia Tatán. A találkozóra a legjelentősebb országos turisztikai érdekképviseleti szövetségek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégiuma és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. voltak hivatalosak, mely szervezetek elfogadva a Magyar TDM Szövetség meghívását előremutató tanácskozáson vettek részt. 

Emberségből mutat jó példát az Accor 

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a megváltozott munkaképességű emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. Az Accor Magyarország idén elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Salva Vita Alapítvány, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az American Chamber of Commerce in Hungary által adományozott címet.  

Egyszerűbb vízumügyintézés a Wizz utasoknak 

Partnerségre lépett a Budport Handling Kft. és a Wizz Air, hogy könnyebb legyen a légitársaság utasainak vízumügyintézése.

Sűrűbben repül Moszkvába a Wizz Air 

Jelentősen megnöveli a járatsűrűséget a Budapest-Moszkva Vnukovo útvonalon a Wizz Air, közölte lapunkkal a légitársaság. 

Kiemelkedően teljesítettek szállodáink augusztusban  

Bár az átlagos foglaltság javult Európában, a szállodai szobaárak csökkentek, így a RevPAR mutató az idei év első nyolc hónapjában csak minimális mértékben haladta meg a tavalyi évit, írja friss Trendriportjában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Az elemzésből az is kierül, hogy augusztusban az európai viszonylatban kiemelkedően teljesítettek a budapesti szállodák.

Nem szeretjük az óraátállítást 

A magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást egy friss online kutatás szerint, amelyben a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból. A többség a nyári időszámítást preferálja.

Péntekig kifizetik a Best Reisen károsultakat 

Három hete kezdték meg az augusztusban csődbe ment Best Reisen utasainak kártérítését, péntekig várhatóan minden olyan utas megkapja a pénzét, akinek nem kell hiánypótlást benyújtania, írja a hirado.hu.

A magyar konyháról ír az amerikai Food Republic 

A magyar konyháról ír az amerikai Food Republic

Megnyílt Belgium első Pullman hotele 

A héten megnyílt Belgium első Pullman hotele, amely Brüsszel szívében, a pezsgő Gare de Midi vasútállomás közelében várja az utazókat. A Pullman, az Accor felső kategóriás nemzetközi márkája a 80. szállodáját nyitotta most meg, amely üzleti találkozók és konferenciák megtartására is kiváló helyszín.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!