Egy kávézó becsületkasszával működik

Ha véletlenül az észak-dakotai Valley City-be vetődünk, és egy kis kávé, illetve Wi-Fi után kajtatva a The Vault nevű helyiségbe botlunk, rögtön látni fogjuk, hogy itt valami szokatlannal van dolgunk. A bárban ugyanis nincsenek alkalmazottak. A The Huffington Post beszámolója.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A dolgozók hiányát az indokolja, hogy a The Vault önkiszolgáló alapon működik, méghozzá becsületkasszával – írta a KVRR.

Kávéjukat és teáikat maguk a vendégek készítik el, elmarják kiszemelt süteményüket, esetleg némi chipset vagy jégkrémet is hozzácsapnak, megnézik az árat, ezt pedig pénzesítve otthagyják a pulton. Hitelkártya-leolvasóval és egy, a csekkek számára fenntartott széffel ugyancsak rendelkezik a „presszó”.


Az a meghökkentő, hogy az emberek mindezidáig kiváltképp becsületes módon jártak el – mondta a KVRR-nek David Brekke, aki feleségével, Kimberly-vel együtt a hely tulajdonosa. - A nap végi számvetéskor azzal szembesülök, hogy 15%-kal több a bőkezű ember, mint a ,tolvaj’.

WGGB News tudósítása szerint, miután Brekke-ék a kávézó kialakításához egy egykori bank épületét kiválasztották a bolt előkészítése még három és fél évig tartott. A bár tavaly októberben nyitotta meg kapuit. A házaspár furcsának tartotta, hogy a The Vaulthoz hasonló hely mindaddig nem létezett.


Azt gondoltam, hogy az itteni közösségben nagyon is indokolt lenne egy becsület-alapon működő kávézó létrehozása – mondta a New York Daily News-nak David Brekke.

- Reményeink szerint a The Vaultot sok, hasonló elven működő üzlet követi majd - tette hozzá a társtulajdonos.

Fordítás: Zamaróczy ádám

Forrás: Élelmiszer Online


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.