Júniusban rekordforgalmat bonyolított Ferihegy

Újabb rekordot döntöttek az utasforgalmi statisztikák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban. A repülőtér fennállása óta ebben a hónapban még sohasem regisztráltak ennyi utast, egészen pontosan 863 994 főt a ferihegyi terminálokon.

8,4 % - ennyivel nőtt a múlt hónapban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az elmúlt év júniusához képest és ezzel minden korábbi utasszám rekord megdőlt. Még a legerősebb, 2011-es évben (akkor 827 457 utast regisztráltak) sem utaztak annyian hozzánk és tőlünk repülőgéppel, mint idén júniusban. Az idei év júniusa pedig nem kevesebb, mint 863 994 utast hozott a budapesti repülőtérnek és a magyar idegenforgalomnak - tájékoztatott a Budapest Airport. 

Az év eleje óta erőteljes növekedésnek indult a forgalom a Budapest Airport termináljain, nem utolsósorban egy sor új járat elindításának, valamint a meglévő útvonalakon a járatkapacitások (nagyobb repülőgépet állítottak be a légitársaságok) vagy a napi/heti járatszámok emelésének köszönhetően. Az idei évben márciusban és májusban is megdőltek forgalmi rekordok Budapesten és ha tendencia folytatódik (és nem következik be nagyobb nemzetközi konfliktus a térségben vagy hatalmas kerozin áremelkedés) akkor megdőlhet a 2011-es 8,9 milliós utasszám az év végére.

A számok növekedéséhez mindenképpen hozzájárult júniusban, hogy a Wizz Air forgalomba állította újabb, sorrendben 8. repülőgépét Budapesten és új járatokat is elindított (Alicante) vagy növelte a meglévő járatok sűrűségét. Tavasztól sűrűbben jár Tel Aviv és Budapest között az UP izraeli légitársaság, elindult a Transavia France Párizs-Orly járata, felújította leedsi járatát a brit Jet2.com légitársaság.

Júniustól közlekedik a budapesti repülőtérre Barcelonából a Vueling spanyol légitársaság, ebben a hónapban kezdtek magukra találni a charter-légitársaságok (Travel Service, Freebird, Onur Air stb.). „Őszinte lelkesedéssel vettük tudomásul, hogy a júniusi rekord-forgalom a valóságban túlszárnyalta a legoptimistább üzleti előrejelzésünket is.” mondotta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „A légitársasági partnereinkkel közösen tett erőfeszítéseink meghozták a gyümölcsüket, sikerült a budapesti forgalmat ismét dinamikus növekedési pályára állítanunk. A nyári forgalomnövekedés nem pusztán a magyar gazdaság fejlődésébe vetett bizalom erősödését, a nagyobb családi jövedelmek megjelenését tükrözi, hanem egyben új munkahelyek létrejöttéhez is hozzájárul a magyar légiközlekedésben és az idegenforgalomban egyaránt.


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.