Lesz-e DDR-múzeum a Balatonnál?

Lesz-e DDR-múzeum a Balatonnál? 

Nem kellett sokat várni, már meg is érkezett az első szakmai reakció Éskovács Péter tegnapi felvetésére, amelyben DDR-múzeumot vizionált a Balaton partjára. Balogh Károly, a Magyar TDM Szövetség elnöke juttatta el szerkesztőségünkbe álláspontját. 

Kakaós csiga borravalóként és spájzolás a büféasztalról 

Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza. A teljes, illetve félpanziós ellátás gyakran készteti arra a wellnessezőket, hogy az étkezőben erejükön felül teljesítsenek, sőt az étellopás sem ritka, miközben a sportolási lehetőségeket csak minden 10. vendég veszi igénybe.

Ilyen az igazi luxus az óceánon 

Több mint egy órás filmben leshetünk be a luxus óceánjárók varázslatos világába és kulisszái mögé dr. Érsek M. Zoltán felvételein keresztül.

Tengerparti életérzés a Velencei-tónál 

Május végén már a nagyközönség számára is megnyílik a Velencei-tó Kapuja létesítmény, amelyet az utóbbi idők viharos szelei nem kíméltek, a mintegy 13 ezer tonna odafuvarozott és szépen elgereblyézett felső, finom homokréteget ezerrel vitte a szél a szélrózsa minden irányában.
A Southwest Airlines is Amadeus-ra vált

A Southwest Airlines is Amadeus-ra vált 

Megállapodást kötött a Southwest Airlines és az Amadeus a légitársaság egységes rendszerének megvalósítására.
A világ legkülönlegesebb vízpartjai

A világ legkülönlegesebb vízpartjai 

A TripAdvisor újabb listájában a világ káprázatos vízpartjai között csemegézhetünk.
Új szárnnyal bővült a pécsi szálloda

Új szárnnyal bővült a pécsi szálloda 

Új szárnnyal bővült a 2010-ben átadott Hotel Arcadia Pécsett. 

Török túra Antalyától Alanyáig 

Törökországi study-túrát szervezett a Taurus Reisen április 26. és május 3-a között, melynek elsődleges célja a régió hoteleinek bemutatása volt, de azért a környék megismerésére is jutott idő.
Kiválóan indult az egyiptomi és jordániai szezon az Anubis Travelnél!

Kiválóan indult az egyiptomi és jordániai szezon az Anubis Travelnél! 

Teljes kihasználtság az iroda járatain áprilisban.

Literes kupából tölti magába a bort Mucsi Zoltán 

Mi már tudjuk, melyik vidéki borfesztiválon lazít hamarosan Mucsi Zoltán színművész.

Ez a bizottság foglalkozik a turizmussal az új Országgyűlésben 

Megtudtuk a Parlament sajtóosztályától, hogy hova kerültek a turisztikai kérdések.

Pécsett lép fel a 20 Grammy-díjas jazzgitáros 

Fantasztikus négyes kíséri koncertkörútjára ezúttal Pat Methenyt, a világ egyik legjobb jazzgitárosát. A Pat Metheny Unity Group Pécsett május 27-én 19 órakor koncertezik a Kodály Központban.

Szeretne bekukkantani a szomszéd lakásába? 

Budapesti villaépületben mutatkozik be Ausztria modern oldala.

DDR-múzeumot nyitnának a Balatonon 

Hévíz, Bükfürdő és a Balaton turisztikai szakemberei is lekéstek egy olyan évfordulóról, amely segíthetett volna abban, hogy ismét több német és osztrák turista jöjjön Magyarországra - állítja Éskovács Péter, a DDR-múzeum ötletgazdája.

Wellness-seregszemle Malagában 

A spanyol wellness szolgáltatók és szállodák éves seregszemléjét ebben az évben Malagában tartották.

Ezek 2013 legjobb turisztikai témájú szakdolgozatai 

A Magyar Turizmus Zrt. által életre hívott, „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” pályázatra 2013 őszén 37 szakdolgozat érkezett 11 felsőoktatási intézményből.

Finomságok nyomában a Balaton-felvidéken 

Gasztro-kulturális kirándulás a Balaton-felvidéken elnevezéssel új program indul a Balaton északi partján.

Több száz millió forint SZÉP Kártyás költés 

A Széchenyi Pihenőkártyák birtokosai több száz millió forintot költöttek el a két hosszú hétvégén, a kártyákon azonban még mindig jelentős, 2012-ben feltöltött összeg pihen; a kedvezményezetteknek nem árt ellenőrizniük egyenlegüket, mert a 2012-es feltöltésből május 31-ig fel nem használt summát a kibocsátók visszautalják a munkáltatóknak.

Május 2-án megérkeztek az első ETI vendégek Hurghadára 

Nagy volt az öröm múlt héten az ETI Vörösmarty Téri irodájában: Andreas Hámorszky és csapata maximális létszámon megtöltötte és elindította májusi részcharter járatát.

Csordultig telik Bükfürdő a hétvégén 

A most következő hétvégén rekordot dönt a Bükfürdőbe látogatók száma, közölte lapunkkal a Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület.

Megvannak a kaszinótender nyertesei 

Hét kaszinóengedélyt adott ki az NGM, már a koncessziós szerződéseket is megkötötték. 

Tegnap ünnepelték a Đurđevdant 

Rúzsa Magdi, Goran Bregovic és a híres Kusturica-film, a Cigányok ideje közös nevezője a dal, amely a György-napot, a balkáni tavasz kezdetét köszönti.

Turistarekordra számít idén Tunézia 

A tunéziaiak optimisták, sokak szerint ugyanis hamarosan túlszárnyalják a forradalom előtti időszakot, ami a turisták számát illeti.

Vegyen hegyet, grófi cím jár mellé! 

Eladó egy hegy az északnyugat-angliai Tóvidéken, aki megveszi, grófi címet is kap mellé.

Új turistacsalogató: így néz ki a Velencei-tó Kapuja 

Befejeződött a Velencei-tó Kapuja építési beruházása, a mintegy 2,2 milliárd forint összköltségű projekt záró rendezvényét május 30-31-én tartják.

Kinevezések az Accor HotelServices európai üzletágában 

A változások 2014. július 1-jétől lépnek életbe.

Bezárják Tutanhamon sírját 

A látogatók hamarosan csak a fáraó sírjának pontos mását nézhetik meg Luxorban, az eredeti nyughely felfedezője, Howard Carter háza mellett.

Nemsokára kezdődik a BIG Green Week 

Sztaniszláv András, a PersonaR Kommunikációs Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója lett a Bristol BIG Green Week PR-igazgatója. Feladata a helyi, országos és nemzetközi médiával való kapcsolattartás mellett a támogatókkal történő együttműködés.

10 uniós év a környezetvédelemben 

Magyarország európai uniós csatlakozása óta jelentős változások történtek a vizek, a talaj és a levegő minőségének védelme, a települési szennyvízelvezetés és -tisztítás, a hulladékgazdálkodás, illetve a természetvédelem területén is - derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összegzéséből, amelyet az MTI kérdésére készített az EU-csatlakozás tizedik évfordulójára. A szaktárca hangsúlyozta: a csatlakozás óta valamennyi környezetvédelmi szakterületen elsődlegesek voltak az uniós tagsággal összefüggő feladatok, a jogalkotás, a szabványosítás, a hozzájuk kapcsolódó hatásvizsgálatok elvégzése, az intézményi háttér átalakítása.

A strandokon és a hotelekben is betiltanák a fürdőruhát 

Nem máshol, mint Kuvaitban. Egyszer már megpróbálták, de akkor nem fogadta el a kuvaiti parlament. Most egy képviselő döntött úgy, hogy itt az ideje újra keresztülvinni ezt a törvénytervezetet.

Közelgő lejárat: 2,7 milliárd forintnyi 2012-es juttatás áll elköltetlenül a SZÉP kártyákon 

A Nemzetgazdasági Minisztérium ismét felhívja az érintett kártyabirtokosok figyelmét a 2012-ben utalt és még el nem költött juttatás felhasználásának közelgő, május végi határidejére. A szabályozás értelmében a pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán lévő felhasználatlan összeget a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak, vagyis azok a kártyabirtokosok számára elvesznek.

Ismét kínai pályaudvaron történt késelés 

Hat embert késsel megsebesítettek kedden a dél-kínai Kuangcsou (Kanton) város pályaudvarán, amelyik az egyik legforgalmasabb az országban - közölte a helyi rendőrség saját honlapján.

Az Amadeus új, globális megállapodást kötött a United Airlines-szal 

Az Amadeus előfizetői folyamatos hozzáférést kapnak a légitársaság minden ajánlatához, beleértve az Economy Plus® extra lábhellyel rendelkező ülések foglalását is.

Íme a Balaton legjobb fagyija 2014-ben 

Első alkalommal választották meg a Balaton Fagyiját a hétvégén, a Nyitott Balaton programsorozat keretében. A győztes fagylalt - pezsgős marcipán szamócával - a balatonmáriafürdői Florida Fagylaltozóból került ki.

Íme legutóbbi nyereményjátékaink nyertesei 

A helyes választ beküldök között a Kolping Hotelbe szóló hétvégét, illetve az ARAZ étterembe szóló vacsorát sorsoltunk ki. A szerencsések neve kattintás után olvasható. 

Egyiptomi kalandozás az ETI-vel 

Az Express Travel International utazásszervező minőségi szolgáltatásairól és kínálatáról ismert, ezt pedig az általuk szervezett egyiptomi tanulmányút résztvevői is megtapasztalhatták.

Gigapark lett a magasvasútból 

Világszerte nagy kihívást jelent az építészeknek, hogy a sok használaton kívüli ipari területbe és építménybe valamiféle életet leheljenek. A barnamezős beruházások egyik legismertebb példája a New York-i magasvasút-projekt.

Tömeges rosszullét az A380-as fedélzetén 

60 gyerek lett rosszul az Emirates Dubaj-London járatán, többeket kórházba szállítottak.

Most már online is foglalhatunk erdei szállást 

Elindult az online erdei szálláskereső, a portál a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó 22 állami erdőgazdaság gondozásában álló vadászházak, turistaszállások és erdei iskolák szálláshelyeit gyűjti össze.

Nincs több haladék a Citadella jogtalan használóinak 

Az állam hétfő reggel visszavette jogos tulajdonát, az UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított Citadellát. Az ingatlan vagyonkezelője, az MNV Zrt. a rendőrség segítségét kérte, mert korábban több alkalommal sem sikerült megegyeznie a jogtalan használókkal a terület visszaadásáról. 

A balatoni turizmus legnagyobb ellensége a rossz idő 

Legalább húszezren vendégeskedtek négy napon át azokon az ingyenes rendezvényeken, amelyeket azért szerveztek, hogy az eddigieknél is több turistát csaljanak a tó partjára.

Szaunafesztivállal ünnepelte megújulását a termálfürdő 

Uniós támogatással újították fel a debreceni Aquaticum Gyógyfürdő Szaunavilágát.

Elhunyt az Express utazási iroda egykori vezetője 

Megrendüléssel fogadta az utazási szakma Völgyi István halálhírét.

Néphagyomány a turizmusban 

Stílszerűen a Hagyományok Házában rendezték meg április 29-én a Néphagyomány a turizmusban című sajtótájékoztatót. Szalay-Zala Andrea, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) titkára és egyben a Vidékjáró programszervezője moderálta a rendezvényt.

Sikerfesztivál műemléki környezetben 

Az idei pécsi Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok első napján már elérték a tavalyi összlátogatószámot: mintegy 10.000 ember volt részese a Zsolnay Negyedben zajló forgatagnak.

Új látványosságokkal csalogatja Észak-Korea a kínaiakat 

A beutazási engedélyek kiadatásának könnyítésével és új látnivalók feltárásával csalogatna be a korábbinál több kínai turistát Észak-Korea, hogy fellendítse idegenforgalmi iparát.

Fura formájú múzeum nyílik Dubajban 

Rendőrsapka-formájú új rendőrmúzeumot kap Dubaj.

Darwinnal a természettudományok szentélyében 

A finoman díszített, neoromán stílusú, monumentális épület méretei és szépsége hamar megragadják a Londonban járó vendégeket. A belváros közelében emelkedő Természettudományi Múzeum hatalmas palotája ámulatba ejtő és szemet gyönyörködtető látványt nyújt a turistáknak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!