Új hungarikumaink vannak 

Például az akácfa és az akácméz, a Zsolnay Kulturális Negyed, az Ilcsi szépítő füvek és a klasszikus magyar nóta.

Országjárás hungarikumokkal 

Két évvel ezelőtt lépett életbe a hungarikumtörvény, azóta folyamatosan bővül nemzeti értékeink, kiemelkedő nemzeti értékeink és a hungarikumok köre. Fedezzük fel együtt nemzeti értékeinket!

Kisebb rendezvényekre is vonatkozik az új rendelettervezet 

A kisebb rendezvényekre is kötelező lesz mentési tervet készíteni egy minisztériumi rendelettervezet alapján; a hatályos szabályozás szerint ez az 50 ezer fősnél nagyobb rendezvényekre kötelező, a szaktárca ezt 5 ezerre csökkentené -  a rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Brutális összegű tenderek a Magyar Turizmustól 

Két évre szóló médiafeladatokra hirdetett tárgyalásos eljárású közbeszerzéseket a Magyar Turizmus (MT) - olvasható a Tenders Electronic Daily (TED) oldalán. A belföldi és a külföldi megbízások keretösszege nettó két-kétmilliárd forint. 

Ezek lettek az Év múzeumai 

A szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, valamint az Óbudai Múzeum képviselői vehették át az Év múzeuma 2013 címet a Magyar Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Majálisa keretében megtartott szombati díjátadón, a 2013-as Év kiállítása pedig a kaposvári Rippl-Rónai József emlékház, a Róma-villa felújított állandó tárlata lett.
Megújult a gyenesdiási wellness hotel

Megújult a gyenesdiási wellness hotel 

Befejeződött a gyenesdiási Wellness Hotel Katalin közel 370 millió forintos fejlesztése, a beruházáshoz a négycsillagos szállodát üzemeltető cég 184,6 millió forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Pályázatán - közölte a Haus Kati 97’ Bt. ügyvezetője az MTI-vel.
Török Riviéra: ideális pihenés az egész családnak

Török Riviéra: ideális pihenés az egész családnak 

A Török Riviérán minden adott, ami egy kellemes, családi pihenéshez szükséges: bámulatos öblök, végtelen strandok, a háttérben a Taurus-hegység. Homokos illetve kavicsos tengerpart, kristálytiszta tengervíz, vízi sportolási lehetőségek, hangulatos éttermek, all inklusive-szállodák sora várja a vendégeket.

NDK-s magyaroknak szerveznek találkozót a Balatonnál 

VII. Országos Találkozóját rendezi meg az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesülete 2014. május 23-25. között Balatonfüreden, a Hotel Annabellában.

A Mátrában értekeztek a Lufthansa City Center utazásszervezői 

7 év után visszatért Magyarországra a Lufthansa City Center network regionális tréningje és konferenciája.

Oroszországi turisztikai eseményen mutatkozik be Debrecen és Hajdúszoboszló 

Debrecen és Hajdúszoboszló is bemutatkozik egy kedden Moszkvában megrendezendő turisztikai szakmai eseményen - tájékoztatta a debreceni önkormányzat pénteken az MTI-t.

Átadták Tengelicen a felújított Benyovszky-kápolnát és parkerdőt 

Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg pénteken délelőtt a Tolna megyei Tengelicen azt a Benyovszky család által épített kápolnát, amelyet a körülötte lévő parkerdővel együtt a Gyulaj erdészeti és Vadászati Zrt. újított fel saját erőből az építés századik évfordulójára.

Egyre több cég rendel nálunk is magánrepülőt 

A magyar piacon is egyre népszerűbbek a magánrepülőgépek - Sportcsapatok, zenekarok, gyógyszercégek képviselői és pénzügyi vezetők a legfőbb megrendelők.

18-üléses minibuszt kínál a Ford 

Már egész Európában kapható a vadonatúj Ford Transit Minibus, a Ford eddigi legnagyobb minibusza, amiben akár 18 ülés is lehet: a háromtagú modellcsalád üzemanyag-fogyasztása 6 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi modelleké, hála a széria Auto-Start-Stop rendszerrel érkező alacsony károsanyag-kibocsátású dízelmotoroknak. Az utazást új komfortnövelő elemek– kartámasszal felszerelt, dönthető ülések, hátsó klímaberendezés – teszik kényelmesebbé, és az utastérbe könnyebb lett a beszállás, emellett pedig a kilátás is javult. Mindezt vadonatúj, fejlett biztonsági és vezetősegítő technológiák egészítik ki, amelyeket csak a Ford kínál a kategóriában, ilyenek az Elektronikus Stabilitásvezérlés Curve Control technológiával és Oldaldőlés Mérséklővel, Vezetőfigyelmeztető Rendszer és Vészhelyzeti Segélyhívóval kiegészített, hangvezérlésű Ford SYNC.

Országjáró útra indul a díszes Gábor Áron mozdony 

Ma bemutatkozott, s kora délután már több hetes országjáró útra indul a MÁV Csoport díszes Gábor Áron mozdonya. A vasúttársaság a 200 éve született székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya előtt tiszteleg a réz-fekete színekben felmatricázott járművel, amely júniusban a csíksomlyói búcsúra tartó Történelmi Székely Gyorsot is vontatja majd.

Kié itt a (rep)tér? 

Egyelőre még nem tudni, hogy az MNV Zrt. és a budapesti Hármashatár-hegyi repülőteret (HHH) kezelő Műegyetemi Sportegyesület (MSE) között lassan egy éve zajló huzavonának mi lesz a kimenetele. Ha azonban az MSE, ahogy azt a Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) el szeretné érni, birtokon kívül kerül, a hazai sportrepülő élet egyik szimbolikus színtere szűnhet meg.

Újra megnyílik a Citadella 

A szükséges műszaki felmérés lezárulásával május 17-én reggel 8 órától részlegesen újra megnyit a Citadella. A turisták megközelíthetik majd a Szabadság szobrot és közvetlen környezetét. Az Emberi Erőforrások Minisztere korábban határozatban kötelezte a Citadellát birtokban tartó használókat a terület MNV Zrt. – mint a Magyar Állam tulajdonosi jogainak gyakorlója – részére történő birtokba adására, mivel az általuk folytatott használat és hasznosítás nem felelt meg a világörökségről szóló törvényben foglalt előírásoknak.

Az elnök nyitotta meg a Rixos új azeri szállodáját 

A megnyitót, amelyen Ilham Aliyev elnök is részt vett, egy Sharadil nevű faluban tartották meg a Shamakhi régióban, Azerbajdzsánban, május 14-én.

Egy térképen a világ összes bringás útvonala 

Az egyik legnépszerűbb okostelefonos alkalmazás a Strava, amelynek használói rögzíthetik az általuk megtett túrákat, a programot futók is ugyanígy használhatják.

Határon átnyúló túraútvonalat nyitnak meg Ipolyvecén 

A magyar-szlovák határon átnyúló túraútvonalat nyitnak meg szombaton a Nógrád megyei Ipolyvecén; a programhoz kapcsolódóan ingyenes családi napot szervez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Leader térségeken átívelő turisztikai fejlesztésekre nyertek támogatást a Körösök völgyében 

Több megyét érintő turisztikai fejlesztések valósulnak meg uniós támogatással a Körösök völgyében Békésen, Szarvason és Kunszentmártonban 130 millió forintból - tájékoztatta a nyertes pályázati konzorciumot vezető Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület elnöke az MTI-t.

Kiállításokkal emlékeztek az osztrák-magyar határnyitásra a 25. évfordulóján 

Az Osztrák Kulturfórum adott teret az osztrák- magyar határnyitás 25. évfordulójára emlékező két kiállításnak, melyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitott meg. Navracsics Tibor beszédében a kivívott szabadság megőrzésének fontosságát emelte ki. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Martin Eichtinger nagykövet, az Európáért, Integrációért és Külügyekért felelős Szövetségi Minisztérium kulturális szekciójának vezetője. Szavai szerint a keleti tömb történelmi süllyesztőbe kerülése, a két világrendszer szembenállásának megszűnése Európában nemzedékeknek és országoknak egymást erősítő, közös műve volt.

Vidékjáró környezettudatos napok 

Stílszerűen, az Ökoházban rendezték meg május 15-én a Nemzeti parkok, natúrparkok, gyógynövények, ökoturizmus vidéken című sajtótájékoztatót, amelyen az országban működő különböző zöldszervezetek gyűltek össze, hogy beszámoljanak arról, hogy hogyan működhetnek közösen és eredményesebben a Vidékjáró rendezvényeken.

Csipkeverés és tóátúszás Abádszalókon 

Az önkormányzatnál várakozással tekintenek az idei turisztikai főszezon elé Abádszalókon. Jó idő esetén több mint százezer vendégre számítanak a Tisza-tavi kisvárosban. Ennek érdekében többféle színes programmal készülnek az érkezők fogadására.

Hajóval, bringán vagy kisvonattal utazna a Dunakanyarban? 

Az I. Kulturális és Gasztronómiai Fesztivállal nyit május 18-án az a visegrádi kulturális programsorozat, amely május 24-én, a város főterén megrendezendő Visegrád hangjai című koncerttel folytatódik. Erről és a térség sokszínű kínálatáról, valamint újdonságairól szezonnyitó sajtótájékoztatót és nyílt napot tartottak május 14-én Visegrádon a turisztikai szakújságírók számára.

Váltás a Fürdőszövetség élén 

Bükfürdőn tartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség. A találkozón új ügyvezető elnököt választottak. 

14 város a gigantikus terepasztalon 

Bemutatták Budapesten, az Andrássy úti Krausz-palota földszintjén csütörtök délelőtt a világ egyik legnagyobb vasútmodell terepasztalát, amelyen 14 várost - köztük hat magyart - és 1,2 kilométernyi vágányhálózatot építettek fel.  

Elüldözték a thai kormányfőt 

Kormányellenes tüntetők megrohamozták a légierő egy létesítményét és elüldözték onnan a kormányfőt és a választási bizottság tagjait Thaiföldön csütörtökön.

Megint egy blogger, aki az utazási irodákat ekézi 

Nem ez az első alkalom, hogy az utazási irodák ellen beszél egy blogger a minél olcsóbb nyaralás érdekében.

Kolbásztöltés és időutazás a világörökségi napon 

A Fertő-táj világörökség 10 településén, 25 helyszínen lesznek kulturális, gasztronómiai és szabadidős programok szombaton, a világörökségi napon. A rendezvény idei újdonsága, hogy bemutatkoznak Magyarország más világörökségei, illetve hungarikumai is – tájékoztatta Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke az MTI-t.

Bye-bye iwiw 

Nem látja további értelmét a 2002-ben indított Iwiw üzemeltetetésének az Origo, ezért június 30-án, 12 év működés után lekapcsolják az eddigi legnépszerűbb magyar közösségi portált.

Törökországi tanulmányútra vitte partnereit a Sun&Fun 

A törökországi utaztatásban vezető szerepet betöltő Sun&Fun Holidays mintegy negyven viszonteladó partnerét vitte le a török riviérára, hogybemutassa főbb szállodáit, árualapjának legújabb hoteljeit és mutasson ízelítőt fakultatív programjaiból.

Jelentős áradás lesz a Balatonnál 

Június 6-tól egészen október közepéig tart idén a II. Nagyon Balaton rendezvénysorozat, amely az alapítók szándéka szerint a Balaton Régió legizgalmasabb, legnívósabb programjait tömöríti, számukra kíván a jelenleginél jóval nagyobb nyilvánosságot biztosítani.

Virtuális afrikai dzsipszafari a magyar fotóssal 

Üljön be Lantai-Csont Gergely fotográfus autójába, és élvezze Afrika változatos tájait közel negyed órában!

Egyre ismertebb a hungarikum mozgalom 

A tavalyi év meghatározó volt a hungarikum mozgalom számára, hiszen megkezdődhetett a nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtése - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a hungarikumokról szóló szakmai rendezvényen.

Múzeumi majálist rendeznek a hétvégén 

Százhét múzeum mutatkozik be a hétvégén a 19. Múzeumok majálisán: a Magyar Nemzeti Múzeum által rendezett kétnapos fesztiválon a századforduló témájára épülő programok várják az érdeklődőket a Múzeumkertben. A rendezvény keretében adják át a múzeumi szakma rangos elismeréseit.

Már nem Franciaország a világ legnagyobb borpiaca 

Elveszítette elsőségét Franciaország a bor világpiacán, 2013-ban az Egyesült Államokban fogyott a világon a legtöbb bor - közölte a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) kedden.

Pálinka, tej és hungarikumok az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon 

Idén először hungarikumok vendégeskednek az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon, amely most is kétnapos lesz. A fesztivál május 23-án, pénteken nyit, fellép többek között Korda György és Balázs Klári, DJ Dominique, Janicsák Veca és Gáspár Laci.

Trabi-találkozóval emlékeznek Hévízen a vasfüggöny leomlására 

Hévízen nem feledkeztek el a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójáról. Trabi-találkozót rendeznek és nyilvános emléktárat hoznak létre az idén. 

Tuti tippek horvátországi nyaraláshoz 

A Horvát Idegenforgalmi Közösség legújabb akciójának keretében mindenki megoszthatja horvátországi kalandjait. 

Egyre kedveltebb konferenciahelyszín Budapest 

A Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (ICCA - International Congress & Convention Association) frissen publikált, 2013. évi statisztikai összefoglalója szerint Budapest a 17. helyen végzett a világranglistán, a szervezet kritériumainak megfelelő nemzetközi rendezvények száma alapján.

IKEA múzeum nyílik jövőre 

A svéd lakberendezési vállalat bejelentette tervét, miszerint legelső üzletüket múzeummá alakítja.

Országos Tourinform találkozó Hajdúszoboszlón 

A Magyar Turizmus Zrt. évente kétszer szervezi meg az országos Tourinform találkozót több mint 120 Tourinform iroda vezetőinek, az idei első alkalom május 13-ára esett.

Aktív turizmus és gasztronómia Nyugat-Balatonon 

A Nyugat-Balaton térsége bővelkedik látnivalókban és programlehetőségekben. Keszthely, Hévíz, Zalakaros, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök változatos természeti, kulturális és egészségturisztikai élményeket kínál a szezononként változó vendégkörnek.

Hamarosan megnyitja kapuit Békéscsaba legújabb szállodája, az Arcanum Hotel 

A tervek szerint 2014 júliusától fogadja vendégeit a békési megyeszékhely új, exkluzív kialakítású szállodája, az Arcanum Hotel. 

Kínai faluban állították fel a gízai szfinx életnagyságú másolatát 

Közép-Kína egy falujának határában felbukkant a gízai nagy szfinx életnagyságú mása - derült ki fényképes sajtóbeszámolókból.

Félmilliárd forint a mohácsi termálfürdőre 

Bővíti szolgáltatásait a mohácsi termálfürdő, a jövő év elejéig tartó beruházásra 492 millió forintot költenek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.

Fizetős helpdesk vonal, ingyenes tanfolyamok, magyar nyelvű e-támogatás az Amadeusnál 

Több más ország után az Amadeus magyarországi képviselete is fontos változásokat vezet be 2014. június 1-jétől.

Tavaszi szezonindítás a Balatonnál 

Sikeresnek bizonyult a Balaton körüli TDM-szervezetek és a Magyar Turizmus Zrt. hagyományteremtő közös tónyitó kampánya május 1-11. között. A cél az aktív ajánlatokkal teli tavaszi időszak népszerűsítése volt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!