Filmet forgatnak az eltűnt malajziai járatról 

Filmet forgat a malajziai légitársaság márciusban eltűnt járatáról Rupesh Paul, az indiai rendező a cannes-i filmfesztiválon beszélt terveiről.

Magyarország is bemutatta turisztikai kínálatát Sanghajban 

A szakma és a média részéről is nagy érdeklődés kísérte a visegrádi országok (V4) turisztikai lehetőségeinek sanghaji bemutatását csütörtökön, a rendezvény a magyar főkonzulátus kezdeményezésére és Magyarország visegrádi elnöksége alatt valósult meg.

A sikeres Bükfürdő tovább fejlődik 

A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum az idei év első négy hónapjában közel 200 ezer belépőt értékesített, amely 9 évre visszamenőleg a legmagasabb belépőszám az adott évek azonos időszakának viszonylatában, sőt a májusi vendégforgalmi adatok is rendkívül ígéretesek.

Márciusban csökkent a kereslet a hazai szállodák iránt 

2014 márciusában úgy a belföldi, mint a külföldi kereslet csökkent szállodáink iránt – amit részben a Húsvéti ünnepek eltolódása okozott. A szállodai teljesítmények az ötcsillagos hotelek eredményei húzták magukkal. A Közép-Kelet-Európában vizsgált 5 főváros között a budapesti hotelek REVPAR mutatója javult a legnagyobb mértékben – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legutóbbi trendriportjából.
Jobb a pálinka megítélése

Jobb a pálinka megítélése 

A rendkívül tartalmas és az egész pálinkás társadalmat érintő, átfogó jogi és szakmai előadások mellett aktuális bejelentések is elhangzottak a WESSLING Hungary Kft. független laboratórium által, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával május 21-én megrendezett konferencián. A NÉBiH részéről megtudtuk: tervezik a pálinkák forgalomba hozatal előtti minősítését, a Pálinka Nemzeti Tanács képviselője a jogi szabályozás legfontosabb elemeit foglalta össze, és megismerhettük a most bevezetésre kerülő Hungarikum-védjegyet is. Komoly marketingkutatások tapasztalatairól is elhangzottak beszámolók, kiderült: a pálinka megítélése a fogyasztók körében sokkal jobb, mint azt sokan gondolták! 

Összefogással dobogón maradhat Észak-Magyarország turizmusa 

Két évtized nem hosszú idő, mégis nagyon fontos időszak zárult a Miskolci Egyetem húsz éve alapított Marketing Intézetének életében. Az oktatás mellett a kutatásban, a szaktanácsadásban is jelentős eredményeket értek el.
Európa Csipkerózsikája tárt karokkal várja a turistákat

Európa Csipkerózsikája tárt karokkal várja a turistákat 

Új országimázst épít Albánia, a fel nem fedezett zöld édenkert.

Turisztikai siker Tolna megye zöld csücskében 

A négycsillagos Fried Kastélyszálló és étterem megkapta a Magyar Turizmus Minőségi Díját.

Budapesten megnyílt a regionális kínai turisztikai központ 

Első alkalommal ültek össze Kína és a közép-kelet-európai országok turisztikai csúcstalálkozó formájában, ahol ünnepélyes keretek között megnyitották a budapesti Kína-Kelet-Közép-Európa Turisztikai Regionális Koordinációs Központot, amely elsőként kezdi meg működését a hat KEK regionális központ közül.

Körtés finomságok és koncertkavalkád csütörtöktől a pálinkafesztiválon 

Csütörtökön kezdődött meg a IX. Budapesti Pálinkafesztivál a Városháza Parkban, ahol négy napon 27 kiállító több mint 400 féle párlata, valamint számos koncert és egyéb program várja a közönséget.

Ez a leginkább környezettudatos városunk 

A Fejér megyei Pusztaszabolcs lett a Föld Órája Fővárosa 2014-ben, így a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete ünnepélyesen átadta a címet a város önkormányzatának, a Föld Órájáért kampányoló Tiszta Utak Élő Táj Egyesületnek.

Bemutatkozott "Az én otthonom" Alapítvány 

Volt hajléktalanok, vállalkozók és lelki segítők is beszéltek 2014. 05.16-án, szombaton délelőtt az "Az én Otthonom" Alapítvány bemutatkozó rendezvényén.

Ismét tör fel a víz a Bükkben 

Az esőzések következtében újra aktív a Vöröskő-forrás.

Személyi változás az Izraeli Turisztikai Minisztériumban 

44 után nyugdíjba vonul Yehuda Shen, a Közép- és Dél-Európáért felelős osztály igazgatója.

Turizmus a digitális világban: online marketing és értékesítési trendek 

Május 20-án a Hotel Benczúr adott otthont a Turizmus Akadémiának, amelyen a Turizmus Trend szervezésében az online világ elismert tekintélyei avatták be a teltházas rendezvény résztvevőit a legújabb technikák, eszközök és módszerek ismeretébe.

Mellow Mood-szálloda lesz a Párizsi udvarból 

Az épületben nem csak szálloda, de éttermek és üzletek is lesznek majd.

Végéhez közeledik a több mint 1 milliárdos árvízvédelmi fejlesztés 

Befejező szakaszához érkezett a Dunakanyar környezetébe illeszkedő árvízvédelmi beruházás Nagymaroson. Az uniós forrásból megvalósuló, 1 milliárd forintot meghaladó összköltségvetésű fejlesztés a lakosság ötödét, mintegy 1000 fő megvédését jelenti.

Francia randevú Bécsben 

A francia turisztikai szolgáltatók ismét Bécsben tartották szokásos éves találkozójukat Közép-Európa utazásszervezőivel.

Ökokalandok Bükfürdőn 

Öko-Kalandor lettem a május 16-17-én, az újságírók számára megrendezett tanulmányút végén, amelyre a Büki, Bükfürdői TDM munkatársai invitáltak meg. Céljuk az volt, hogy bemutathassák számunkra a tradicionális fürdőváros természeti kincseit és környezettudatos törekvéseit.

A legtutibb strandok és fesztiválok egy helyen 

A Magyar Turizmus Zrt. vízparthoz kötődő aktív és kulturális turisztikai kampányának célja, hogy kimozdítsa és belföldi utazásra ösztönözze a magyar lakosságot a vízpartok közelébe, de nem csak fürdőzési céllal.

Így játszhatja ki a bringatolvajokat 

Fontos a lakattípus és a helyszínválasztás, de az sem mindegy, hogy otthonunkban hol és hogyan tároljuk a kerékpárt.

Márciusi Trend Riport: A bel és külföldi kereslet is csökkent a hazai szállodák iránt 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közzétette a márciusi hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről szóló Trend Riportját.

Magyar fürdővárosok mutatkoztak be Moszkvában 

2014. május 20-án Moszkvában, Magyarország nagykövetségén turisztikai prezentációt tartottak, amelyen Kelet-Magyarország fürdővárosai is bemutatták kínálatukat.

A Török Riviérára szervezett tanulmányutat a Robinson Tours 

Május 11. és 18. között Törökországban járt a Robinson Tours csapata és több mint 30 viszonteladó partnere az ország minden tájáról!

Elérte a kétezres rendelésszámot a Boeing 737 MAX 

Elérte a kétezres rendelésszámot az amerikai Boeing legújabb fejlesztésű, keskenytörzsű 737-esének MAX változata - közölte a gyártó kedden az MTI-vel.

Csillagséták az Európai Nemzeti Parkok Napján 

Május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján, 11 tematikus túrán, szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni.

II. Ptolemaiosz 2200 éves templomára bukkantak Egyiptomban 

II. Ptolemaiosz egyiptomi király mészkőből épült templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban.

„Unicum – több mint 220 éve verhetetlen!” 

Az Unicum is készül a hamarosan startoló brazíliai foci VB-re! Mégpedig egy, a sporteseményen résztvevő válogatott csapatok nemzeti színeibe csomagolt limitált kiadással!

London hivatalosan is a szelfizés fővárosa 

6,3 milliónyi Twitter, Facebook és Instagram megosztás alapján kiderült, hogy Londonban készül a legtöbb szelfi, de a legnépszerűbb szelfihelyszín nem a brit fővárosban található.

Hadiállapotot hirdetett ki a thaiföldi hadsereg 

Hadiállapotot hirdetett ki a thaiföldi hadsereg kedd hajnalban, hogy megállítsák a fél éve zajló, időnként véres zavargásokba torkolló kormányellenes tüntetéseknek. A hadsereg ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem veszi át a hatalmat az országban.

Magyar ételeket kóstolt a híres gasztroblogger 

Emmy egy híres gasztroblogger, aki videón osztja meg élményeit. Egyes országuk tipikus ételeit próbálja ki, a róluk nyert tapasztalatait pedig örömmel meg is osztja oldalán.

Megkezdődött Gyomaendrőd turisztikai fejlesztése 

A „Lélekkel a Körösök mentén” című pályázat a város országosan egyedülálló természeti és kulturális értékeinek kihasználásával, a zarándok-turizmus hagyományteremtésével, az ökoturizmus bevonásával egy olyan Gyomaendrődöt átfogó komplex turisztikai fejlesztési programot tűzött ki célul, ami nem csak a város turisztikai fejlődését indítja meg, hanem hosszútávon a gazdasági fellendülést is megalapozhatja.

Sürgős segítséget vár Szerbia 

Éjjel mintegy kétezer embert telepítettek ki. A településre egyelőre senki nem térhet vissza, és azoknak is el kell hagyniuk házukat, akik eddig ezt vonakodtak megtenni.

Ismét nagy sikert aratott a Novotel Amatőr Golf Kupája 

Ebben az évben ismét a Tata Old Lake Golf Club adott helyszínt a Novotel Magyarország Amatőr Golf Kupának, ahová az Accor Magyarország az üzleti partnereit hívta meg.

TripAdvisor Travellers’ Choice elismerésben részesült a Buda Castle Fashion Hotel 

2014. május 15-én a TripAdvisor a 4-csillagos Buda Castle Fashion Hotelt beválasztotta a 25 legkiválóbb szolgáltatást nyújtó szálloda közé. 

Az Accor digitális technológiával növeli a vendégélményt 

Az Accor új digitális megoldásával forradalmasítja szállodáiban a vendégek fogadását. A cél egyszerű: a digitális technológia segítségével egy ez idáig példa nélküli személyre szabott üdvözlés biztosítása. Ezzel a módszerrel az adminisztratív formaságok elkerülhetők, a szállodai személyzet teljes mértékben a vendég rendelkezésére állhat, intézheti esetleges egyedi kívánságait, vagy egyszerűen csak időt takaríthat meg neki. A szolgáltatás mindkét részről, sokkal személyesebbé teszi ez által a találkozást.

Meghívó a HSM Szakmai Baráti Kör 29. találkozójára 

Találkozót rendez a Hospitality Sales & Marketing Szakmai Baráti Kör június 3-án, Budapesten. 

Orhan Pamuk isztambuli múzeuma lett a 2014-es év európai múzeuma 

Az Orhan Pamuk Nobel-díjas török regényíró Az ártatlanság múzeuma című regényének tárgyi illusztrálására hivatott, azonos nevű isztambuli gyűjteményt tüntette ki a 2014-es Év Európai Múzeuma díjjal az Európai Múzeumi Fórum (EMF) nevű szervezet.

Koprodukciókban gondolkodik a MÜPA és a pécsi Kodály Központ 

Különleges együttműködés aláírására került sor május 16-án, Budapesten az ország két vezető művészeti központja, a Művészetek Palotája és a pécsi Kodály Központ között. Az eddig fennálló kapcsolatot a Művészetek Palotájában írásban erősítette meg Káel Csaba vezérigazgató és Márta István ügyvezető, ezzel kinyilvánítva, hogy ezen túl közös koprodukciók létrehozásával kívánják felhívni a figyelmet a hazai és nemzetközi zenei élet kiemelkedő előadóművészeire.

Megújult a Fakanál étterem 

Nemrég újult meg a budapesti Nagyvásárcsarnokban található Fakanál étterem, amely immáron 15 éve a turisták és a helyiek egyik legkedveltebb étterme a IX. kerületben. Kelemen Csilla, belsőépítészeti tervezőnek jutott a megtisztelő feladat, hogy átalakítsa a helyiséget a Coninvest konyhatechnológiai berendezéseit használva.

Utasellátó ereklyék a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban 

Csoki roló, „sztaniolba” csomagolt csemege, csatos üveges üdítő, Herendi, Hollóházi logózott porcelánok, ma már több évtizedes vasúti utazásos emlékek.

Online pénztárgépellenőrzések, konyhaátalakítás, nyárköszöntő teraszparti a Városligeti tónál 

Igazi nyárköszöntő eseményre invitáljuk vendégeinket a Városligeti tónál lévő Robinson Étterem, László Árpád tulajdonos által megálmodott és kialakított elegáns, új Steakhouse Rotisserie felső szintjére. Fókusztémánk az online pénztárgépek ellenőrzéséről, eddigi tapasztalatairól szól a NAV szemszögéből. 

A pálinka külföldön is keresett nemzeti kincs 

A pálinka nemzeti kincs és nemzeti ital, ami egyre keresettebb árucikk bel- és külföldön egyaránt - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Indul a siófoki fürdőegylet kampánya 

A Siófokkal kapcsolatos információkat ajánló Siófoki Évszakok Facebook-oldal indulásához egy rajzverseny kapcsolódik. A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület a Kabooommal dolgozik együtt. 

Bemutatkozik a HOTREC 

Az ernyőszervezet fő tevékenysége az EU-ban kidolgozott, a szállodaipart, a vendéglátást érintő szabályozások figyelemmel kísérése, értékelése.

BeNe Rail: Amadeus siker a vasúti közlekedésben 

Hosszútávú stratégiai együttműködésről kötött megállapodást a BeNe Rail International és az Amadeus.

A Rubik-kockát ünnepelte a Google 

Május 19-én ünnepelte feltalálásának 40. évfordulóját a Rubik-kocka, ezért a Google online kirakható kockával kedveskedett a felhasználóknak.

Új bormárka született, a Villányi Franc 

A Decanter Magazinban szólt korábban erről Michael Broadbent is, aki egyszerűen csak úgy foglalta össze a most előlépő új márkát, hogy a cabernet franc Villányban találta meg szellemi otthonát. A SODA Group teljesen új szemléletével, mint kommunikációs ügynökségi csoport vezeti be a villányi borászok közös nevezőjeként megszületett Villányi Franc márkát, amely nem egy pincéhez köthető, hanem az egész borvidék sajátja.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!