Magyarul is lehet jegyet venni a bécsi metróra

Magyarul is lehet jegyet venni a bécsi metróra 

A német mellett további tíz nyelven – köztük magyarul is – lehet jegyet váltani a tömegközlekedési eszközökre a bécsi jegyautomatáknál. A turistákhoz igazították a nyelvi kínálatot.
Szeptemberben nyílik a Klimt-villa

Szeptemberben nyílik a Klimt-villa 

A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Mobil kávéház a bécsi parkokban

Mobil kávéház a bécsi parkokban 

Mostantól akár valamelyik bécsi park árnyas fái alatt is kortyolhatnak frissen főzött kávét az osztrák főváros lakói: a szezon eleje óta ugyanis három mobil kávébár járja a város zöldterületeit.
Bezzeg Bécs: tavaly 7 százalékkal nőtt a vendégérkezések száma

Bezzeg Bécs: tavaly 7 százalékkal nőtt a vendégérkezések száma 

A magyar turisták száma még ennél is nagyobb arányban (+12,4%) emelkedett.
Kerti örömök helyi termékekkel

Kerti örömök helyi termékekkel 

A regionalitás új lehetőségeket kínál a turizmusban. Ez volt alapgondolata a kelet-stájerországi, bécsi és nyugat-dunántúli együttműködéssel megvalósuló Natur-Kulinarium projekt első nemzetközi konferenciájának, amelyet Hartbergben tartottak.
Francia „Rendez-vous” Bécsben

Francia „Rendez-vous” Bécsben 

Most először került megrendezésre az újszerű mega-rendezvény, amelyen 65 francia szolgáltató ismertette kínálatát a meghívott közép-európai partner irodák képviselőivel a bécsi Hotel Park Royal Palace rendezvénytermében.

Bécs: Kié legyen idén a Centrope Díj? 

2012. július 20-ig várják a javaslatokat a Centrope Díjra, amelyet a kiemelkedő regionális munkával lehet elnyerni. Az elismerést hatodik alkalommal osztja ki a Bécsi Városháza.

Hivatásturisztikai kampány Ausztriában 

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon is erőteljes kampányt folytat annak érdekében, hogy Budapest hivatásturisztikai forgalmát élénkítse, s minél több konferenciát, rendezvényt és ezáltal több vendégéjszakát generáljon a hazai szálláshelyeken.

Állatkerti futóverseny Bécsben 

Zsiráfok, pingvinek és orángutánok szurkolnak az első állatkerti futóverseny résztvevőinek, amelyet 2012. június 21-én rendeznek meg Bécsben. A bevételt jótékonysági célra fordítják.

Budapest egyre népszerűbb az osztrák turisták körében 

A Magyar Turizmus Zrt. és Ausztria piacvezető utazásszervezője, az ÖBB Rail Tours (www.railtours.at) utazási iroda meghívására, május 8-9. között fél tucat osztrák újságíró ismerkedik Budapest turisztikai attrakcióival, a főváros nyújtotta legújabb kulturális- és gasztronómiai újdonságokkal.

A fiatalokra koncentrál Bécs 

Bécs az európai gazdasági recesszió ellenére sikeres éveket zárt idegenforgalmi szempontból: tavaly a vendégek 11,4 millió vendégéjszakát töltöttek a városban, amellyel 5 százalékkal felülmúlták a 2010-es rekord évet.

Tényleg a Ferihegy kivégzése a cél?! 

A kormányzati portálra május 3-án került fel egy közleménynek látszó írás, mellyel a MÁV bécsi repülőtéri járatait népszerűsítették. A Budapest Airportot megdöbbentette, hogy a közlekedés valamennyi hazai ágát felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapestről a bécsi repülőtérre tartó új vasúti szolgáltatást hirdeti hivatalos honlapján. Nehezen érthető, miért kell a magyar adófizetők pénzén új repülőtéri munkahelyeket teremteni – Ausztriában - közölték a Turizmus Online-nal.

Vasúton a bécsi reptérre 

Napi kilenc vonatpár biztosítja a közvetlen eljutást a magyar és az osztrák főváros között, az állomásokról pedig félóránként induló buszokkal, csökkentett áron lehet a reptérig utazni. A vonatjegy továbbá kedvezményes múzeumbelépő vásárlására is lehetőséget ad.

Erősödő partnerkapcsolatok Bécs 7.kerületével 

Az elmúlt egy évben több jelentős, kölcsönös előnyökön alapuló akciót is maga mögött tudhat Budapest és Bécs 7. kerülete, amelyek között a két polgármester találkozóját követően, egy évvel ezelőtt indult hosszú távú turisztikai, kereskedelmi és kulturális együttműködés.

Bécs: balkán-láz magyar résztvevőkkel 

Meszecsinka és a Fókatelep is fellépnek a 2012. április 26. és május 13. között megrendezett Balkan Fever fesztiválon Bécsben. Öt koncert, tizenkét nemzet és a stílusok és műfajok minden lehetséges kombinációja várja az érdeklődőket.

Nyitott pincék Bécsben is 

Nyitott pinceajtókkal várják az érdeklődőket 2012. április 20-21-én a bécsi borászok. A negyedik alkalommal megrendezett bortúra sztárja a Wiener Gemischter Satz lesz.

Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól 

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban.

KerékpárHáz Bécsben 

Az osztrák fővárosban hét hónapon át egy egész központ áll a kerékpárosok rendelkezésére, ahol minden a biciklik körül forog. Workshopok, tanfolyamok, vitaestek és bolhapiac is várja a látogatókat.

Bécs hősei ismét akcióban 

Hetedik alkalommal rendeznek tavaszi nagytakarítást az osztrák fővárosban, amire több mint tizenegyezer önkéntest is várnak. Az Új Dunát is megtisztítják.

Ingyen nyugágyak Bécsben 

A bécsi Sigmund-Freud-Parkban több mint félszáz piros-fehér nyugágy invitálja egy kis pihenésre az arra járókat. A kerti székeken bárki megpihenhet, a használatuk ingyenes.

Charta az együttélés szabályairól Bécsben 

Wiener Charta néven az együttélés szabályairól dolgoz ki dokumentumot az osztrák főváros. Azt, hogy mit tartalmazzon, a bécsiek mondhatják meg.

Meglepetés fotókiállítás a bécsi SZIGET-sajtótájékoztatón 

Az idén 20. alkalommal megrendezendő SZIGET, valamint a Balaton Sound és VOLT fesztiválok ausztriai népszerűsítése érdekében, közel 70 újságíró számára rendezett sajtókonferenciát március 29-én a Magyar Turizmus Zrt.

Húsvéti vásárok kicsiknek és nagyoknak Bécsben 

Öt helyszínen több mint kétszáz stand várja a húsvéti hangulatra vágyókat az osztrák fővárosban. Színes tojás, füstölt sonka, baksör, csokinyúl és rengeteg kreatív ajándék közül válogathatnak az érdeklődők.

Nincs több lógás Bécsben 

Mivel egyre több diák kerüli az iskolát, ráadásul egyre fiatalabb korban kezdi, Bécs iskolakerülésügyi megbízottat nevezett ki a probléma megoldására. A megbízott feladata az intézkedések koordinálása és az iskolák támogatása.

A wellness turizmus jövőjéről beszélgettek Bécsben 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének szervezésében elismert osztrák és magyar turisztikai szakemberek részvételével rendezték meg Bécsben a wellness turizmus jövőjét firtató pódiumbeszélgetést.

Gigantikus kutyagumival kampányol Bécs 

Hatalmas kupac kutyapiszokkal, túldimenzionált vécécsészével és az egész járdát elfoglaló cigarettacsikkel harcol a szemetelés ellen az osztrák főváros. A legújabb kampány célja, hogy rávilágítsanak: nem apróságokról van szó.

Önellátó lehetne zöldségekből Bécs 

Európában egyedülálló módon az osztrák főváros akár önellátó is lehetne friss zöldségekből, amelyeket 1946 óta a város környékén termesztenek. A helyi retek, paradicsom és uborka nemcsak az egészséges étrendnek, de a környezetvédelemnek is fontos eleme.

Ismét nyitva a Kaiserpavillon a Schönbrunni Állatkertben 

A felújítást követően ismét teljes pompájában várja a látogatókat a Kaiserpavillon a bécsi állatkertben. A világ legrégebbi zoojában a tavasz beköszöntével egymást érik az újszülöttek.

Drágul a parkolás Bécsben 

Emelkednek a parkolási díjak és a büntetések március elsejétől Bécsben.

Garázs helyett éves bérlet és elektromos bicikli 

Bécs 23. kerületében, Liesingben épül meg az első Bike City lakópark, ahol nem minden lakáshoz tartozik garázs illetve gépkocsibeálló. Helyette beköltözéskor ingyenes éves bérletet kapnak a lakók, és elektromos kerékpárok valamint osztott használatú autók is a rendelkezésükre állnak majd. A projekt célja, hogy ne csak az autóval megtett utak, hanem a gépkocsik számát is csökkentsék.

Kelet-Európára fókuszál az Austrian Airlines 

Jelentős hangsúlyt fordít az Austrian Airlines Kelet-Európára a március 25-én kezdődő nyári menetrendjében.

Klimt-giccsek versenye Ausztriában 

"A legrosszabb Klimtet", pontosabban a híres festő motívumaival díszített legbizarrabb emléktárgyat keresik egy bécsi múzeum pályázatán.

Felújítják a Hundertwasser-szemétégetőt Bécsben 

Belülről teljesen megújul, kívülről azonban változatlan marad a spittelaui szemétégető, amelyet a híres osztrák művész, Friedensreich Hundertwasser dizájnolt át turistaattrakcióvá.

Gerillakampány Bécsben 

Az elmúlt hetekben a bécsiek által kedvelt uszodák, szaunák, fürdők öltözőiben egyre-másra tűntek fel szórólapok százai, amelyek a rendkívüli hideg időjárásban Budapest fürdőit ajánlották felmelegedésre.

Programsorozatot hirdettek az osztrák magyar külképviseletek 

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén az első félévben 35 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Bécsben és Bécs környékén hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat.

Mire jó egy bécsi bordélyház? 

Hajléktalanoknak ad szállást egy bécsi nyilvánosház - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió.

Smart City lett Bécs 

Az osztrák főváros végzett a világ első globális technológiai- és fenntarthatósági rangsora élén. Az eredmény még a készítőket is meglepte.

A bécsi reptér is rekordot döntött 

Csúcsévet zárt tavaly a schwechati reptér. Bécs légikikötőjében ugyanis 21 milliónál is több utas fordult meg, ami 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Nem kell bilétát viselniük a bécsi kutyáknak 

Mivel 2012 óta kötelező a kutyák chippel történő ellátása, idéntől már nem kell bilétát viselniük a bécsi ebeknek. Ezzel nemcsak költségeket spórol a város, de a gazdákkal való konfliktusokat is.

Az osztrákok 2012-ben is sokat utaznak majd 

A Magyar Turizmus Zrt. idén 18 társkiállítóval, több mint 70 ország társaságában vett részt január 12-15. között Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén.

Nyílik a Jégálom Bécsben 

Néhány nap múlva megnyitja kapuit az osztrák főváros legújabb attrakciója, a Bécsi Jégálom. A Városháza előtti téren több mint hétezer négyzetméternyi jégfelület és egy újabb mesevilág várja a korcsolyázás szerelmeseit.

Magyarország Ausztria legjelentősebb turisztikai vásárán 

Idén január 12. és 15. között, több mint 70 ország 750 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén (www.ferien-messe.at).

Szállodai szoba üzlethelyiségekből 

Új szállásformával várja az utazókat az osztrák főváros: a szállodai szobává alakított üzlethelyiségekben a vendégek testközelből tapasztalhatják meg Bécset.

Hagyomány és modernitás a bécsi technobálon 

Hagyományt és modernitást ötvöz a harmadik alkalommal megrendezett bécsi technobál, amely két bálteremmel és az osztrák főváros húsz legjobb DJ-jével várja a különleges élményre vágyókat.

Rovarszálló lesz a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfájából 

Leszedték a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, amelyből idén rovarszálló lesz. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az apró, gyakran alábecsült élőlényekre.

Folytatódnak a Dunához kötődő programok 

A 2012-es évben is folytatja a Dunához kapcsolódó programok sorát a bécsi magyar kulturális intézet; Méhes Márton igazgató az MTI-nek adott évértékelő interjúban azt mondta, hogy a Collegium Hungaricum nagyon jó évre tekint vissza.

Jelentősen olcsóbb lesz idén az éves bérlet Bécsben 

Éppen harminc éve vezették be az osztrák fővárosban a tömegközlekedési eszközökre szóló éves bérletet, amely a jubileum alkalmából jelentősen olcsóbb lesz. 

Eladják a bécsi Burgtheater deszkáit 

December eleje óta bárki megvásárolhatja magának Ausztria egyik legjelentősebb színháza, a bécsi Burgtheater világot jelentő deszkáit. Egy egykilós darab 600 euróba kerül.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!