Egymilliárdos pluszforrást biztosít a kormány a gödöllői uszoda építéséhez 

Egymilliárd forint pluszforrást biztosít a kormány a gödöllői uszoda építéséhez - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Már élményprogramok is elérhetőek a Szallas.hu oldalon

Már élményprogramok is elérhetőek a Szallas.hu oldalon 

Közel 9000 belföldi és több mint 200 000 külföldi szálláshely mellett már belföldi turisztikai attrakciók, illetve élményprogramok is elérhetők a Szallas.hu oldalán. A 2 hete indult kezdeményezéshez már 80 partner – így például a Balatoni Hajózási Zrt., a Hévízi Tófürdő, illetve az egri vár  – csatlakozott. Az új szolgáltatástól többek közt a vendégéjszakák számának növekedését várja a cég. 

Előnyös állásfoglalást kapott Magyar Vendéglátók Ipartestülete a NAV-tól 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) két vendéglátást érintő adóügyi kérdésben, illetve gyakorlati problémával kapcsolatban hivatalos állásfoglalást kért a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az egyik kérdés a borravaló kezelésére, míg a másik a vendéglátó üzleten belüli, előre megrendelt csoportos étkezéseket érintő áfa-szabályozás egyértelműsítésére vonatkozott. Az MVI által a NAV elnökének (egyben adóügyi államtitkárnak), Tállai Andrásnak küldött megkeresést a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete is támogatta — közölte szerdán az MVI.
Szezonnyitó MSZÉSZ értekezlet Szemesen

Szezonnyitó MSZÉSZ értekezlet Szemesen 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) operatív irányító testülete, az ügyvezetés félévente legalább egy vidéki helyszínen ülésezik az idei esztendő munkarendje szerint. Ezúttal a balatoni szezonkezdethez igazodva Balatonszemesen, a Kistücsök Étteremben tartotta értekezletét.
Zwack Sorsa

Zwack Sorsa 

Vírusvideóval hasít június 14-től a Zwack Unicum a világhálón. Méghozzá nem is akármilyennel: Sors Tamás teljesítménye előtt tiszteleg a közelgő FINA Úszó VB kapcsán.

Balatoni éttermesek, figyelem! 

A Hilltop Neszmély a következő üzenetet küldi jelenlegi és jövőbeni partnereinek: "Kedves partnereink és vendégeink! Egy csábító nyári programra invitálnánk Benneteket a Hilltop Neszmély pincészet nevében Zánkára, a Fészek „Klub”-ba, június 20-án, kedden....
Szlovák napok a Nagycsarnokban

Szlovák napok a Nagycsarnokban 

Nagy érdeklődés mellett a Fővám téri Nagycsarnokban június 13-án megnyílt a Szlovák Napok eseménysorozata, amely 17-éig várja Szlovákia turisztikai és gasztronómiai értékei iránt érdeklődőket és a vásárlókat.
Kilencmillió vendégéjszakára számíthat idén Budapest

Kilencmillió vendégéjszakára számíthat idén Budapest 

Az attrakciófejlesztés és a kreativitás turizmusban betöltött szerepét járta körül az a konferencia, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetemen rendeztek meg június 13-án. Az eseményt az egyetem nemrégiben létrejött Turizmus Továbbképző és Kutatóközpontja szervezte.
Golfozással ünnepelt a Continental

Golfozással ünnepelt a Continental 

Partnertalálkozóval egybekötött golfpartyval ünnepelt a Continental Hotel Budapest csapata. Kiderült, idén is alakul már a házban a sikerév.
Újabb csillagoségbolt-parkunk van!

Újabb csillagoségbolt-parkunk van! 

2017. június 6-i döntésével a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA) Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Bükki Nemzeti Parkot, így hazánkban a Zselic és a Hortobágy mellett harmadikként egy új védett terület kapta meg ezt a rangos elismerést - közölte szerdán a nemzeti park.

Több a megbízható adózó 

Decemberhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Idén már az „alvó” cégeket is kidobja a rendszer, ezért gazdasági teljesítmény nélkül egy cég sem kerülhet a megbízható kategóriába - tudtuk meg a NAV-tól.

Vádat emeltek Bróker Marcsi ellen 

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében - tájékoztatott a vádhatóság szerdán.

Mennyit ér a FINA vb az MNB-nek? 

Egybek mellett egy, az eseményre kibocsátott 50 forintos címletű érmét.

Mi az a nagylátószög? 

A fenti jelszóval invitálta dűlőtúrára a sajtó képviselőit június 13-án az Etyeki Kúria.

Adócsökkentés és kisebb bürokrácia 2018-ban 

Az adócsökkentések jövőre 260 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – jelentette be Varga Mihály azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2018-as adótörvényeket. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a jövő júliusban induló online számlázás több tízmilliárdot hozhat az államkasszának, és ennek többszörösét a tisztességes vállalkozásoknak - az NFM keddi közleménye szerint.

Kék Hullám, Tekergő és Katica 

Június 17-én, szombattól két és fél hónapon át nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, a több mint egymilliós, nyári, balatoni utasforgalom színvonalasabb kiszolgálása érdekében - ígéri a MÁV.

50 éves lett a Hungexpo 

A magyar General Motors.

Közös szakmai rendezvénysorozatot indít a hat borrégióban a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 

2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az MTÜ a nyáron intenzív munkába kezd: mind a hat borrégióba ellátogat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen az ügynökség szakmai rendezvénysorozata, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is - közölte kedden az MTÜ.

Megújulhat a Blaha Lujza tér és környéke 2019 végére 

A budapesti Blaha Lujza tér felújításáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukció kivitelezése a jövő év végén kezdődne meg és 2019 végére fejeződhetne be - szúrta ki az MTI a Fővárosi Közgyűlés honlapján hozzáférhető közgyűlési meghívó napirendi pontjai közül.

Rendőrök vigyázzák a kérészek násztáncát 

A társhatóságokkal együttműködve a szokásosnál sűrűbb járőrszolgálattal őrködnek a kérészek biztonsága felett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a tiszavirágzás idején. A tiszavirág (Palingenia longicauda) védett rovarfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint.

Elkészült az MSZÉSZ legfrissebb Trend riportja 

Elkészült a 2017. január-áprilisi Trend riport egy rövidebb és egy hosszabb változatban.

Tovább korlátozná az I. kategóriás futóversenyek számát a Főváros 

Soron következő, június 14-i közgyűlésén tárgyalja a fővárosi önkormányzat Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által benyújtott előterjesztést, mely szerint felére csökkentenék az I. kategóriás városi futóversenyek számát.

Kutatás az influencerekről: töltse ki ön is! 

Vagy pénzkidobás? Közös kutatás a Sakkommal 2017 buzzwordjéről!

Öt méter magas óriástortát sütne az életműdíjas debreceni cukrász 

Ötvenhét éve kezdte a cukrász szakmát az áprilisban életműdíjjal elismert Gara Gyula. Hetvenkét éves, de még ma is beáll az asztal mögé hétvégéken, esküvőkre besegíteni munkatársainak. Szakmájáról és a debreceni cukrászat 200 éves évfordulójának megünneplésére tervezett programjáról beszélt.

Új városnegyed épül a Kopaszi gátnál 

Letették a BudaPart beruházás alapkövét hétfőn Budapesten, új városnegyed épül a Kopaszi gátnál található egykori ipartelep 56 hektáros területén - jelentette be Árendás Gergely, a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.

Ifjúsági tagozattal bővült a MABEUSZ 

A Magyar Beutaztatók Szövetsége, MABEUSZ megtartotta ez évi harmadik megbeszélését, melynek során új tagként vették fel az OK World beutaztató irodát, valamint ifjúsági tagozattal bővültek - közölte szerkesztőségünkkel a szövetség.

Sörözővel kombinált minigolfpálya nyílt Budapesten 

Ütős néven nyílt június 9-én minigolffal egybenyitott söröző a Szent István körúton. Az egykor légópinceként használt kocsmában közel 200 négyzetméternyi minigolf pálya épült fel.

Mi a közös Legyesbényében, Tákosban és Érpatakban? 

Újabb kiemelt idegenforgalmi térségek kerültek meghatározásra a június 9-i Magyar Közlönyben.

Bezárt a budapesti Hooters 

Lehúzta a rolót a Liszt Ferenc téri Hooters. Közleményük szerint átmeneti a helyzet. Valahol, valamikor ismét kinyitnak.

A MUISZ is részt vett az ECTAA tavaszi közgyűlésén 

A közép-portugáliai Coimbrában tartotta idei tavaszi közgyűlését az ECTAA, Európai Utazási Irodai Szövetségek Szervezete, melyen a Magyar Utazási Irodák Szövetségét (MUISZ) dr. Erdei Bálint elnök és Hajdú Attila elnökségi tag képviselte.

A magyar turizmus legjobb évét várják az MTÜ-nél jövőre 

„Elmondhatjuk, hogy Magyrország kormánya minden eddiginél több forrást biztosít turizmusra — jelentette ki dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), vezérigazgatója június 9-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. A jövő évi költségvetés parlamenti tárgyalása nyomán Guller szerint annak „egyik nagy nyertese a magyar turizmus” lehet.

Pezsgőbontás, új gasztrokoncepcióval 

Pezsgőjükre a saját tervezésű címke aznap készül el, amikor gasztrocsapatunkkal megérkezünk Paloznakra, így bizton állíthatjuk, Homoláék pezsgőjének világbemutatóján lehetünk jelen. Június 8-án, a tó Tihanyig érő panorámájával kísért Homola Pincészetben, fent, a hegyen.

Még mindig létezik éttermi túlszámlázás 

A police.hu tájékoztatása szerint 13 főt állítottak elő a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy belvárosi Váci utcai Pub alkalmazottai közül, miután több alkalmmal számláztak horribilis összeget levesért, italért. Pedig már azt hittük, jó hogy vége a '90-es éveknek.

Szülinapi partnerparti a Cityrámával 

Az idén 30. születésnapját ünneplő Cityrama Utazási Iroda június 9-én a ÖbölHáz Rendezvényközpontban tartotta meg partnerpartiját. 

Kézműves és ökoturisztikai központtá alakítják a Kőfaragó-házat Tatán 

A tatai önkormányzat 350 millió forintos támogatást kap az 1790-ben épült Kőfaragó-ház kézműves és oköturisztikai központtá alakítására; a támogatási szerződést pénteken írta alá Michl József polgármester és Wurczer Irén, a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának vezetője Tatán.

Erotika, japán babák és sok más Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján 

Országszerte több száz intézmény csaknem kétezer programot kínál az idei, június 24-ére meghirdetett Múzeumok Éjszakájára. Debrecen kiemelt helyszíne, a „fővárosa” lesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak. A központi téma ebben az évben az értékőrzés.  

Kelet-Magyarországról Németországba 

Németország gazdasági és kulturális jelentősége, kimagasló értékei egyre több kelet-magyarországi érdeklődőt is foglalkoztatnak. Ezek megismerésére és a partneri együttműködés elmélyítésére rendezett workshopot a hevesi megyeszékhelyen az IBUSZ Utazási irodák Kft. egri irodája.

Nemzetközi színvonalú intézménnyé válhat a Rippl-Rónai Múzeum 

Látogatóközpont építése, kiállítóhelyek bővítése és új állandó kiállítások nyitása is szerepel a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak a város közgyűlése által csütörtökön elfogadott, 2022-ig szóló stratégiai tervében.

24 százalékkal nőtt áprilisban a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 

A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 24 százalékkal nőtt áprilisban az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Bemutatták a Városliget parkrehabilitációs vázlattervét 

Családbarát és fenntartható Városliget jön létre a Liget Budapest projekt keretében elvégzendő parkrekonstrukció nyomán - hangsúlyozta a Városliget parkrehabilitációs vázlattervének csütörtöki budapesti bemutatóján a projekt kert- és tájépítészeti feladatokért felelős miniszteri biztosa.

Új időszaki kiállítás nyílik a gödöllői kastélyban 

Utazik az udvar - Erzsébet királyné utazásai Madeirától Herkulesfürdőig címmel nyílik új időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban pénteken. A megnyitó egyike azoknak a különleges programoknak, amelyek az idei Koronázási Hétvégén várják a látogatókat.

Bevezették a gasztrojegyet néhány balatoni strandon 

Gasztrojegyet vezettek be a balatoni strandok egy részén, jelenleg még a tesztüzem zajlik. 

Bor, mámor és Bénye 

Irodalmi előadásokkal, hagyományőrző, zenei és gasztonómiai programokkal várja a látogatókat idén újra a Bor, mámor, Bénye fesztivál július 6. és 9. között Erdőbényén.

Duna Limes Konferencia az UNESCO világörökségi cím eléréséért 

Konferenciát szervez a Magyar Limes Szövetség június 21-én, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

Fogynak a szabadstrandok a Balatonnál 

Legutóbb a balatonföldvári keleti strand csatlakozott a fizetős fürdőhelyekhez: a felnőtteknek 800, a diákoknak és nyugdíjasoknak 400 forintot kell fizetniük - olvasható a hajózás.hu oldalon. 

Nyaraláskor félünk leginkább a betöréstől 

Vakációzáskor félünk leginkább attól, hogy betörnek, mégis világgá kürtöljük a Facebookon, hogy nyaralunk. A Szallas.hu friss kutatása szerint leggyakrabban az anyósra vagy szomszédra bízzuk a lakást, de akadnak házi barkácsmegoldások is arra, hogy távol tartsuk a besurranó tolvajokat.

Olaszország és Horvátország a nyerő a magyaroknál 

Legfrissebb turisztikai trendek ma Magyarországon - a Google keresési adatai alapján.

Hadrianus szobor Óbudán 

A mai Óbuda területén élt Hadrianus. 1900 évvel ezelőtti hatalomra kerülésének alkalmából Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, az Aquincumi Múzeum és az Óbudai Turisztikai Egyesület 2017-re emlékévet hirdetett.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!