Zwack Sorsa

Vírusvideóval hasít június 14-től a Zwack Unicum a világhálón. Méghozzá nem is akármilyennel: Sors Tamás teljesítménye előtt tiszteleg a közelgő FINA Úszó VB kapcsán.

Az idei nyár a vizes sportokról, a vízről szól, ezért most a Zwack Unicum is ehhez a témához kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy hű marad a márka a már évtizedek óta jelmondatának számító „Csak pozitívan!” üzenetéhez. Egy olyan történetet, életutat mutat be, amely példaként szolgálhat minden embernek, aki céljainak eléréséhez motivációt keres.

Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó az élő példa arra, hogy pozitív hozzáállással, elszántsággal és kemény munkával mennyi mindent el lehet érni.

A Zwack Unicum 2010 óta minden tavasszal új limitált palackkal jelenik meg, amelyek minden évben az adott időszak aktualitásaihoz kapcsolódnak. A tavalyi évben a foci vb kapcsán Puskás palackkal debütált, előtte saját 225 éves évfordulójukat ünnepelték limitált üveggel, és volt már focilabda alakú Unicum is.

Ebben az évben a víz témájához kapcsolódva az Unicum palackjára a mára már ikonikussá vált Vizesember képe került. A több, mint 100 éves plakátfigurát Pachl Viktornak tulajdonítják, aki egy 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapta a kép tervezésére a megbízást. A 20. század elején Budapest utcái is ezzel a plakáttal voltak tele, azóta pedig hosszú utat járt be és mára már igazi ikonná vált, amely egybeforrt az Unicummal.

A hazai cég most egy egyedülálló filmet készített, amely nemcsak a vizes sportokhoz, hanem az Unicum egyik legfontosabb üzenetéhez, a „Csak pozitívan!” jelmondathoz is kapcsolódik. Zwack Sándor a filmet bemutató sajtóeseményen elmondta, Sors Tamás az az ember, aki az elmúlt 10 évben töretlenül hitt önmagában, mindvégig kitartott azért, hogy megvalósítsa álmait. Ez minden embernek erőt adhat ahhoz, hogy a maguk elé kitűzött cél elérésért nap, mint nap megküzdjenek.

A helyszínen a film rendezője, Kocsis Ágnes elmondta, hogy ezúttal nem reklámfilmet készítettek, hanem lényegében egy 90 másodperces játékfilmet, amely Sors Tamás karrierjének csúcspontjait és nehézségeit mutatja be, majd hozzátette: „Úgy érezzük, nagy szükség van a pozitív, inspiráló történetekre, hiszen mi magyarok hajlamosak vagyunk a borúlátásra. Sors Tamás élettörténete motivációt adhat mindazoknak, akik az élet kisebb-nagyobb problémáival szembesülve esetleg megfutamodnának. Megmutatjuk azt, hogy legtöbbünk kihívásaihoz képest Tamás látszólag sokkal nehezebb helyzetből indult, de kitartással, szorgalommal és pozitív életszemlélettel olyan nagy dolgokat ért el, amiről mi nem is álmodunk”.

Sors Tamás elmondta, természetesen nála is voltak mélypontok, nehéz volt egy-egy négyéves ciklusban végig motiváltnak maradni, de amikor edzett, mindig az az egy perc járt az eszében, amikor majd a paralimpián teljesítenie kell. Azt is kiemelte, hogy nem volt még alkalma korábban ilyen nagyívű kampányban részt venni, az pedig külön megtiszteltetés volt neki, hogy a forgatások során a Duna Arénában úszhatott. Majd hozzátette: „A parasportolóknak nagyon kevés olyan lehetőség adatik meg, hogy egy ekkora vállalat mellénk álljon, ráadásul egy ilyen nemes céllal, ezért még nagyobb öröm, hogy a Zwack Unicum megtalált és felkért erre a feladatra. Igyekszem úgy élni a lehetőséggel, hogy ezzel parasportoló társaim ismertségét és elismertségét is erősítsem”. A beszélgetés során az is kiderült, hogy – bár paralimpián többet már nem indul - az uszodától nem tudott teljesen eltávolodni és újra versenyezni kezdett. 50 méter gyorson elindult a magyar bajnokságon is, az időeredménye alapján pedig bekerült a magyar válogatottba, így ott lesz a parasportolók Mexikói Világbajnokságán is.

 

A film linkje: https://youtu.be/Foa7xuiqSUI

 

Forrás: Zwack / Vendég & Hotel


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.