Utánpótlást nevel, vizsgáztat, zsűrizik, támogatja a rászorulókat. Munkásságáért életműdíjat kapott a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületétől áprilisban. Mindenekelőtt leszögezi, hogy családi vállalkozásban dolgoznak. Felesége felszolgáló, üzletvezető a két üzlet ügyeit viszi, lányuk szintén felszolgáló, fiuk cukrász. Jómaga főként a munkaszervezést végzi. Két lány unokájuk még kicsi, de már kitűnik, hogy a nyomdokaikba lépnek. – Hatvan évvel ezelőtt a cukrászsütemény nem volt mindennapos dolog. Gyermekkoromban, az 50-es években híján voltunk az édességnek. Azért választottam a cukrász szakmát, hogy kedvemre ehessek süteményt – emlékezik vissza Gara Gyula. – Nem akartak felvenni tanulónak, mert vékonydongájú voltam, a cukrászathoz pedig a közhiedelemmel ellentétben erős fizikum kell. Emelni kell a lisztes zsákot, cukrot, margarint, és kézzel végezni a legtöbb munkafolyamatot, mert kevés a gépesített. De állhatatosságomat látva édesanyám közbenjárására csak felvettek a vendéglátóipari iskolába. Az Arany Bikában voltam beosztva gyakorlatra.

Segédből tulajdonos

Mint mondta, szerencséje volt, hogy nem a 120 személyt foglalkoztató nagyüzembe került, hanem a néhány cukrásszal dolgozó Kapualj nevű egységbe. Egy kicsi helyiségben dolgoztak, mindent megfigyelhetett. Rábízták a segédi feladatokat. Például apróra törte a lovas kocsin, zsákban érkező táblás jeget, begyújtotta a fatüzelésű kemencét, felvert 80-100 tojásfehérjét, és a tejszínt is. Utóbbiban már segítettek neki a felnőttek, annyi munkát adtak neki, amennyit el tudott végezni. Mire három év múlva felszabadult, mindent megtanítottak neki a cukrászatról. Feltűnt a feletteseinek, hogy többet tud tanulótársainál, igyekvő, ezért a Kapualj megszűnése után felkerült a nagyüzembe és posztfelelős lett. Olyan nagy felelősséggel és igyekezettel dolgozott, hogy kinevezték cukrászüzem vezető helyettesnek.

Az ölükbe hullt

Az államosítás után az egyetlen magánkézben maradt cukrászdát egyik napról a másikra át kellett venniük a tulajdonos disszidálását követően. Korábban minden álmuk az volt, hogy az övék legyen a Minőségi cukrászda, és egyszer csak az ölükbe hullt. Két óvodás korú gyermeküket az anyósa szüleinél helyezték el Karcagon, hogy vállalni tudják az új munkát. 12 évig dolgoztak ott, aztán vettek egy üzletet az újonnan épült Kálvin téri üzletközpontban. Szerették a házi jellegű süteményeket a vendégek, gyarapodott a cég, 6 dolgozóról 24-re növelték a létszámot. 16 órákat dolgoztak és bővítették a cukrászdát. 2000-ben az Arany Bika alatti cukrászda üzemeltetésére kérték fel őket. A 2008-as válságig 55 személyre fejlesztették fel a létszámot. A válság hatására az Arany Bika csődbe ment, ők is bezárták az ottani üzletet és 5 év múlva nyitottak újra az új tulajdonos kérésére.

Elismerések

Az évtizedek során számos versenyen indult, mindegyiken dobogós helyezést ért el. Megkapta a szakma legnagyobb elismerését, a Dobos C. József-díjat, a vendéglátósok Venesz-díját és Debrecen Mecénás-díját valamint többször is elnyerte Az év üzlete-díjat. A Mecénás-díjat az intézetekben élő gyermekek és beteg gyermekek rendszeres segítéséért és a város rendezvényeinek dotálásáért kapta. Sokáig tanított az Arany Bika Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskolában, ma is vizsgáztat. Folyamatosan helyet ad tanulóknak, jelenleg is 14 tanuló gyakorolja nála a szakmát. Elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mestervizsga bizottságának, a Kamara Kézműves Tagozatának. Aranykoszorús Mester és a Magyar Kézművességért díj bírtokosa. Alelnöke volt a Kamarának, és országos elnökségi tagja, valamint megyei elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Cukrász Ipartestületnek. Nemzeti zsűritag. Újítanak, saját recept alapján is készítenek süteményeket. Ötleteket szereznek a cukrászok egymás süteményeiből és a saját ízlésük szerint változtatják. A Gara család saját receptje alapján süti például a somlói kockát, a rigolettó tortát, a mézes krémest, az anyósnyelvet.

Rigó Jancsiból rigó lett, ó!

Rigolettó nevű tortájuk nem az opera nevét viseli, hanem egy kisfiúnak köszönhetően egy új sütemény nevét. Annak a kisfiúnak a Rigó Jancsi volt a kedvenc süteménye, mindig azt kérte a cukrászdából. Negyven éven át vette neki az édesanyja, de egyszer bement Gara Gyulához és azt mondta, csináljon már valamit ezzel a süteménnyel, mert unja állandóan ezt venni. Ő pedig megújította. A Rigó Jancsi krémjét felhasználva a piskóta darabokat csokoládé öntetbe forgatta, összepréselte és csokival leöntötte. Szeleteléskor szép márványos lett a tészta. Így lett Rigó Jancsiból rigólettó, azaz rigó(ból) lett (t)o(rta). Így születnek az új sütemények is, az ország tortái is, a cukrászok kísérletező kedvéből.

Ambiciózus szakma

Hagyományos alapanyagokból sütünk, lisztből, tojásból, cukorból, mint nagyanyáink – árulja el a cukrász. – A cukrász ipartestület is a természetes alapanyagok felhasználását szorgalmazza. A különböző szakmák közül a legambíciósabb testület a miénk, mindent megteszünk szakmánk elismeréséért. Például az Országházban szeletelik fel az ország tortáját. Mégis hiány van az utánpótlásban, aggasztóan kevés fiatal tanul cukrásznak. Sokan azt hiszik, hogy az internetről mindent megtanulhatnak, pedig az iskola elengedhetetlen. Ahhoz, hogy valaki jó cukrász legyen, szeretni kell a süteményt, jó kézügyességgel, akaraterővel, kitartással, jó fizikummal kell rendelkezni és vállalni a hétvégi munkát. 72 évesen mondhatnám, hogy nincs sok tervem, de nem sokat foglalkozom az éveim számával. Szeretném látni az unokáimat önállóan dolgozni a cukrászdában. Még csak második és ötödik osztályosok, de muszáj őket havonta egyszer behozni az üzembe tésztát gyúrni, díszíteni, kóstolni. Már most látszik, a nagyobbik sütni szeret, a kisebbikhez pedig a szervezőmunka áll közelebb.

Óriástorta tömeges esküvővel

A másik tervem, hogy szeretnék az idén ősszel egy nagy rendezvényt szervezni a debreceni cukrászat idén 200 éves évfordulójára. Egy olasz származású svájci cukrász, Caders Wiolant telepedett le és nyitott cukrászdát Debrecenben 1817-ben, innen számítjuk a cívisvárosi cukrászat kezdetét. A vendéglátóipari vállalat annak idején megünnepelte a 160. és 180. évfordulót, de azóta változott a világ, nincs pénz ilyesmire. Megszervezése esetén az ünnepségen csoportos esküvőt lehetne tartani a házasulandó pároknak. A Nagytemplom előtti téren áldaná meg őket a pap. Erre az alkalomra készítenék egy óriás tortát. A téren állna a 4-5 méter magas torta és az ifjú párokat daru emelné a tetejére, hogy úgy mutassanak, mint a valóságos tortán álló marcipán figurák. Fényképezkednének is. Természetesen a torta nagy részét is ott készítenénk a Kossuth téren, a közönség szeme láttára. A debreceni cukrászdák is ott lennének, sátrakban árulnák a süteményeiket. Egyedül nem tudom felvállalni ennek a megvalósítását, de megfelelő támogatással megcsinálnám. Guinness-rekord jellege lenne. Sokan jönnének a hírére Debrecenbe.