2013. október 27-én nyílik a BER 

A Berlin Airport új üzemeltetési igazgatója, Horst Amann beszámolt az új berlin-brandenburgi repülőtér felülgyelő bizottságának a reptér várható nyitásáról és a közeljövő tennivalóiról, írja a Travel News Gazette. 

Tovább késik az új berlini repülőtér átadása 

Tovább késik az új berlini repülőtér átadása, a közlekedés várhatóan csak 2013-ban indul meg, pedig az első tervek szerint 2011-ben kellett volna elkészülni a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb beruházással.
Ez már egy másik Air Berlin

Ez már egy másik Air Berlin 

2007 környékén egyszer már repült Budapestre az akkor még fapadosként működő Air Berlin légitársaság, de pár év után kivonultak a magyar piacról. Néhány hónappal ezelőtt visszatértek egy berlini járattal, nagyszabású tervekkel – és amint tegnapi partnerpartijukon elhangzott – egy teljesen megújult légitársasággal.

Több tízezer munkahely köszönhető majd a Willy Brandtnak 

Várhatóan több tízezer új munkahelyet teremt és az észak-európai térség egyik legnagyobb légi közlekedési csomópontja lesz a Berlinben épülő új repülőtér, amelyen egy hónap múlva indul el a forgalom.
Fellendítheti Berlin turizmusát az új repülőtér

Fellendítheti Berlin turizmusát az új repülőtér 

Hamarosan megnyitják Berlin új repülőterét, a Berlin Brandenburg Airportot, amelyre a légitársaságok kiterjesztett útvonalhálózattal és járatsűrűség-növeléssel készülnek.

Tovább folytatódik a rendezvénysorozat Berlinben 

Dr. Czukor József berlini nagykövet kezdeményezése alapján, még a tavalyi évben indult el egy szakmai összefogásban megvalósuló rendezvénysorozat, amelynek házigazdája Magyarország berlini Nagykövetsége, társszervezője pedig a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete.

Szállodai befektetési fórum Berlinben 

Március elején Berlin ad otthont a legjelentősebb szállodaipari befektetési konferenciának.

Egyiptom az idei ITB díszvendége 

Alig, hogy bezár az Utazás kiállítás Budapesten, máris kezdődik az egyik legjelentősebb globális turisztikai seregszemle, az ITB Berlinben.

Együttműködés a Humboldt egyetemmel 

Európa meghatározó egyetemén, a berlini Humboldt Egyetem 11 fakultásán több mint 30 ezer egyetemista tanul, kutat és készül doktori disszertációjára.

Botrány a német presztízsberuházás körül 

Becsapott legkevesebb 40 magyar munkást egy németországi cég, amely alvállalkozóként működött közre az új berlini repülőtér építésénél - közölte pénteken a német országos szakszervezeti szövetség (DGB).

Kinevezték a Malawi Köztársaság magyarországi nagykövetét 

Kinevezték a Malawi Köztársaság magyarországi nagykövetét

Célegyenesben a Berlin-Brandenburg repülőtér fejlesztése 

Alig három hónappal a nyitás előtt már sikerült tisztáznia az üzemelés legfontosabb sarokpontjait a Berlin Brandenburg repülőtér menedzsmentjének és a Star Alliance légi szövetség tagjainak.

Berlin megelőzte New Yorkot 

Berlinben tavaly év végén már 30 ezerrel több szállodai férőhely volt, mint New Yorkban, a megkezdett beruházások alapján pedig az idén további 8 ezerrel nő a férőhelyek száma a német fővárosban, ahol az év végi ünnepek alatt újabb idegenforgalmi rekordot mértek.

Ne fogadj el italt a Mikulástól! 

Napról napra nő Berlinben a rejtélyes mérgezéses esetek száma, keddi adatok szerint egy ismeretlen férfi legkevesebb tizenegy embert mérgezhetett meg karácsonyi vásárokon osztogatott röviditallal.

Karácsonyi ünnepség zárta a Berlin-Budapest kampányt Pekingben 

Korán köszöntött be a karácsony a Berlin-Budapest kampányban részt vevők számára. 

Egymást érik a turisztikai rendezvények Berlinben 

November 22-23 között két napon keresztül, mutatkoztak be Villány és Tokaj jelentős borászatai, valamit az észak-magyarországi és dél-dunántúli turisztikai régiók a Magyar Nagykövetség reprezentatív épületében.

Az első közvetlen járat Berlinből Los Angelesbe 

Az airBerlin lesz az első légitársaság, mely közvetlen járatot üzemeltet majd LA és a német főváros között.

Hamarosan nyit Európa legmodernebb légi kikötője 

Már három éve épül, de jövőre megnyílik a Berlin Brandenburgi repülőtér.

Mezősi Csilla nyerte az MT Zrt. marketingtenderét 

Egyedüli ajánlattevőként egyéni vállalkozó nyerte a Magyar Turizmus Zrt. egészségturizmus marketing tenderét. Mezősi Csilla korábban már dolgozott a szervezet szakértőjeként.

Legnagyobb rajongóját keresi Berlin 

Több mint 800 000 rajongójával az egyik legnépszerűbb városnak számít Berlin a Facebookon. Hogy elérjék a bűvös egymilliót, a napokban nagyszabású kampányt indított a város és a visitBerlin, Laus Wowereit polgármester közreműködésével. 

Megmutatják, mi az a punk 

Az egykori NDK underground ifjúsági kultúráját, azon belül is a punk-rock világát mutatja be az az archívum, amelyet a volt szocialista ország punk-rock színterének egyik úttörő alakja hozott létre Berlinben.

Berlini fal? A meg mi? 

A német fővárosban élő fiatalok kétharmada szinte semmit nem tud a hírhedt berlini falról - tűnt ki egy szerdán nyilvánosságra hozott berlini felmérésből.

Berlin nem válhat Disneylanddé! 

- adta ki a jelszót vasárnap a német főváros idegenforgalmi vezetője.

Egymás mellett a Hősök tere és a Brandenburgi kapu 

Két város, Berlin és Budapest hangulatát meghatározó, elsősorban történelmi épületeket, építészeti remekműveket bemutató grafikai kiállítás nyílt kedden délután a Kempinski Galériában. Munkatársunktól

Méhekkel méri a levegő tisztaságát Schönefeld 

Méhhel és mézzel fogja mérni a levegő szennyezettségét Berlinben a schönefeldi nemzetközi repülőtér.

Gólyalábas hölgy és három erőemelő 

2011. március 9-én 45. alkalommal nyitotta meg kapuit Berlinben a világ egyik legnagyobb turisztikai vására, az „Internationale Tourismus Börse” (ITB). Az ötnapos vásáron idén 160.000 négyzetméteren 188 ország több mint 11.000 kiállítója mutatja be turisztikai kínálatát. A magyar standon az egészségturizmus kapja a legfőbb hangsúlyt, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Magyar Turizmus Zrt.

Lufthansával Sármellékre 

Berlinből üzemeltett a nyár folyamán chartert a Lufthansa Sármellék repülőterére.

Ne blicceljenek Berlinben, különben... 

Április elsejétől, másfél évtizedes kihagyás után, újból lesznek kalauzok a berlini tömegközlekedési járműveken.

A pécsi EKF pozitív mérleget vont 

Egybehangzóan pozitív mérleget vontak Pécs város illetékesei hétfőn Berlinben az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2010 címhez kapcsolódó programokról és beruházásokról.

Az új trend: zenehotel 

A tematikus hotelek világszerte keresettek, és a trend nem csillapodik. A hét elején a német fővárosban egy speciális szállodát nyitottak: egy úgynevezett zenehotelt - adta hírül a Duna TV.

Lezárják a Reichstag üvegkupoláját 

Bizonytalan ideig, terrorellenes intézkedésekre hivatkozva le lesz zárva a berlini Reichstag üvegkupolája - adta hírül az Index a BBC-re hivatkozva.

Tízezren látták Hitlert Berlinben 

A berlini Német Történelmi Múzeumban nyílt „Hitler és a németek” elnevezést viselő kiállítást múlt pénteki megnyitója óta 10 000-en tekintették meg.

Mosolyognak a tiszta éttermek Berlinben 

Smiley matricák jelzik jövőre a berlini éttermek tisztaságát.

A véce lécén Berlinben 

Aki beleunt a hagyományos városnézésekbe, ezentúl szakavatott vezetővel ún. vécénéző túrán vehet részt Berlinben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!