Idén elmarad a Hegyalja Fesztivál 

Sokáig örülhettek a fesztivál rajongói, hogy idén ingyenes lesz a Hegyalja, azonban ma bejelentették, hogy a rendezvény ebben az évben elmarad.
Ismét cinkefőző verseny Szatmárcsekén

Ismét cinkefőző verseny Szatmárcsekén 

Április 19. és 21. között rendezik meg Szatmárcsekén a XVI. Nemzetközi Cinkefőző Verseny és és Hagyományőrző Húsvét fesztivált.
Gourmet sajtok a Duna-parton

Gourmet sajtok a Duna-parton 

Idén ismét megrendezésre kerül a Belvárosi Sajtfesztivál a Tavaszi Fesztivál egyik állomásaként, mely ezúttal 2014. március 28-29-30-án a Bálna Budapestnél a Duna partra csábítja a kézműves sajtcsodák szerelmeseit.

India legszínesebb fesztiválja 

A Holi egy olyan fesztivál, ahol mindenki színes lesz, aki él és mozog.

Legyen egy napra ön is ír! 

Március 16-án, vasárnap felvonulással veszi kezdetét az idei Szent Patrik-napi fesztivál, amely 15:30-kor indul a Szabadság térről.
Sajtra Magyar!

Sajtra Magyar! 

Március 29-30. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Ízek Vására a Millenáris „B” csarnokában, amelynek idei központi témája a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények.

Idén hat teljes estén bulizhatunk a VOLT-on 

Thirty Seconds to Mars, You Me at Six, Birdy és Netsky az új nevek között.

Duna Parti Piknik a partra vetett Bálnánál 

2014. március 6-án, azaz az idei torkos csütörtökön nyitja meg kapuit a Budapesti Duna Parti Piknik, amely egészen 2014. március 9-éig várja látogatóit a Duna parton - hangzott el a március 3-én tartott sajtótájékoztaton, amelynek a Jónás Kézműves Sörház biztosított helyszínt. 

Nagy visszatérők és új fellépők az idei Szigeten 

Újrázók és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását. 

Télbúcsúztató fesztivál a Pilisben 

Az idén elmaradt telet búcsúztatják szombaton a többségében szlovákok lakta Pilisszentkereszten egy nagyszabású, vidámnak ígérkező fánkfesztivállal

Csuda jók vagyunk fesztiválokban 

A Sziget és a Balaton Sound után ismét egy hazai fesztivál győzedelmeskedett a Festival Awards Europe versenyén. A legnagyobb nemzetközi fesztivál-megmérettetés „Legjobb új fesztiválok” kategóriájában - a fesztiválrajongók szavazatai alapján - a 2013-ban debütált B.my.Lake hozta el a pálmát - közölte csütörtökön a Sziget Szervezőiroda.

A Megadeth Budapesten vereti az első hazai Aerodrome-fesztiválon 

Magyarországra is eljön jövőre a legnépszerűbb európai rockfesztiválok között számon tartott, kilenc évvel ezelőtt Ausztriából indult Aerodrome Fesztivál, amelynek első hazai rendezvényén, 2014. június 16-án a Budapest Park Rob Zombie és a Megadeth fog fellépni.

Szatmár visszanyerheti méltó turisztikai rangját 

1992-ben, dr. Hanusz Árpád professzort, a Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajtudományi Intézetének egyetemi tanárát választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Falusi Turizmus Szövetség elnökévé. Akkor azt javasolta, hogy a megyén belül Szatmár turisztikai minta terület legyen. Azóta negyvenhat település fogott össze és az eltelt évek alatt jelentős eredményeket értek el az idegenforgalomban.

Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra 

(MTI) - Több mint százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztiválra, amely idén felülmúlta a várakozásokat: a tavalyinál is több csapat vett részt a kolbászkészítésben, közülük sokan érkeztek a szomszédos országokból, de jöttek távolabbról is - mondta el Hégely Sándor fesztiváligazgató hétfőn az MTI-nek.

Aftermovie készült a Szigethez 

Aftermovie-t készítettek a Sziget Fesztivál szervezői, melyben 8 percbe próbálták belesűríteni az esemény több mint tízezer percét.

Világszerte tarol az On The Spot 

Az On The Spot magyar ismeretterjesztő sorozat Cseke Eszter és S. Takács András készítésével ismét Európa legnívósabb televíziós fesztiváljain képviseli hazánkat. 

Hatalmas biznisz a zenei turizmus 

A brit popzenének mindig is jelentős hagyományai voltak, amit most számokkal is bebizonyítottak. A UKMusic és a VisitBritain kutatásából kiderül, hogy az elmúlt évben 6,5 millió turista érkezett az Egyesült Királyságban tartott zenei eseményekre, írja a Skift.

Minden harmadik magyar fiatal utazott a nyáron 

A magyar fiatalok közel egyharmada utazott el valahová az elmúlt nyáron - derült ki az Ipsos friss F & F felméréséből. 

Tonnányi szőlő és fesztivál Egerben 

Hétvégi szüreti fesztivállal nyit az új Széppasszonyvölgyi Mária Aktív Látogatóközpont.

Hosszabb Könyvszalon 

A hagyományosnál egy nappal hosszabb lesz idén a Győri Könyvszalon. A vidék legnagyobb könyves eseményét október 24. és 27. között rendezik meg, immár tizenharmadik alkalommal.

Csigafesztivált rendeznek Bécsben 

Reneszánszát éli a csiga az osztrák fővárosban, amelynek már saját fesztiválja is van. A 2013. szeptember 29-ig tartó rendezvény során a legkülönbözőbb módokon elkészítve kóstolhatják meg az érdeklődők a puhatestű ínyencséget.

Feleannyi szemetet termeltek idén a fesztiválok 

Több, mint felére csökkent a fesztiválokon a hatalmas szeméttömeg, az idén először alkalmazott “visszaváltható” poharak használatával, amelyekkel nemcsak a hulladék mennyisége, hanem a fesztiválok, sportesemények által generált széndioxid-kibocsátás is radikálisan csökkenthető. A Stack-Cup Repohár névre keresztelt poharak a HEINEKEN Hungária programjának köszönhetően a hazai fesztiválokon is jól vizsgáztak.

Aba napok huszadszor 

Magyarország legismertebb „falunapja”, az idén immár városi rangra emelkedett Fejér megyei Aba legnagyobb ünnepe, az Aba Napok 20. alkalommal várja az ország megannyi pontjáról érkező vendégsereget szeptember 6-8-án.

Átverés: libamáj helyett kacsamájat adnak 

Rejtettkamerás felvételekkel és NÉBIH-vizsgálattal mutattak rá az V. Libamájfesztivál szervezői arra, hogy 10-ből 9 helyen libamáj áron valójában kacsamájat kaphatunk Budapesten. A megtévesztés ellen is küzdenek a szervezők szeptember 6-8. között az Erzsébet téri gasztrofesztiválon. 

220 millió forintot költenek még idén a Balatonra 

Partvédőművek-, parkok és vízbiztonság fejlesztésre, valamint kiemelt rendezvények támogatására fordítják azt a 220 millió forintos fejlesztési forrást, amelynek gyorsított menetben, még az idén történő felhasználásáról döntött a Balaton Fejlesztés Tanács (BFT) szerdai rendkívüli ülésén Siófokon.

Szigetes fesztivál lesz Isztambulban 

A Sziget szervezőiroda jegyzi a háromnapos Rock'n Coke fesztivált Isztambulban, a sztárfellépők az Arctic Monkeys kivételével ismerősek lehetnek a Szigetről, írja a Quart.

Infografika a biztonságosabb fesztiválozáshoz 

Habár a zsebtolvajlások mellett a sátras besurranások száma is csökkent a tavalyi évben, a fesztiválokon elkövetett regisztrált bűncselekmények 77%-a még mindig lopásból ered.

Bulizza körbe a Balatont még a nyár végén 

Augusztus 18-20 között - hagyományteremtő szándékkal - indul útjára a “Nagyon Balaton” ünnepi rendezvénysorozat. A teljes Balaton Régiót érintő, nagyszabású programsorozat keretében 3 nap alatt 10 helyszínen zajlanak koncertek, sport-, családi- és gyerekprogramok. 

Woodstocki hangulat a reptéren 

Idén is menetrend szerint megteltek a terminálok a magyarországi nyári zenei fesztiválokról hazainduló fiatalokkal. A többnapos szórakozásban megfáradt utasok ilyenkor a járatuk indulásától függően még akár két-három napig „laknak” a repülőtéren. A Budapest Airport kifejezetten számukra kijelölt területeket különített el, emellett több más intézkedéssel segíti a fesztiválozók és a többi utas kényelmét.

A Sziget volt a Sziget legjobb márkája 

A Dreher mellett pénzügyi cégek és szórakozóhelyek voltak a Sziget legfontosabb márkái. A fesztivál mindeközben kevesebb érdeklődőt vonzott, a zenei felhozatal gyengébb volt, de ez a mostani Sziget-arc nagyon tetszett.

Kedden indul a Kaposfest 

Augusztus 13-án 19 órakor egy nyitókoncerttel kezdetét veszi a IV. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. A fesztivál augusztus 13 és 19 között tart a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában.

Ingyen buli a Névtelenek Temetője mellett 

Már a helyszín miatt is különleges élményt ígér a 2013. augusztus 16-17. között a Bécsi Kikötőben, a Névtelenek Temetője mellett megrendezett Hafen Open Air zenei fesztivál. Sok osztrák zenekar, ingyenes belépés. 

Fesztiválajánló augusztusra 

Júniusban már készítettünk egy némileg marketinges fókuszú fesztiválajánlót, de azóta egyrészt eltelt sok idő, másrészt az augusztus végi programok közül még nem tudtunk mindenről, illetve néhol még maguk a szervezők sem tudtak mindent, Ozorán például az utolsó pillanatig még azt sem, hogy kinyithatnak-e. Szóval, úgy gondoljuk, egy ismétlés nem árt, nehogy bárki is azt higgye így a Sziget első napján, hogy ezzel a héttel véget ér a fesztiválszezon.

Rettentő unalmasak a fesztiválpromók 

A Sziget indulás jó apropó volt arra, hogy szétnézzünk, a nagyobb európai fesztiválok hogyan népszerűsítik magukat. Az eredmény egy-két kivételtől eltekintve lehangoló.

Megkezdődhetett O.Z.O.R.A. 

A Fejér Megyei Kormányhivatal másodfokon engedélyezte az O.Z.O.R.A. fesztivál megrendezését.

Hazaküldik a többezer külföldi turistát? 

Fellebbeztek a szervezők hétfő délután a Fejér Megyei Kormányhivatalnál a jegyzői határozat ellen, amelynek értelmében nem kaptak engedélyt az O.Z.O.R.A. Fesztivál megtartására Dádpusztán.

Vízben, borban orvosság van 

A bor gyógyító hatásáról már az ókorban is könyveket írtak. 

Meztelen ejtőernyősök érkeznek Siófokra 

A világ egyik legextrémebb sportfesztiválját rendezik meg Siófokon augusztus 2. és 11. között. Lesz "meztelen csúsztatás" is. 

Rádiót indít a VOLT produkció 

Július 3-án a VOLT fesztiválon debütál az OpenAirRadio. Az új online rádió a VOLTon, a MasterCard Balaton Soundon, a Szigeten, a fesztiválok között és a fesztiválszezon után is hallható lesz www.openairradio.hu-n.

Cigimentes fesztiválok? 

A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.

Bedurvultak az ukrán rockerek 

Tömegverekedés tört ki egy ukrajnai rock fesztiválon, több tucat ember megsérült, köztük az egyik fellépő együttes, az Affecting Dissent basszusgitárosa is - adta hírül szerdán az ukrán média.

Telitalálat volt a Balaton az EFOTT-nak 

Zánkára költözött idén az EFOTT. Bár nem volt strandbarát az idő, a Balaton partja így is ideális helyszínnek bizonyult egy fiataloktól, márkáktól és hoszteszektől tobzódó fesztiválhoz, írja a Kreatív Online.

Hétvégén a halászoké a Balaton 

A Balatonföldváron megrendezendő program célja a balatoni halászati hagyományok felelevenítése.

Bográcsban és lábasban fő a birkapörkölt 

Százhetvenhárom helyen főzik egy időben az új hungarikumot, a kunsági birkapörköltet a hétvégén Karcagon.

30 éves Európa legnagyobb ingyenes fesztiválja 

Nemzetközi sztárokkal, freeride-kerékpárosokkal, repülőshow-val és bag jumppal várja a bulizni vágyókat a Dunasziget Fesztivál Bécsben 2013. június 21. és 23. között.

A fesztivál, amihez nem kell bankkártya 

Kerek egy hónap és elstartol az ötödik Bánkitó Fesztivál. A fellépők listája teljes, több mint ötven zenei formáció öt zenei helyszínen három napon át táncoltat, de nappal sem marad senki program nélkül. 

Elindult a Magyar Turizmus nyári kampánya 

Elkezdődött a Magyar Turizmus Zrt. által indított nyári reklámkampány. A kreatívanyagok július végéig láthatók országszerte közterületi és járműreklámokon, napi- heti- és havilapokban, valamint internetes felületeken.

A nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz 

A Magyar Turizmus Zrt. 2013-as belföldi kampánya egy-egy utazásra ösztönző életérzés és hangulat megjelenítésével népszerűsíti a hazai turisztikai termékeket. A tavaszi időszak „ébredés” hívószava után a nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz. „Nem csak vízpart!” szlogennel „zsongani” hívják a nyaralásra vágyókat, a középpontban a főváros, a Velencei-tó és környéke, valamint a balatoni régió áll. A kampány fontos célja, hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását is erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!