20 százalékkal nőtt fürdőink bevétele tavaly nyáron

A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérés alapján összeállította a 2015-ös év főbb mutatószámaira épülő elemzését. A felmérésben részt vevő fürdők adatai előzetes iránymutatásul szolgálnak a KSH által publikált adatokhoz, melyek várhatóan 2016 első félévének végén ismerhetők majd meg. A Fürdőszövetség elemzése a turisztikailag kiemelt fürdőket érinti, azokat döntően lefedi.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az elemzés során az adatok reális értékelésénél figyelemmel kell lennünk több dologra. Egyrészt a fürdők 2014-es évben elért eredményei alulmaradtak az elvártaktól, így alacsonyabb bázisról indult a 2015-ös év. Másrészt az előző év (2015) nyarának átlag feletti hőmérséklete és az 5 hőségriadó a hazai fürdőkben rég nem látott vendégforgalmat eredményezett, mely során a fürdők jelentős része egyidejű kapacitásának felső határát súrolta a nyári forró napok jelentős részében - olvasható a Magyar Fürdőszövetség oldalán.

A Fürdőszövetség szezonális felmérése a nyári időszak június, július és augusztus hónapjaira vonatkozó összesített adatai közel 20%-os árbevétel- és 11%-os fürdővendég-növekedést jelzett 2014 hasonló időszakához viszonyítva. A forgalom növekedése kiemelkedő volt a kisebb kapacitású és főleg a nyári időszakra koncentráló fürdőkben, volt olyan fürdő mely megduplázta nyári időszaki forgalmát.

A kedvező nyári szezon forgalmi koncentrációja kedvezően hatott a 2015-ös év egészére. Az év többi hónapjában tapasztalt folyamatos kereslet, továbbá a hosszú hétvégék és a tanítási szünetek kiemelt vendégforgalma támogatta a fürdőüzemeltetőket a sikeres 2015-ös év elérésében. A Fürdőszövetség 2015-ös évértékelő elemzésében 84 turisztikai jentőséggel bíró fürdő vett részt.

A KSH adatai alapján 2014-ben 37,9 millió fürdőlátogató kereste fel a hazai fürdőket, 2015-re a Fürdőszövetség előzetes adatai alapján a vendégforgalom meg fogja haladni a 40 millió fürdőzőt, tekintettel arra, hogy a 84 fürdő bevonásával zajlott felmérés során a fürdők átlagosan +7%-os belépésszám-növekedést regisztráltak. A legnagyobb forgalmú fürdő vendégszáma meghaladta az 1,6 millió regisztrált belépőt, az 1 milliós belépőszámot 3 fürdő forgalma haladta meg, míg a félmilliós vendégforgalmat 11 fürdő lépte át a felmérésben részt vett 84 fürdő közül 2015-ben.

A fürdők üzemeltetői 2015-re +12,5%-os árbevétel növekedést értek el +5,1%-os átlagár növekedés mellett 2014-hez képest. Az átlagos fürdőbelépőjegy a felmérés alapján bruttó 2.054,- Ft volt, mely a nagy kapacitású élmény- és gyógyfürdőkben 2.582,- Ft-ot ért el, míg a kisebb kapacitású strandfürdők esetében 1.613,- Ft volt az átlagár. A fürdőszolgáltatások árbevétele tekintetében a nettó 1 milliárd forintos árbevételt 7 fürdőegység haladta meg, a 2 milliárd forintos árbevételt 3 fürdőegység.

A Széchenyi Pihenőkártya továbbra is népszerű a fürdőkben, felhasználása 2015-ben +13,8%-kal bővült a vizsgált 84 fürdőben és meghaladta a 3,2 Milliárd Forintot a SZÉP-el fizetett fürdőszolgáltatások összege. A kisebb kapacitású, főként szezonális fürdőkben +16%-kal emelkedett a SZÉP forgalom.

A Széchenyi Pihenőkártyával fizetett szolgáltatások aránya 10,4% volt a vizsgált fürdőkben, igazolva a SZÉP kártya jelentőségét a fürdőszolgáltatások körében. Átlagosan 42 millió Forint értékben fizettek SZÉP kártyával a vizsgált fürdőkben az elmúlt évben, azonban volt több olyan fürdő, ahol a felhasznált SZÉP kártya összege meghaladta a 200 millió Forintot.

A vizsgált fürdőkben +2,1%-al bővült a főállású foglalkoztatottak száma, mely így meghaladta a 7.000 főt. A fürdőkben a főállású munkavállalók az összes fürdőben dolgozó munkatársak 60-70%-át teszik ki a kiszervezett és a külső szolgáltatók által foglalkoztatott munkavállalók mellett.

A fürdőkben végzett gyógyászati szolgáltatások árbevétele átlagosan -2,5%-kal esett vissza, mely mellett az OEP által támogatott kezelések mennyisége -2,4%-kal, 166 ezer kezelésszámmal esett vissza 2015-re. A visszaesés a fürdőszolgáltatók tájékoztatása alapján az önköltségi áron, vagy alatta végzett gyógyászati szolgáltatásokhoz kapcsolódó kiegészítő térítési díjak kényszerű növekedésére vezethető vissza. A kiegészítő térítési díjakat a szolgáltatók a gyógyászati szolgáltatások önköltségi áron történő végzése miatt emelték, mely azonban elért egy olyan szintet, melyet a szolgáltatást igénybe vevő, általában kispénzű nyugdíjas réteg már kisebb mértékben tud igénybe venni. Mindez sajnos már éreztette hatását a 2015-ös évben a forgalom csökkenésével.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.