A Gozsdu udvarba költözött a Rudas fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerint a fiatalok éltetik tovább Budapest fürdőkultúráját, ennek kapcsán kampányolt a Rudas a népszerű Gozsdu udvarban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A magyar főváros számos nevezetessége mellett Európában egyedülálló fürdőkultúrájáról ismert. Míg a fürdők korábban elsősorban az idősebb turisták és magyar nyugdíjasok körében voltak népszerűek, mára szerves részeivé váltak a modern budapesti életformának. Az újjászületett Rudas fürdő a helyi fiatalok kedvelt találkozóhelye lett, külföldről érkező társaik körében pedig majdnem annyira kedvelt, mint a Kazinczy utca ikonikus romkocsmái.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által indított nagyszabású fürdőrekonstrukciós program jelentősen átalakította a főváros fürdőéletét. A változás számokban is mérhető: az egy évvel ezelőtt lezárult rekonstrukció és a wellness részleg kialakítása óta mintegy 50 százalékkal többen keresték fel a Rudast.

A fürdő, amely természetesen továbbra is számos terápiával várja a gyógyulni vágyókat, a városi wellness élet központjává vált, ahova örömmel érkeznek a feltöltődésre, pihenésre vágyó turisták és a fárasztó munkanapokhoz erőt gyűjteni vagy felfrissülni vágyó budapesti fiatalok is.

Az utóbbi években jelentős fejlődés tapasztalható a magyarok testkultúrájában. Egyre többen vannak, akik időt és pénzt szánnak rá, hogy regenerálódjanak, hogy a pihenésnek, a kikapcsolódásnak olyan formáját találják meg, amely fizikai állapotukra, általános közérzetükre gyakorol pozitív hatást.

Ezért lettek népszerűek a különböző vidéki wellness hotelek, amelyek ma már a belföldi turizmus bástyáinak tekinthetők. Azonban egy wellness hétvége eltöltése előzetes tervezést igényel, és kevesen vannak, akik gyakran, az év során több alkalommal is élhetnek ilyen lehetőséggel. Rájuk is gondol a Rudas fürdő, amely a fővárosiaknak otthonuk közelében, akár dolgos hétköznapokon kínálja azokat a kezeléseket, feltöltődési lehetőségeket, amelyeket a wellness hotelek kínálnak. Mindezt pedig Budapest egyik legszebb pontján, egy több százéves fürdőben, egy igényesen felújított – a régit a modernnel elegyítő – környezetben.

„A világot látott, fiatalabb magyar látogatóink ugyanis egyszerre értékelik a klasszikus épület szépségét, a Zsolnay-porcelán borítású belső tereket és igénylik a kényelmes, korszerű és tiszta környezetet – erre a szempontra természetesen a felújításkor is ügyeltünk. Így a Rudasban kellemes wellness hétköznapokat tölthetnek, estébe nyúló délutánokat, esetleg üdítő szabadnapokat a megterhelő vizsgák, vagy pörgős munkanapok között” – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója.

A Rudasnak ma már nem más fürdőkkel, uszodákkal kell versenyeznie a vendégekért, hiszen a turisták elsősorban élményeket keresnek. Nem véletlenül népszerű az egész évben nyitva tartó panorámamedence, amelyből páratlan kilátás nyílik a városra, vagy a pénteki és szombati éjszakai fürdőzési lehetőség, amely különleges alternatívát nyújt a megszokott romkocsmás hétvégi estékkel szemben.

A Rudas fürdő egész évben várja a vendégeket, az időtöltés Budapest egyik legszebb fürdőjében nem csak nyári program. Erre hívták fel a figyelmet a Gozsdu udvarban rendezett aktivitással, amelynek során két napon át délután 4 és este 8 óra között modellek fürödtek egy olyan háttér előtt, amely a Rudas fürdőből is látható panorámát idézi. A szervezők a járókelőket arra kérték, hogy készítsenek fotókat, selfieket és töltsék fel a közösségi oldalakra #legszebbpanorama, #rudasfurdo hashtagekkel. A fotókat feltöltők között páros Rudas belépőket sorsolnak ki.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.