Fejlesztések a lutzmannsburgi fürdőben

Húsvétkor még lubickolhattak a vendégek az osztrák-magyar határon lévő lutzmannsburgi Sonnentherme fürdőben, eztán csaknem három hónapra bezár a létesítmény. A tulajdonos, a WiBAG 24 millió eurós beruházással bővíti és korszerűsíti az élményfürdőt, és a hozzá tartozó Hotel Sonnenpark szállodát. 

A külső munkálatok már korábban megkezdődtek, amelyek most már belül is folytatódnak. A minőség javítását célzó és az új attraktív szolgáltatásokat megvalósító beruházás várhatóan csak az év végére fejeződik be teljesen, ennek ellenére a tervek szerint a fürdő július 7-től újra fogadja a vendégeket. A burgenlandi tartomány 30 százalékos támogatást nyújt a 24 millió eurós beruházáshoz.. A Sonnentherme fürdő és a Hotel Sonnenpark profilja az átalakítás után sem változik, továbbra is jórészt a kisgyermekes családok jelentik a kiemelt vendégkört.

Az idén 18 éves fürdő utolsó jelentős átépítése már csaknem tíz éve történt, ám a versenyképesség megőrzése érdekében a korszerűsítés, a technikai fejlesztés már halaszthatatlan volt. A Sonnentherme továbbra is vezető szerepre törekszik az európai bébi és kisgyermekfürdőzésben és szállodai ellátásban. Ezt a fejlesztés elsősorban a 0-5 éves korosztály számára kialakított Baby World és a 6-12 évesek Funny Waters részlege bővítésére koncentrál. A legkisebbek vízi paradicsomában új tanulómedencéket is kialakítanak.

A beruházás leglátványosabb eleme az öt, ebből két új óriáscsúszda kialakítása, amelyek a már meglévő csúszdatoronyhoz kapcsolódnak. Ezzel, a többletkapacitással várhatóan le lehet rövidíteni a várakozási időt. A szauna fejlesztésével a felnőttekre is gondolnak, a kevésbé kihasznált Silent Dom megszűnik. Az új Relax Word pihenőfürdőben 170 négyzetméter vízfelülettel, masszázselemekkel is rendelkező medencét alakítanak ki. Itt a Sonnentherme szálloda vendégei kapnak egy saját részleget, Sunny Bunny vízi paradicsommal.

A Sonnenpark szállodában kibővítik az éttermet, és több játszósarkot is kialakítanak. A teraszt befedik és üzembe helyeznek egy újabb liftet is. További tíz családi apartmannal is bővül a fürdővel közvetlen összeköttetésben lévő szálloda.

A fejlesztésekkel várhatóan az éves látogatóiszám meghaladja majd az 500 ezret. Számítanak a magyar és szlovák vendégek számának a növekedésére is. Jelenleg a fürdő-, illetve szállóvendégek mintegy 13 százaléka érkezik hazánkból.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.