Küzdelem a magyar sörfogyasztókért

Lassan, de biztosan darálja be a magyar piacot a Heineken Hungária Zrt. A két legerősebb márkája a Soproni és a Heineken egy ugrásra van attól, hogy megverje versenytársait, előbbi a Borsodi márkát, utóbbi az egyetlen magyar prémiumnak számító Drehert - írja a Napi.

A Gösser is egyre inkább magára talál, így a gyár márkáinak (prémium és felső közép) piaci részesedése volumenben számolva (Nielsen adatok) átlépte a 35 százalékot, szemben a két nagy versenytárs 30-30 százalékos részesedésével. Michiel Egeler, a Heineken vezérigazgatója elmondta: a cég sikerei elsősorban abból fakadnak, hogy lemondtak a kis hasznot hozó olcsóbb kategória „futtatásáról”, a marketing és fejlesztési forrásaikat a prémium szegmensben játszó termékekre összpontosították. Többek között ennek köszönhető, hogy a tavalyi 6 százalékos eladásvisszaesés mellett 20 százalékkal sikerült növelni a cég profitját. A 2008-as 47 milliárd forint forgalom után 2009-ben nagyjából egy százalékos visszaesés lényegében stagnált a bevétel. Egeler hozzátette, a teljes piacon 8 százalékkal csökkent a sörértékesítés, így a Heineken 6 százalékos eladás kiesése valójában mind értékben, mind volumenben 1 százalékos piacszerzést jelentett. Egeler kihangsúlyozta azt is, hogy a Heineken kifejezetten jól döntött, amikor hátra hagyva a volument generáló, ám alacsony profitot hozó szegmenst. A low price kategóriában ugyanis őrületes verseny bontakozott ki. (A piacon olyan termékek is megjelentek, amelyek árából arra következtetni, hogy a jövedéki adót sem fizették be utána.) Ugyanakkor nem vitatta, hogy a szuper olcsó termékek előre törése a prémium szegmenst is megviselte. Tavaly októberig viszonylag jól ment a sör a kiskereskedelemben, csak a HORECA (vendéglátó ipar) értékesítés mutatott jelentősebb csökkenést. Ősszel azonban megállt a bolti eladás is, így a gyártóknak meglehetősen „ideges” kereskedőkkel kellett szembe nézniük, amelynek az lett a vége, hogy az árrés terhére erőteljes akciókat kellett indítani, amely nyilvánvalóan a nagy gyártók erős márkáinál csapódott le. Kérdés, hogy a tavaly őszi folyamatok mennyire viselték meg a gyártók büdzséit. Egeler lapunknak nem tudott teljes piaci listaáras reklám-marketingköltéseket mondani, ám hozzátette, hogy a meglátása szerint a versenytársak visszavettek a marketing aktivitásból. Ezt jelzi, hogy míg korábban 12-15 márka kapott tévés-rádiós-óriásplakátos támogatást, addig most 6-7, ráadásul már kristályosodni látszik, ki lesz a mainstream. Így a Heineken és a Soproni mellett, a Dréher, a Borsodi, a Gösser, Beks, illetve Arany Ászok. Ami az idei évet illeti, a konszenzus 2-3 százalékos piaci visszaesésről szól, ám Egeler szerint az sem kizárt, hogy 5 százalékig is elmegy a forgalom csökkenés. Ezzel szemben a Heineken nem számol forgalom csökkenéssel, s a prémium szegmens erősítése jelentős forgalomerősödést hozhat a cégnek. Egeler 1-2 százalékos gyártói áremeléssel számol, ezzel év végére nagyjából 5 százalékos forgalomerősödés mutatkozhat. Hatalmas marketingbüdzsével indul az évnek a Soproni, amelyből első körben a kelet-magyarországi térségben indított reklámhadjáratot, amely országos méretűvé nő. A végén 2 millió korsó ingyen sört oszt szét a társaság, de csak csapolva. (Forrás: Napi Gazdaság)

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.