Az Év turisztikai újságírói 

Az idei évben is két kategóriában adták át „Az év turisztikai újságírója” díjat a 18. Turisztikai Évadnyitó Fogadáson

Tízezer munkahelyet teremt a McDonald’s – Kínában… 

Csaknem negyedével növelné a McDonald’s Kínában meglévő tőkebefektetését, ami több mint másfélszáz új étterem nyitását és tízezer új munkahely teremtését prognosztizálja a közeljövőben.

Még mindíg gyertyafény az Aranybikában 

Bár Hupuczi László, a több szállodát, közöttük a debreceni Aranybikát is üzemeltető Cívis Hotels Zrt. vezérigazgatója csütörtökön bejelentette, pénteken kiegyenlítik a szolgáltató felé felhalmozódott, a híradások szerint 30 millió forint körüli villanyszámla hátralékát, a híradások szerint még a hétvégén is gyertyákkal világítottak a patinás hotelben.

Megvannak a Magyar Turizmus Minőségi Díj nyertesei 

2010. január 26-án a Danubius Hotel Arenában mutatták be a sajtónak a Turizmus Minőségi Díj program 2009. évi egyetlen nyertes éttermét és 13 szállodáját.

Ha megnyerte... Hol a fődíj? 

— Még most sem lehet tudni, hogy mikor „veheti át nyereményét", mikor főzhet a Michelin-csillagos séf oldalán Thurzó Gabriella, a Mesterszakács című műsor nyertese - írja a Blikk.

A válság az actb-t is elérte 

Az idei actb-n (Austrian and Central European Travel Business), azaz a legjelentősebb osztrák és közép-európai beutazó turisztikai vásáron immár hivatalosan bejelentették, hogy ezentúl csak kétévente kerül sor a turisztikai eladók és vevők találkozójára, nem pedig minden évben, ahogy ez az 1976-ban útjára indított, akkor még csak osztrák, majd 2008-ban már közép-európai méretűre kibővült szakvásár alkalmával már megszokott volt.

Véglegesedett a Courtyard by Marriott Budapest City Center vezetősége 

Véglegesedett a Courtyard by Marriott Budapest City Center vezetősége

Új Vevő- és Marketingvezető a Metro Cah and Carry Internationalnál 

Új Vevő- és Marketingvezető a Metro Cah and Carry Internationalnál

Három év után új elnök a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület élén 

Három évre szóló mandátumának lejártával Könnyid László nem kívánta újra jelöltetni magát a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület elnöki posztján, így a januári évnyitó közgyűlésen vezetőt is választott a civil szervezet.

Az Accor és a Pasteur Intézet összefogása az újonnan felbukkanó betegségek ellen 

Tegnap jelentették be, hogy a Pasteur Intézet és az Accor innovációs együttműködést hoz létre, melynek keretében az utazókat egészségügyi információkkal és betegség megelőzéssel kapcsolatos tanácsokkal látják el.

Új értékesítési igazgató és új online marketinges a Hotel Karos Spa-ban 

Januárban és februárban két új munkatárs erősíti a zalakarosi Hotel Karos Spa csapatát.

Kinevezték az Alta Moda Fashion Hotel**** superior Értékesítési Igazgatóját és Reservation Manager-ét 

Kinevezték az Alta Moda Fashion Hotel**** superior Értékesítési Igazgatóját és Reservation Manager-ét

Kormányzati harc a túlzott sófogyasztás ellen az Egyesület Államokban 

New York városában hétfőtől várhatóan hivatalosan arra kérik az éttermeket és élelmiszer termelőket, hogy a sótartalom mérséklésével védjék a polgárokat. A magas sótartalom elleni csata az egész Egyesült Államokban zajlik, bár többnyire a színfalak mögött – tudósította a Gazdasági Rádiót Martin-Kovács Miklós Chicagóból.

A Mellow Mood Group bővítette együttműködését a WORLDHOTELS-el 

A történet még 2008-ban kezdődött, amikor a Mellow Mood Group elsőként a 2010 végén nyíló, 5-csillagos Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace-ra kötött megállapodást a WORLDHOTELS-el. A világszintű szervezet Deluxe Brandjéhez csatlakozó luxushotel nemcsak minőségi, de megkülönböztetett szolgáltatást nyújt majd, így szinte automatikus volt, hogy ennek az elsőrendű szállodai egyesületnek a tagjává avanzsáljon. A magyar Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace lesz a világ második, ehhez a világmárkához tartozó luxus szálláshelye.

Gluténmentes menüvel jelentkezik Amerikában a Burger King 

A glutén (liszt)-érzékenységben szenvedők számára speciális menüt vezet be a Burger King amerikai hálózatában. Az újjtás a cég „Pozitív Lépések” néven futó kampányának részeként kerül alkalmazásra.

Magyar termékek mutatkoznak be a berlini METRO áruházakban 

Ebben az évben hazánk partnerországként jelenik meg az egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon, a berlini Grüne Wochén. Az idei évben hat berlini METRO áruház is segíti Magyarország jó szereplését, a magyar termékek ismertségének növelését. Gráf József Földművelődésügyi és vidékfejlesztési miniszter, látogatást tesz egy áruházban és találkozik a METRO Cash & Carry Németország vezérigazgatójával, Harald Fraszczak úrral.

Újabb sztárséfek a Bocuse d’Or Selection Hungary döntőjének zsűrijében! 

Az újesztendő újabb szenzációs hírekkel indul a Bocuse d’Or Selection Hungary szervezői és versenyzői számára. A február 21-22-én, a Hungexpo „Foodapest” kiállításán megrendezésre kerülő verseny döntőjének zsűrijébe elfogadta a meghívást két kiemelkedő szakember, a norvég Charles TJESSEM, valamint az októberben már Budapesten megfordult francia Joseph VIOLA.

Májusban nyit a pécsi Corso Hotel 

Pécs új, négycsillagos szállodája tavasszal nyitja meg kapuit. Az értékesítés már megkezdődött.

Mexikói sörgyártót vesz a Heineken  

Mexikói sörgyártót vesz a Heineken, a tranzakció összértéke megközelíti a 8 milliárd dollárt. A hírt kedvezően fogadták a befektetők, a társaság részvényei több mint 3 százalékkal értékelődtek fel – adta hírül a Portfolio.hu.

Szálloda lesz a vár mellett?  

Mégis megépülhet a szálloda Várpaolota központjában, a város előrehaladott tárgyalásokat folytat a korábbi beruházóval – írta meg a Napló.

Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa 

Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója hétfő éjjel 11 óra után. A lángokat hajnali fél hat körül sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, amelyek négy városból érkeztek a helyszínre.

Új vezérigazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél 

Új vezérigazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél

IX. Egri Borszalon híres boraink és a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséért 

December 29-én immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Egri Borszalont. A swing jegyében zajló rendezvény keretében az egri borászok személyesen kóstoltatták boraikat.

Ismét ajándék kávé a Dunkin’ Donuts éttermeiben. 

Talán még emlékeznek az olvasók, hogy októberben a Dunkin’ Donuts ajándék kávéval kedveskedett a chicagoiaknak, ezzel tisztelegve a 2012-es Olimpia megszerzésére irányuló erőfeszítéseket.

Megrázó felmérés az óvodai közétkeztetés állapotáról 

Megrázó eredménnyel zárult az óvodai közétkeztetés minőségi vizsgálata - mondta az InfoRádiónak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója. A gyerekek többsége túlsózott ételeket és cukros üdítőket kap - közölte Martos Éva.

Édesszájú vagy? Fizess! 

Az egészségtelen ételek megadóztatását tervezi Tajvan, hogy egészségesebb étrend bevezetésére ösztönözze a lakosságot, s ezzel megpróbálja csökkenteni az elhízás arányát.

Elkezdődött az Aranysas Szálloda építése  

A Patrícius Hotel Kft. Úgyvezető Igazgatója, - Lipcsey György - hivatalosan tájékoztatta Májer János polgármestert, hogy a Patrícius Hotel Kft ?009. december 7-én elkezdte Tokajban a szálloda építését - adta hírül a Tokaji Hírek.

Külföldre kerül a magyar pálinka alapanyaga  

Külföldre viszik a magyar pálinka alapanyagát, az osztrák és a német kifőzdék ugyanis sokkal jobb feltételeket biztosítanak az égetettszesz-forgalmazóknak, mint a hazai versenytársaik. A földművelésügyi miniszter szerint a kormány elég pénzt fordít a hazai főzdék fejlesztésére.

Leégett a híres Piroska Csárda 

A lángok martalékává lett szombat este a Balaton déli partjának egyik legöregebb, legismertebb étterme, az 1963-ban épült Piroska Csárda. Senki sem sérült meg, mivel mindenki időben ki tudott menekülni.

Csillagok a szállodában 

Csillagokat látott vendégül a Ramada Plaza Budapest - méghozzá a csillaghegyi Mozgásjavító Általános oskola "Csillagház" tagozatának 25 diákját, akik a szálloda karácsonyi, karitatív kezdeményezésének keretében látogattak az intézménybe.

A Papa John's rendkívüli kedvezményekkel várja a csatlakozni vágyókat 

A gazdasági válság közepette megkönnyíti a csatlakozni szándékozók dolgát a világ három legnagyobb pizza franchise-hálózata között állandó hellyel rendelkező Papa John's pizzéria lánc. A közeljövőben jobb feltételekkel várja a belépni szándékozókat, mint valaha!

Új konferenciaterem és luxuslakosztály a Hunguest Grandhotel Galyában 

A Hunguest Hotels három észak-magyarországi szállodájában történtek jelentős fejlesztések az utóbbi időben. Az egri Flóra, a galyatetői Grandhotel Galya és a lillafüredi Hotel Palota 348,6 millió forintos európai uniós támogatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Regionális Operatív Programjából. A fejlesztések értéke összesen közel 900 millió forint.

300 milliós étteremmel üzletel az Operaház 

Csütörtökön dönt a terézvárosi önkormányzat a Belcanto étteremnek helyet adó Dalszínház utcai helyiségcsoport eladásáról - adta hírül szerdán az Index. A 281 millió (plusz áfa) értékűre becsült ingatlanra vételi szándékot jelentett be a Magyar Állami Operaház. Az intézmény a tervek szerint 25 százalékkal drágábban rögtön tovább is adja a földszinti helyiségcsoportot.

Csődvédelmet kért a Cívis Hotels 

A Hotel Aranybikát is működtető Cívis Hotels Zrt. november 27-től csődeljárást kezdeményezett saját maga ellen. A társaság így próbál időt nyerni a közgyűlés által elhatározott reorganizációs terv végrehajtásoz, a forrásgyűjtéshez.

Új szakember a Marriottnál 

Új szakember a Marriottnál

Belépett a vending piacra a Caffé Perté 

A teljes hazai kávéforgalom 25 százaléka italautomatákon keresztül bonyolódik, melyről azonban szinte teljesen hiányzik a prémium kategória. Az egyik legnagyobb hazai kávéházi beszállító és kávépörkölő cég, a Caffé Perté a ma még üres, minőségi szegmensben igyekszik terjeszkedni professzionális melegital-automatáival.

A konyhafőnökök élik a legegészségtelenebb életet Britanniában. 

A legészségtelenebb munkakörök toplistájának élére kerültek a konyhafőnökök a legfrissebb szigetországbeli felmérés szerint.

A Dreher átfogó gazdasági vizsgálatot rendelt 

A SABMiller magyarországi leányvállalata, a Dreher Sörgyárak Zrt. saját szerepét átvilágító és a magyar gazdaságban meghatározó helyét kutató vizsgálatot rendelt az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cégtől. Tette ezt azután, hogy 2009 nyarán ugyanez a független könyvvizsgáló cég az anyacég helyzetét, értékesítését, a gazdaságban betöltött helyét is elemezte Európa 10 országában.

Márciusban újabb négycsillagos hotel nyílik a Velencei-tó partján 

A Velencei-tóval és a környékkel harmóniában álmodták meg és alakítják ki a Vital Hotel Nautis****superior –t Gárdonyban.

A vidéki szállodák teljesítettek a legjobban - Hatodik Aranycsillag-díjas Tréninghelyszín díjátadó 

2009. december 9-én, a díj születésének hatodik évében került megrendezésre a Develor Tanácsadó Zrt. „Aranycsillag Tréninghelyszín” díjának átadó ünnepsége. A dijat alapító Develor szakmai partnerével, a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen az 50 legtöbb tréninget vásárló magyarországi vállalat képviselőjét kérte fel arra, hogy szigorú szakmai szempontok alapján jelöljék a díjra a legjobb tréningeknek otthont adó hazai szállodákat. A két kategóriában (3 és 4-5 csillagos) jelölt összesen 50 hotel közül a három-három legjobb szálloda teljesítményét hagyományosan egy-egy díjjal ismerték el.

Külképviselők a Dél-Dunántúl régióban 

December 8-9-én a Dél-Dunántúl régió volt a Kulturális Turizmus Évében megrendezésre kerülő „Külképviselők a régióban” elnevezésű rendezvénysorozat nyolcadik állomása a Magyar Turizmus Zrt. nagy-britanniai, németországi és ausztriai külképviselőjének részvételével. A road show-t 2007-ben indította el a Társaság a Zrt. külképviseletei és a régiós turisztikai szolgáltatók közötti együttműködés szorosabbá és hatékonyabbá tétele érdekében. A szakmai rendezvénysorozat során, idén a külképviselők a rendezvény előtti napon, tanulmányút keretében megismerkedhetnek az egyes régiók turisztikai kínálatával, újdonságaival egy-egy termékre fókuszáltan. A mostani eseményen a Pécs2010-Európa Kulturális Fővárosa projekt került a középpontba.

Szezonzáró konferencia a Dél-Alföldön 

2009. december 9-én, Kiskunmajsán rendezte meg évzáró értekezletét a Dél-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.

A Kempinski kínai márkája 

A Kempinski Hotels luxusszálloda-lánc megduplázza a Kínában vezetése alatt üzemelő szállodák számát a következő három év során, hogy hasznára fordítsa az ország gyors gazdasági fellendülését – nyilatkozta a szállodalánc egy vezető beosztású munkatársa.

Útjára indult az EUFE roadshow a közétkeztetés minőségi megújításáért 

Első állomására érkezett Gödöllőn az EUFE Roadshow, amely az egészséges étkezést és a változatosabb ételeket kínáló közétkeztetést kívánja elősegíteni. Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által útjára indított Roadshow keretében Buday Péter közismert séf mutatja be az általa, a közétkeztetésben résztvevők számára összeállított egészséges ételeket, költséghatékony megoldásokat és a kifejezetten gyermekbarát menüket. A program célja, hogy a helyi önkormányzatok és közétkeztetési cégek bátorítást, motivációt kapjanak a reform elindításához és közös elhatározással és akarattal a közétkeztetésben további minőségfejlesztést valósíthassanak meg, különös tekintettel a gyermekétkeztetésre.

Negyvenkét éve hiába vár vendégeire a név nélküli hotel 

Négy emeleten hatvan szoba, elegáns pincérek, finomabbnál finomabb ételek, mosolygó portás - egyetlen dolog hiányzik a Közel-Keleten álló hotelből: a vendég, immáron negyvenkét éve - irja a nol.hu.

Magyar Superbrand lett az Agárdi Pálinka és a Magyar Turizmus 

A 2009-es év csúcsmárkáit, valamint az új Superbrands kiadványokat mutatták be a Hotel Intercontinental Budapestben. A Magyarország legnevesebb márkaszakembereiből álló bizottságok idén is több ezer vezető márka közül választották ki a 2009-es év üzleti és fogyasztói szupermárkáit.

Megújult az egri wellness hotel 

Megújult az egri Hunguest Hotel Flóra. A híres Török Fürdő szomszédságában álló háromcsillagos szálloda wellness- és gyógyászati részlege teljes körű felújításon esett át.

Sárváron gyűléseznek a német turisztikai újságírók 

Ismét komoly eredményt ért el a Spirit Hotel, 2010-ben a sárvári luxusszállodában rendezik a turizmussal foglalkozó német szakújságírók egyesületének (Vereinigung Deutscher Reisejournalisten – VDRJ) éves naggyűlését.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!