Tervben az elitjárat: egy óra alatt Londonból New Yorkba függőágyban 

A hangsebesség több mint négyszeresét is elérné, és alig 1 óra alatt repülne Londonból New Yorkba a Concorde 2.0. Az Airbus szabadalmát most fogadta el az illetékes amerikai hivatal.

A butikhoteltől a luxusig: szállodaboom New Yorkban 

Kétszáz hotelt építenek, illetve újítanak fel jelenleg New Yorkban, s talán még ez sem lesz elegendő a csúcsra járatott turizmus igényeinek kielégítésére. Tavaly 32,4 millió vendégéjszakát értékesítettek a „Nagy Alma” házaiban, ami új csúcsnak számít.

Pop-Up Budapest New Yorkban 

A Chelsea Music Festival alkalmából a New York-i magyar főkonzulátuson adott fogadással hétfőn megkezdődött a Pop-Up Budapest elnevezésű programsorozat, amely két hét alatt több mint kéttucatnyi előadás és rendezvény keretében mutatja be a magyar kortárs művészet és társadalom értékeit az Egyesült Államok legnagyobb városában.
A négymilliárd dolláros panoráma

A négymilliárd dolláros panoráma 

Nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan hosszú sorok kígyóznak majd az egykori World Trade Center helyén. A május 27-én megnyíló új New York-i kilátóra már április elejétől lehet jegyet venni, s a megnyitót követő első napokra már szinte reménytelen a bejutás. Ez is bizonyítja: a kilátó remek üzlet.
Ismét rekordot döntött New York turizmusa

Ismét rekordot döntött New York turizmusa 

Minden idők legjobb évét zárta New York. A "nagy alma" 2014-ben 56,4 millió látogatót fogadott - ez két millióval haladja meg a 2013-as szintet.

Öt óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt egy Boeing 

A széláramlás miatt rekordidő alatt tette meg egy Boeing a New York-London utat.

Lenyűgöző felvétel: ilyen New York a magasból 

A New Yorkot bemutató videó különlegessége, hogy a felvételen mind az öt városrészbe bepillantást nyerhetünk.
Amerika minden mennyiségben

Amerika minden mennyiségben 

Sikeres évet zár az idén az Amerika-specialista Morton's légi utazási iroda, az általuk szervezett körutazások 98 százaléka elindult a meghirdetett időpontban.
Ismét a világ legdrágább negyedei között a Váci utca

Ismét a világ legdrágább negyedei között a Váci utca 

Habár nem került be a világ legdrágább bevásárlónegyedeinek Top 10-es listájára, a közép-európai régióban így is az előkelő harmadik helyet szerezte meg a budapesti Váci utca. 

A budapesti Váci utca a 330 legdrágább kiskereskedelmi helyszín között 

A New York-i Fifth Avenue felső szakasza megelőzte a hongkongi Causeway Bay környékét és a világ legdrágább bevásárló övezete a bérleti díjak alapján - szerepelt a Cushman & Wakefield szolgáltató cégnek az MTI-hez eljutatott tanulmányában. A budapesti Váci utca idén a negyvenedik lett.

Szeptember 11. ártatlan áldozataira emlékezünk 

Tizenhárom évvel ezelőtt, szeptember tizenegyedikén minden megváltozott.

20.000 nagyfelbontású térképet tett közkinccsé a New York-i könyvtár 

A New York-i Közkönyvtár weboldaláról mostantól óriási mennyiségű térképet lehet ingyen letölteni - többek között az Osztrák-Magyar Monarchiát ábrázoló térképeket is.

Amerikai hivatásturisztikai szakemberek ismerkedtek Budapesttel 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének együttműködésével valósult meg az a tanulmányút, mely során az amerikai és kanadai hivatásturisztikai (MICE) piac legjelentősebb incentive házainak 5 képviselője látogatott Budapestre 2014. július 10-14. között.

Gigapark lett a magasvasútból 

Világszerte nagy kihívást jelent az építészeknek, hogy a sok használaton kívüli ipari területbe és építménybe valamiféle életet leheljenek. A barnamezős beruházások egyik legismertebb példája a New York-i magasvasút-projekt.

A kocka el van vetve 

Egész Amerika ünnepli a magyar feltalálót, Rubik Ernőt, akinek épp negyven éve pattant ki a zseniális ötlet az agyából dunai köveket, kavicsokat nézegetve: így született a világhírű Rubik-kocka.

Új nyugat-európai charterjáratok a sármelléki repülőtéren 

A Lufthansa Regional Frankfurtból és az InterSky légitársaság Friedrichshafenből érkező gépével kezdődött el szombaton a sármelléki repülőtér idei németországi charterjáratainak szezonja. Késő délután landolt az osztrák tulajdonú InterSky első magyarországi charterjárata.

Megnyílt New York legmagasabb szállodája 

Január hetedikén nyitotta meg kapuit New York új, 230 méter magas szállodája, két hotelmárka szobáival.

A tél az USA-ban tombol, a repülők sem járnak 

A meteorológiai előrejelzések szerint két évtizedes fagyrekordokat dönthetnek meg az Egyesült Államokba beáramló sarkvidéki légtömegek.

New York ismét a csúcson 

Idén ismét csúcsot dönt New York turisztikai ipara. A legfrisebb adatok szerint a szokásos újévi partiig 54 millió látogató kereste fel a Nagy Almát.

New York szerelem kastélya 

Vigyázat! A történet nagyon szirupos, nagyon romantikus, és nagyon megható. Nemcsak nőknek…

Újra repülhet az USA-ba az Iran Air 

Irán nemzeti légitársasága, az Iran Air hivatalosan kérvényezt nyújtott be az USA polgári légiközlekedési hivatalához, hogy közvetlen járatot indíthasson Teherán és New York között, írja a DEBKAfile. 

Újra nyitva a Szabadságszobor 

Újból megnyitnak többet a látogatók előtt az Egyesült Államok legfőbb, a szövetségi kormányzat részleges lebénulása miatt bezárt idegenforgalmi nevezetességei közül, köztük a Grand Canyont és a New York-i szabadságszobrot, miután egyes államok átvállalták az üzemeltetés költségeit.

Ingyen wifi New York-szerte 

A város gazdaságfejlesztésének részeként ingynes wifihálózatot építenek ki New York mind az öt várásrészében.

Kétmilliárd dolláros ajánlatok az Empire State Buildingre 

Egy 2 és egy 2,1 milliárd dolláros kéretlen ajánlatot kaptak a tulajdonosok New York ikonikus felhőkarcolójára, az Empire State Buildingre - közölte szerdán az ingatlan befektetői és a működése felett felügyelet gyakorló Malkin Holdings.

Nem szomjaznak és fáznak ezentúl a Norwegian utasok 

A Nowegian Air Shuttle ezentúl ingyen adja a vizet hosszú távú járatain, írja az eTurboNews. 

Kis híján összeütközött két gép New York fölött 

Majdnem összeütközött két repülőgép New York légterében - jelentette be pénteken az amerikai légügyi hatóság (FAA), amely vizsgálatot indított a június 13-i incidens ügyében.

New York két keréken 

Két héttel ezelőtt debütált New York kerékpár kölcsönző rendszere.

Leszállítottak 101 diákot egy repülőgépről 

Leszállítottak 101 diákot és 8 kísérőjüket az AirTran New Yorkból Atlantába készülő járatáról, ám az incidensről az érintett felek homlokegyenest eltérő módon számoltak be - közölte kedden internetes híroldalán a CNN.

Jelentős hivatásturisztikai rendezvény New York-ban 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is részt vett a Meeting Professionals International (MPI) Greater New York Chapter havonta megrendezett szakmai rendezvényén és fórumán május 15-én. 

V4 egyeztetés az MT Zrt. New York-i külképviseletén 

Május 15-én az MT Zrt. New York-i képviseletének irodájában találkoztak a Visegrádi Négyek turisztikai képviselői.

Magyarország a New York-i Cruise Planners Konferencián 

Május 7-8. között tartották a folyami és óceáni hajózással foglalkozó kétnapos konferenciát és trade show-t New York-ban, a Cruise Planners és az American Express szervezésében. 

Egyre olcsóbbak a lisszaboni és az athéni szállodák 

Szófiában jelentős mértékben emelkedtek a szobaárak, Moszkva újra a legdrágább, az athéni szállodák árain pedig érződik a görög gazdasági válság hatása, derül ki a hotel.info szállásfoglalási portál szerkesztőségünknek eljuttatott szobaár-barométeréből.

New York a csúcson 

Újabb látogatói csúcsot ért el tavaly New York. 

Katasztrófaturisták New Yorkban 

Felháborodtak New York város lakói, amikor látták, hogy sok turista csak a Sandy hurrikán okozta pusztításra kíváncsi.

Hosszú távú járatokat indít jövő évtől a Norwegian 

Csütörtökön kezdte meg a norvég fapados Norwegian new yorki valamint Bangkoki repülőjegyei értékesítését honlapján. Az útvonalakon a Boeing sokat várt széles törzsű gépe, a Boeing 787 Dreamliner repül majd – közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

Száznál is több halott Sandy után 

Tovább nőtt a Sandy poszttrópusi ciklon halálos áldozatainak száma, amely kedd esti összesítése szerint elérte a 43 főt, és a térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül - jelentette Pogár Demeter, az MTI tudósítója.

113 emberéletet követelt a Sandy hurrikán 

Tovább nőtt a Sandy poszttrópusi ciklon halálos áldozatainak száma, amely kedd esti összesítése szerint elérte a 43 főt, és a térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül.

Hétfő este csap le a Sandy hurrikán 

Már az USA keleti parvidékénél jár a Sandy hurrikán. A keleti parti nagyvárosokban leállhat a tömegközlekedés, több ezer légi járatot már töröltek.  

Új, hosszú távú járatok kellenek! 

Új járatok kellenének New Yorkból és Torontóból, egy sor desztinációra lenne igény Ázsia jelentősebb fővárosaiból is. Ennek az igénynek a konkrét repülőjáratokra váltásának céljával vesz részt a Budapest Airport légiközlekedési- és marketing csapata az idei World Routes konferencián.

Visszafordult az Air China gépe 

Visszafordult az Air China kora délutáni New York-i járata, mert a légitársaság fenyegető üzenetet kapott – közölte helyi idő szerint késő este a Hszinhua kínai hírügynökség.

Mit csinál a Budapest Airport a New York Maratonon? 

A Budapest Airport is képviselteti magát az idei New York-i Maraton futóversenyen 2012. november 4.-én. A Budapest Airport nevében Kam Jandu, légiközlekedési igazgató húz futócipőt az amerikai metropolisban, egyebek mellett azzal a szándékkal, hogy a szívbetegeket támogató alapítványok számára gyűjtsön adományokat - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BUD).

Washingtoni Nyílt Nap 

Május 12-én került megrendezésre az EU tagországok nagykövetségeinek immáron hagyománnyá vált Nyílt Napja, az "Embassy Open Day”.

Megmotozták Kissingert a New York-i reptéren 

Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, illetve külügyminiszterét - közölte hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.

Amerikai egyetemisták ismerkedtek hazánk turisztikai kincseivel 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete részt vett a New Jersey állam Ramapo Egyetemén megrendezett World Fair elnevezésű, az egyetem diákjainak szóló, egész napos informatív rendezvényen. 

Leszorult az élről az Empire State Building 

Ismét a World Trade Center, pontosabban a 2001. szeptember 11-én megsemmisített Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épülő öt torony legnagyobbika a legmagasabb épület hétfőtől New Yorkban - ha az összehasonlításkor nem veszik figyelembe az Empire State Building tetejére épített 62 méteres antennaszerkezetet.

Elismerések a New York Salonnak 

A Salon esszenciális magyar gasztronómiát kínál, amely az ételek totális átalakítása ellenére kitart a hagyományos ízek mellett. Ezt az étterem-minősítők is elismerték, nemrégiben Michelin-ajánlást kapott a Salon, szerdán pedig kiderült: felkerült a legjobb 10 listájára a GAULT & MILLAU rangsorban.

Nyertest hirdetett a New York Café 

Berki Artúr nyerte a New York Café Bárzongorista Verseny döntőjét – ezzel együtt az 1 millió forintot érő szerződést. A közönségdíjat Darvas Tamás kapta.

A diaszpóra megsegíti a görög turizmust 

A New York-i Times Sqare-en indít reklámkampányt a diaszpóra a görög turizmus fellendítésére. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!