Ferihegyen vége a válságnak

A válság évei után újra nő a budapesti ferihegyi repülőtér utasforgalma - közölte szerkesztőségünkkel a Budapest Airport (BA).

8 190 089 fő – 2010. december végéig ennyien fordultak meg Budapest nemzetközi légikikötőjében érkező vagy induló utasként. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági válság csúcspontján tapasztalt gyengélkedést követően ismét növekedésnek indult a hazai légiközlekedés. Míg 2009-ben még 4,2 %-os visszaesést könyvelt el a Budapest Airport, 2010 már a fellendülés éve volt, mivel a tavalyi számokhoz képest közel 100 ezerrel, vagyis 1,2 %-kal több utas vette igénybe a repülőtér szolgáltatásait.

Na jó, a vulkáni hamu kicsit keresztbe tett

Minden reményt felülmúlóan jól sikerült a nyári utazási szezon a Budapest Airport számára, 2010 utasforgalmi adatai a 2007-es rekordévet idézték. Akkor 2,4 millió utast indított és fogadott a magyar főváros nemzetközi repülőtere, ez a szám ismétlődött a július-augusztus-szeptemberi nyári csúcsidőszak alatt. A növekedés egész évben egyértelmű és dinamikus volt, amit jól szemléltet, hogy a 2009-es adatokkal összevetve, idén szinte minden hónapban több utas fordult meg a repülőtéren. Kivételt képez ez alól az áprilisi időszak, amikor az izlandi vulkánkitörés miatt Európa szerte ezernyi járatot kellett törölni és a repülőtereknek több napos kényszerpihenőt kellett elszenvedniük.

Újak a forgalmi előtéren

2010-ben számos új légitársaság és új desztináció jelent meg a Budapest Airport kínálatában, valamint számos társaság sűrítette meglévő járatait. Többek között csak a múlt évben 5 új járatot indított Budapestről a Wizz Air, egy célállomással bővített a Germanwings, valamint az év végén több éves kihagyás után visszatért Budapestre a holland KLM is. A múlt év forgalmi statisztikáiból kiderül, hogy folytatódott a diszkont légitársaságok piacán a Wizz Air magabiztos menetelése, amely közel 26 %-al több utast szállított Budapestről mint 2009-ben. De kiemelkedően jól teljesített a Lufthansa és Germanwings is, hiszen mindkét német társaság 10 %-ot meghaladó mértékben növelte a forgalmát. Emellett a 2010-es adatok azt mutatják, hogy a hagyományos légitársaságok közül a kínai Hainan Airlines, a Carpatair, az Air France és az Aerosvit, a fapados légitársaságok közül az EasyJet, valamint a Jet2.com, a charter légitársaságok között pedig a Travel Service is jelentősen növelte jegyeladásait a budapesti járatokon.

Amit a közeli jövő hoz

A Budapest Airport bizakodva tekint a 2011-es esztendő elé is, hiszen a piaci szereplők bizalmának jelei már most megmutatkoznak. Ez év áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York és Budapest között, illetve január 17-én érkezik az öt csillagos légitársaságként emlegetett Qatar Airways, amelynek segítségével számos délkelet ázsiai és ausztrál célállomás immár egy átszállással elérhető lesz a magyar fővárosból. Ugyancsak bizakodásra adhat okot a repülőtér és a turisztikai szakma összefogása, melyet bizonyít, hogy a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. 2010 decemberében stratégiai marketing együttműködési megállapodást írt alá a légiközlekedés és a idegenforgalom élénkítése érdekében.

Szintén 2011-ben nyílik meg a repülőtér 2-es termináljának új központi csarnoka, a SkyCourt, vagyis Égi Udvar. A tervek szerint az első utasok már március végén, a téli-nyári menetrend fordulón vehetik birtokba a SkyCourtot, amely valódi élménnyé varázsolja a repülés előtt eltöltött időt és egyben a magyar főváros egyik legújabb emblematikus épülete lesz. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.