A SkyCourt-ot méltatja az osztrák szaksajtó

Elismerően nyilatkozott a ferihegyi repülőtér SkyCourt termináljáról a TAI, osztrák szaklap. „Négy évvel később láttak neki, egy évvel korábban fejezték be, beelőzve a Schwechat-i fejlesztéseket” - írja a lap.

Az üvegből és acélból készült óriási kagyló - fogalmaz a lap - a kettes terminál évi 4,5 milliós kapacitását 8,5 millióra növeli első lépcsőben, majd 15 millióra a másodikban, a 2012-es befejezéskor. A Tourismuswirtschaft Austria & International (TAI) leírva a terminál méreteit megjegyzi: a 40 ezer négyzetméteres SkyCourt közel negyede a Bécs, Schwechat repülőterén épülő Skylink terminálnak, melynek átadása 2012 első félévére tolódik.

A Skylink, mint arról korábban a Turizmus Online is beszámolt, utóbb heves szakmai és belpolitikai viták kereszttüzébe került. Tavaly, karacsány előtt mentette fel tisztségéből a javarészt köztulajdonban - Bécs és Alsó-Ausztria tartomány közös kezelésében - lévő nemzetközi légikikötő Flughafen Wien felügyelőbizottsága a vállalat vezetőjét, Herbert Kaufmannt. Ekkor döntés született arról is, hogy szintén idő előtt, 2011 végén szűnik meg a vezetőség másik két tagjának, Ernest Gabmann-nak és Gerhard Schmidnek a szerződése is. Eredetileg mindhármuk szerződése 2014-ig szólt. Az osztrák számvevőszék azonban a három vezetőt tette felelőssé az épülő Skylink körüli visszásságokért. Az építkezés várhatóan csak négy és fél évvel a tervezett időpont után, 2012-ben fejeződik be, ráadásul a tevezettnek több mint a duplájába, 830 millió euróba kerül.

A Skylink építése presztízsberuházásnak indult 2005-ben, de a repülőtér újabb és újabb késedelmeket volt kénytelen elismerni és a költségek is egyre feljebb kúsztak. Noha az építkezést 2009-ben fél évre befagyasztották és új pályázatokat írtak ki, egy novemberi számvevőszéki jelentés tervezési, irányítási és kivitelezési hiányosságokat állapított meg és felvetette a 2009 óta hivatalban lévő Kaufmann, Gabmann és Schmid felelősségét. A Skylink-botrány miatt korábban már távozni kényszerült Christian Domany pénzügyi igazgató is.

A lap a SkyCourt 200 millió eurós építési költségeit a Skylink 830 milliójához képest nem tartja soknak a 261 millió eurós összköltségű uniós projekt részeként megemlítve azt, melynek keretében 2015-ig valósul meg a BUD Future program. Szintén megemlítésre került az utasforgalom ez évre várt jelentős növekedése, mellyel kapcsolatban a TAI beszámolt egyebek mellett az American Airlines és a Qatar Airways idei járatnyitásáról.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.